Belföld

Szilit a háttérben pozicionálják

Kétnapos, zártkörű tanácskozást tartottak a hétvégén Szili Katalin házelnök vezetésével egy belvárosi irodában, ahol a kormányzó párt és a kormány politikája is szóba került - tudta meg a Népszabadság.

Az MSZP felsőbb köreiben néhányan furcsállották az összejövetelt, egyesek valamiféle belső ellenzéki tanácskozást véltek a háttérben. Baja Ferenc, a Szocialista Platform elnöke elmondta: helyzet- és helyértékelésről szólt a tanácskozás, egyfajta felkészülésről, Szili Katalin pozicionálásáról, “szerepértékeléséről” esett szó – tette hozzá.

Szili Katalin elmondta a lapnak: valóban az ő szerepének értékelése volt a téma, de nem valamiféle összeesküvés kapcsán, hanem a Fenntartható Fejlődés Nemzeti Tanácsának elnökeként vett részt a megbeszélésen. Hozzátette: az ötpárti konszenzussal elfogadott döntés alapján március végéig kell kidolgoznia a tanács szervezeti és ügyrendi kérdéseit, amely majd megalkotja a hosszú távú nemzeti stratégiát, többek között ökológiai, kulturális és klímastratégiai témakörben.

A lapnak nyilatkozott Gazsó Ferenc is, aki a szocialista párt társadalompolitikai tagozatának tiszteletbeli elnöke volt. Mint ismert, az MSZP választmánya épp a hét végén vonta meg a TPT országos tagozati minősítését. Gazsó ennek kapcsán azt mondta: politikai döntést hozott a párt választmánya, amelynek célja a tagozat ellehetetlenítése. Az ütközés kétségtelenül gyakori volt, ilyenformán valós konfliktusról beszélhetünk. Ez az elhallgattatás azonban a párttagok felé szóló üzenet lehet, amely azt jelenti: van egy pont, amit nem engednek átlépni – hangsúlyozta a politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik