Belföld

Hétszázezret fogadott el két korrupt rendőr

Vesztegetés és más hivatali bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett a BRFK a Budapesti Nyomozó Ügyészségen két rendőr ügyében, akik hétszázezer forintot fogadtak el egy gépkocsivezetőtől; a rendőröket őrizetbe vették - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályának vezetője.

Tafferner Éva elmondta: a két rendőr, egy törzszászlós és egy főtörzsőrmester, közterületi járőrszolgálatot látott el vasárnap este az I. kerületben. A rendőrök ellenőriztek egy személygépkocsit, melynek sofőrje, annak fejében, hogy elállnak a vele szemben történő intézkedéstől, 700 ezer forintot ajánlott fel részükre, amit ők el is fogadtak – tette hozzá.

A két rendőrt voltaképpen egy másik ügyben végrehajtott rendőri akció során fogták el a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai.

A szóvivő egyelőre nem kívánt nyilatkozni arról, mivel gyanúsítják még a rendőröket. Budapest rendőrfőkapitánya a két rendőr szolgálati jogviszonyát azonnali hatállyal megszüntette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik