Az elhárítás bizonyos műveleti munkáját az Egymásért alapítványon keresztül próbálta leplezni – írja a Magyar Nemzet az NBH készülő jelentésére hivatkozva.
Némi napsütés, gyenge szél és 3-8 fokos csúcshőmérséklet jellemzi a keddi időjárást. Melegfronti hatás érvényesül, erősödnek a migrénes panaszok, lassul a reflexidő.
Kétnapos, zártkörű tanácskozást tartottak a hétvégén Szili Katalin házelnök vezetésével egy belvárosi irodában, ahol a kormányzó párt és a kormány politikája is szóba került - tudta meg a Népszabadság.
Megállapodás született a Közúti Közlekedési Szakszervezet kaposvári tagszervezete és a Kapos Volán vezetése között az idei béremelés mértékéről hétfő este, így elmarad a cég dolgozói által szerdára tervezett sztrájk. A szakszervezeti vezetője tájékoztatása szerint korrekt légkörben folyt a tárgyalás.
Újabb két évig Csurka István a MIÉP elnöke, mivel nyolcvannyolc százalékos többséggel bizalmat szavazott neki a párt 15. országos gyűlése a hét végén – írja a Magyar Hírlap.
Többségi szavazással hétfőn este, 17 év után először, pénzbüntetést rótt ki a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciója több mint féltucatnyi képviselőre a kötelezően elrendelt, illetve az ajánlott szavazási módoktól eltérő decemberi voksolások miatt.
Az adóreformmal kapcsolatos elképzelésekről tartott előadást Bokros Lajos egykori pénzügyminiszter hétfőn este az MDF vezetőinek, akik Dávid Ibolya szerint, rendszeresen találkoznak olyan szakértőkkel, akiknek a világképe nem feltétlenül egyezik az MDF-ével.
Sorozatos törvénysértő tevékenysége miatt a bíróság megszűntette a fideszes fóti polgármester tisztségét - közölte a tárgyalás után a Pest megyei város önkormányzatának jogi képviselője.
Felsorakoztott az átadás-átvételi ünnepségre az a 14 Gripen, amelynek Sten Tolgfors, svéd védelmi miniszter adta át a dokumentációját Szekeres Imre honvédelmi miniszternek. Ezzel teljes jogú tagjai lettek a svéd gépek a magyar légierőnek.
Vesztegetés és más hivatali bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett a BRFK a Budapesti Nyomozó Ügyészségen két rendőr ügyében, akik hétszázezer forintot fogadtak el egy gépkocsivezetőtől; a rendőröket őrizetbe vették - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályának vezetője.
A hagyományosan jobboldalinak és aktívnak számító újbudai szavazókörzetben nem sikerült elsöprő többséget mozgósítania a Fidesznek vasárnap. Igaz, elemzők szerint ebből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a népszavazás előtt. Ráadásul MSZP-s jelölt sem volt.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően hétfőn bejelentette távozását a Miniszterelnöki Hivatal személyügyi államtitkára; Szetey Gábor lemondását január 31-ei hatállyal fogadták el.
Most vasárnap többen mennének el egy népszavazásra, mint egy parlamenti választásra – derül ki a Századvég-Forsense felméréséből. A március kilencedikei voksolás vélhetően eredményes lesz, a legtöbben a kórházi napidíjat törölnék el.
A vasárnapi újbudai időközi választáson bebizonyosodott, hogy hárompólusúvá vált a magyar politikai paletta - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke. Szerinte nincsenek oldalak, csak választópolgárok.
Az emberek a népszavazáson beikszelt igenjeikkel az igazukért, a pénzükért és a hazug politika ellen állnak ki - mondta frakciótársainak tartott évadnyitó beszédében a Fidesz elnöke. Orbán Viktor szerint a kormánynak elment a józan esze, pártja pedig újabb népszavazást kezdeményezne.
Az oktatási tárca a jövőben is kedvezménnyel kívánja segíteni a felsőoktatási tankönyv- és szakkönyvellátást - tájékoztatta a minisztérium hétfőn az MTI-t.
Két személyautó frontálisan ütközött hétfőn reggel az 51-es úton Dunaharasztinál, az egyik jármű utasa a helyszínen meghalt – közölte a PMRFK szóvivője.
Várossá válna a 4200 lakosú Heves megyei Verpelét. Az ezt tartalmazó pályázatot már eljuttatta a közigazgatási hivatalhoz a község önkormányzata – írja a Heves Megyei Hírlap.
Az Egészségbiztosítási Felügyelet minden bizonnyal márciustól teszi közzé az egészségügyi intézmények mutatóit. A hatóság honlapján egy-egy intézményről több száz adat lesz olvasható - írta a Napi Gazdaság.
Hétfőn frakcióülést, kedden és szerdán elnökségi ülést tart a Fidesz a népszavazásról. A hétfőin tanácskozás elején Orbán Viktor pártelnök nyilvános politikai helyzetértékelő beszédet mond.
Hivatali visszaélés gyanújával nyomozás indult a Központi Nyomozó Főügyészségen Karsai József MSZP-s országgyűlési képviselő, Battonya polgármestere ellen - értesült a Magyar Nemzet.
A Honvédelmi Minisztérium azt fontolgatja, hogy a tervezettnél csak két évvel később, 2012-től ajánlják csak fel a lízingelt Gripen vadászrepülőgépeket nemzetközi missziókhoz, miközben a svéd repülők már a nyáron hadrendbe állnak – értesült a Magyar Nemzet.