Tudomány zöldövezet

Egészen extrém időjárás várható

Hétfőn erős hidegfront tör be az országba, hatására pedig rendkívüli időjárási jelenséget tapasztalhatunk meg, ha a modell előrejelzése igaznak bizonyul.

A múlt héten meglehetősen jó beválási eséllyel melegedést, korai nyarat idéző nyugodt időt ígértünk erre a hétre, legalább pár nap erejéig. A természet azonban másképp döntött, és a hétvége ugyan valóban 28-29 fokot hoz majd, ám most erős szelek fújnak, hétfőtől pedig olyan rendkívül extrém, téli időjárási helyzet áll össze, aminek május elején „nem szabadna” megtörténnie.

A Soproni-hegységben havazhat, miközben keleten 25 fok lesz, és ez a 23 fokos különbség Magyarország viszonylatában félelmetes. Mintha legelésző zsiráfok jelennének meg Grönland jégmezőin

– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa. Nézzük, miről van szó, és miért félelmetes.

Szinte hihetetlen időjárási helyzet

Izland felett egy masszív nyomásközpontú, kiterjedt ciklon foglal helyet, ez Európa nyugati felére meg is hozta a nyarat, Spanyolország egyes vidékein 35 fokot mérnek. Ebből érkezik hozzánk is a már említett nyárelőt idéző meleg a hétvégére. Csakhogy „időközben” Oroszországban masszív ciklon alakult ki, a Fekete-tenger térségében óriási vihar tombol, innen származik hazánkban is a napokban tapasztalható erős szél.

Nagyon erős észak-déli irányú, úgynevezett meridionális áramlás áll fenn, ami a hőkülönbségből adódó energiának engedve, mint egy nagy hullám: egyik felén meleg déli levegőt visz északra, a másikon pedig hideget szállít délnek. Szélsőséges, gyorsan változó időjárást képes okozni – itt írtunk róla részletesebben. Mivel a szárazföld és az óceán hőkülönbsége a tavasz folyamán csökken, gyengül a meridionális áramlás hajtóereje, ezért a most készülő időjárás teljesen váratlan és meglepő május közepén.

Hétfőn északnyugatról erős hidegfront tör be az országba, hatására pedig a tapasztalt meteorológus szavai szerint „szinte hihetetlen időjárási helyzet állhat elő, ha a modell előrejelzése igaznak bizonyul”.

Alábbi térkép a hétfői modellszámításokat tükrözi, e szerint jövő hétfőn, vagyis május 11-én este 8 órára (a front betörésének várható időpontjára) Sopron környékére 4, míg a Tiszántúl délit tájaira 31 fokot mutat.

Forrás: Kiderül.hu

Ennyire azért nem lesz durva

Emésztgessük ezt egy kicsit. A 4 fok nagyjából a január végére jellemző átlagos hőmésékleti maximum, a 31-et július közepén szokás mérni és ráadásul akkor sem este 8 órakor, hanem a délutáni napsütésben.Utóbbiról akár a trópusi éjszakák juthatnak eszünkbe. Szerdára viszont már némileg finomodtak a számítási eredmények, most 3 és 25 fokot mutatnak a modellek, de ez a 22 Celsius-fokos különbség is elképesztő, ahogy Molnár László fogalmaz:

Most tényleg nem kell finomkodni a jelzőkkel, ez valóban rendkívüli időjárási jelenség.

A hétfői frontot 80-100 km/órás széllökések kísérhetik, és bár a csapadék mennyisége és eloszlása még nyitott kérdés, de várhatóan heves záporokat, zivatarokat hoz majd. Keddre az óriási hőkülönbség kiegyenlítődik, a hidegfront végigvonul az országon, lehűlést és csapadékot hoz a keleti területekre is.

Ezért félelmetes

Amint említettük, tipikusan téli időjárási helyzetről van szó, extremitása májusi megjelenéséből fakad, amikor ugye már nem „lenne szabad” felbukkannia. Télen nem okoz ilyen felfordulást, mert a napsugarak kisebb beesési szöge nem képes annyira felmelegíteni a felszínt, mint május közepe felé haladva, így a hőmérsékletkülönbség is kisebb.

Ijesztőnek és félelmetesnek pedig azért nevezhető, mert egyértelműen a klímaváltozás számlájára írhatjuk, hogy téli időjárási szituáció keveredett a gépezetbe.

A szakember kiemeli, hogy az előttünk álló napokban még változhat az előrejelzés, a helyzet enyhülhet, ám tény: a legmagasabb szintű matematikai és fizikai számításokat tartalmazó előrejelzés szerint ez egy reális kimenetele a jelenlegi időjárásnak. Ha nem is fog bekövetkezni ez az állapot, mindenképp figyelemre méltó, hogy a klímaváltozás hatására manapság mekkora szélsőségeket rejt már magában időjárásunk.

Ha sokkal enyhébben jelentkezik, a többség minden bizonnyal legyint majd egyet – „a meteorológusok megint nem tudják, mit beszélnek” –, de maga az a tény, hogy ilyesmi egyáltalán benne van a pakliban, önmagában megdöbbentő. Hosszabb távon egyre gyakrabban találkozhatunk majd ehhez hasonló időjárási helyzetekkel és sajnos időnként ezek be is fognak következni, hatalmas viharokat, jégesőket okozva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik