Nagyvilág

Egyelőre nem tagjelölt Macedónia

Kétségessé vált Macedónia tagjelölti kérelmének jóváhagyása, miután hétfőn Franciaország az EU 2007-2013-as költségvetésének elfogadásától tette függővé a volt jugoszláv állam európai ambícióinak megerősítését.

Az Európai Bizottság még novemberben javasolta a tagállamoknak, hogy adják meg Macedóniának a tagjelölti státust, hozzátéve, hogy az nem vezet azonnal a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez is. Szkopje még tavaly kérte felvételét az EU-ba, ami egyébként megfelel a közösség balkáni bővítési stratégiájának.

Jelezve, hogy az Európai Unió egyre kisebb lelkesedéssel viszonyul a további bővítés gondolatához, a hétfői brüsszeli külügyminiszteri találkozón Franciaország és kisebb mértékben Hollandia és Dánia attól tette függővé a tagjelölti státus jóváhagyását, hogy a csütörtöki-pénteki csúcstalálkozón az állam- és kormányfők meg tudnak-e állapodni az EU 2007-2013-as finanszírozásáról. A döntés így a csúcstalálkozóra marad, de legalábbis kétes, hogy a macedónok megkapják-e a zöld jelzést. A franciák ezen túl is egy alapos vitát akarnak a bővítésről.

A külügyminiszterek egyúttal jóváhagyták az EU új bővítési stratégiáját is, ami érezhetően óvatosabb, mint az eddigi. A záróközlemény úgy fogalmaz, hogy sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a bővítés eladására, az európai polgárok véleményére és arra, hogy az EU meg tudja-e emészteni az új tagokat. Ez is jelentős részben Hollandiának és Franciaországnak köszönhető: a két országban finoman szólva nem népszerű a bővítés, és sokan az alkotmányos népszavazás bukását is azzal magyarázzák, hogy az euróelit a bővítés kérdésében teljesen elszakadt a közvéleménytől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik