Kiemelten foglalkozik a magyar kisebbség helyzetével az EP plenáris ülése által elfogadott, Románia uniós felkészültségéről szóló jelentés. A szöveg kitér a verespataki bányaberuházásra is.
Somogyi Ferenc külügyminiszter december 14-én szűk körű találkozón látta vendégül a hazai gazdasági élet több vezető személyiségét. A megbeszélésen áttekintették, hogy a magyar diplomácia mely kapcsolódási pontokon, területeken milyen konkrét támogatást tud nyújtani a magyar vállalatok külpiaci céljainak megvalósításához.
Szamir al-Szumaidaie, Irak ENSZ-nagykövete a Biztonsági Tanács meghallgatásán elismerte, hogy a rendőrök foglyokat kínoznak a börtönökben. Véleménye szerint ez a Szaddám-rezsim hagyatéka.
Újabb sürgető felhívásokat intéztek európai parlamenti képviselők az EP strasbourgi plenáris ülésén a román kormányhoz, hogy mielőbb fogadja el a kisebbségi törvényt.
Jelentős rendőri erők kivezénylésével sikerült megakadályozni a múlt éjszaka Sydney utcáin a rasszista zavargások ismétlődését. Mintegy 450 rendőr járőrözött az ausztráliai nagyváros tengerpartján és más "forró pontjain".
Az Egyesült Államok nem távozik dolgavégezetlenül Irakból, amely a demokrácia mintaképe lesz – ígérte George Bush amerikai elnök szerdán a washingtoni Woodrow Wilson Központban elhangzott beszédében.
Vallási vezetők felhívására várhatóan a szunniták is részt vesznek Irak első parlamenti választásán, melynek napjára az al-Kaida nagyerejű offenzívát helyezett kilátásba.
Több mint nyolcszáz holttest még mindig azonosítatlan Thaiföldön a szökőár után közel egy évvel, miközben továbbra is 708 személyt tartanak eltűntként nyilván – közölték szakértők szerdán Bangkokban.
Szaddám Huszein, a bíróság elé állított volt iraki diktátor egyik ügyvédje jelezte: védence, amennyiben halálra ítélik, azt szeretné, ha fegyverrel végeznék ki.
A Kereskedelmi Világszervezet hatodik miniszteri értekezletét globalizációellenes tüntetés kíséri. A világ nagyhatalmait különböző eszközökkel gúnyolják.
Ismét összecsapott több tucat dél-koreai tüntető a rohamrendőrökkel Hongkongban, ahol a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) miniszteri értekezlete folyik.
Szerdán terjeszti elő újabb uniós költségvetési javaslatait Brüsszelben az unióban soros elnöki tisztet betöltő Nagy-Britannia, miután előző elképzelése heves ellenkezést váltott ki több tagállamból, kiváltképpen a javaslatban foglaltak által legjobban sújtott új tagországokból.
Háromnapos küzdelem után, kedd estére eloltották a vasárnap hajnalban kigyulladt dél-angliai olajtelep összes égő tartályát, jóllehet a telepen kisebb tüzek még mindig égtek.
Kivégezték a négyszeres gyilkosságért halálra ítélt Stanley "Tookie" Williams egykori bandatagot, a börtönben megtért Nobel-díjra felterjesztett írót. Ügye országos vitát keltett a halálbüntetésről az Egyesült Államokban.
Szerb sajtójelentések szerint megtalálták a srebrenicai népirtás főbűnösének tartott Ratko Mladic rejtekhelyét, akit az év végére kiadhatnak a hágai törvényszéknek – írja B92.
Kétségessé vált Macedónia tagjelölti kérelmének jóváhagyása, miután hétfőn Franciaország az EU 2007-2013-as költségvetésének elfogadásától tette függővé a volt jugoszláv állam európai ambícióinak megerősítését.
A vasárnap reggel óta lángoló olajtartályok füstje keddre Dél-Anglia jelentős részét beborította, és Franciaország felé vette útját. Hétfő hajnaltól 150 tűzoltó küzd egymást váltó műszakokban a 30-40 méter magasra felcsapó lángokkal.
A németországi Saar-vidéken tartott élelmiszerellenőrzés során bakteriálisan erősen szennyezett liba, lazac és pulykahúsra bukkantak - közölte hétfőn saarbrückeni egészségügyi minisztérium.
Az Európai Bizottság javasolta, hogy az unió és Irak kapcsolatainak szorosabbra fűzése érdekében a két fél kezdjen tárgyalásokat egy kereskedelmi és együttműködési megállapodás mielőbbi – még 2006-ban történő – megkötésére.
Ante Gotovina volt horvát tábornok mind a hét ellene felhozott vádpontban ártatlannak vallotta magát a hétfőn megkezdődött meghallgatásán az ENSZ hágai Nemzetközi Törvényszékén.
Második éjszaka is folytatódtak a zavargások az ausztráliai Sydneyben; egy helyi rádió jelentése szerint a dühöngő fiatalok ismét autókat rongáltak meg és kirakatokat vertek be baseballütőikkel.
Súlyos büntetéseket hozott hétfőn a háborús perekben eljáró belgrádi különbíróság a vukovári vérengzés feltételezett tettesei ellen: a 16 vádlott közül nyolcat húszévi börtönbüntetésre ítélt a törvényszék.
Feladta a versenyt a Likud vezetéséért Saul Mofaz izraeli védelmi miniszter és úgy döntött, hogy csatlakozik Ariel Saron kormányfő új pártjához, a Kadimához, tovább mélyítve ezzel a kormányzó Likud válságát.