Belföld

Orbán Viktor üzent Magyarországnak

Az emberek a népszavazáson beikszelt igenjeikkel az igazukért, a pénzükért és a hazug politika ellen állnak ki - mondta frakciótársainak tartott évadnyitó beszédében a Fidesz elnöke. Orbán Viktor szerint a kormánynak elment a józan esze, pártja pedig újabb népszavazást kezdeményezne.

Egy újabb, törvénymegerősítő népszavazást kezdeményez a Fidesz – jelentette be Orbán Viktor elnök az ellenzéki párt évadnyitó frakcióülése előtt. A politikus szerint azért van szükség még egy, törvénymegerősítő népszavazásra – amelyet február 11-én, a parlament első ülésnapján hivatalosan is kezdeményezni fognak –, mert a társadalombiztosítás jövőjét meghatározó törvényről „nem dönthet a kormány az emberek nélkül”. Szerinte elment a kormány józan esze.
Orbán Viktor üzent Magyarországnak 1

Orbán azt mondta, rég látott olyan arcátlanságot, hogy közpénzt az emberek ellenére költsenek el, vagyis, hogy a kormány az adóforintokból kampányol a népszavazástól való távolmaradás és a nemek mellett. Kijelentette: „fel kell szólítani a kormányt, hogy ezt hagyja abba!”

A Fidesz-elnök helyzetértékelésében úgy látta, hogy az ország süllyed, és „a kormányzati hazugságokkal együtt élni tovább nem lehet.” Szerinte ezért a változtatás első fontos lépése az általa csak háromigenesnek nevezett népszavazás lehet.

Üzenet az elnöktől

Felhívta az emberek figyelmét, hogy érvényes és eredményes népszavazás lehet csak a cél. Ennek elérése érdekében üzeneteket is megfogalmazott a választópolgárok számára. Első üzeneteként kijelentette, hogy a népszavazás nem pártkérdés.

Második üzenetében arra világított rá, hogy a kormányzati hazugságok és az ország süllyedése összefüggésben van egymással, majd kiemelte, hogy „semmi sem megy magától” – vagyis, hogy van felelőse az ország süllyedésének.

Nem elég otthon ülni

Megjegyezte, hogy március kilencedikén az emberek dönthetnek azokról, akik eddig a fejük fölött dönthettek. Orbán azt is hangsúlyozta, hogy nem elég a hazugságot otthon ülve elutasítani és, hogy eljött az ideje annak, hogy komolyan vegyük az országunkat.

Mint mondta, a „háromigenes” népszavazás egy nagy, szimbolikus döntéssé válik, amely azt üzeni, hogy egy „rossz politikát akarunk eltörölni.” Az orbáni ajánlat szerint az első igennel az emberek kiállhatnak az önbecsülésükért, a második igennel a pénzükért, a harmadik igennel pedig megüzenhetik, hogy a hazug politikusoknak nincs helye a közéletben.

Végül kihangsúlyozta: Magyarországot nem lehet úgy tönkretenni, hogy ne lehessen újra és újra felemelni.

—-Orbán átvág?—-

Juhász Ferenc, a szocialista párt népszavazási kampányának koordinátora reagálásában azt mondta, Orbán Viktor harmadjára ígér kormánybuktatást, harmadjára “vágja át a saját híveit”. Megjegyezte: a fideszes pártelnök először az önkormányzati választásokat tekintette a parlamenti voksolás harmadik fordulójának, majd a parlamentnek adott 72 órás ultimátumot.

Az MSZP elnökhelyettese közölte: az ellenzéki pártelnöknek ideje lenne bevallania, hogy a népszavazás mint kormánybuktatás már most megbukott, mert az nem változtat a kabinet helyzetén.

Javaslatra vár

Juhász Ferenc megjegyezte ugyanakkor, hogy egy érvényes és eredményes népszavazás után a szükséges korrekciós lépéseket meg kell hozni. Arra kérte a Fidesz elnökét, tegyen javaslatot arra, honnan pótolják az egészségügyből, a felsőoktatásból elvonandó forrásokat.

Az egészségbiztosítással kapcsolatos népszavazásról a szocialista politikus elmondta: Orbán Viktor szemmel láthatóan a feszültség fenntartásán fáradozik, mert már jó előre tervezi a következő “kormánybuktató” népszavazást. Kérdésre válaszolva az elnökhelyettes közölte: az MSZP-frakció még nem foglalkozott a törvényt megerősítő népszavazással.

Ha korrekt elvi magatartást akarunk tanúsítani és nem hagyjuk magunkat letéríteni az útról, akkor erre a kérdésre nemet kell, hogy mondjunk – szögezte le Juhász Ferenc.

A szocializmus hazugságai

Kóka János, az SZDSZ elnöke közleményében úgy fogalmazott, hogy a Fidesz elnökének hétfői beszéde a szocializmus hazugságait fűzte tovább.

Mint írta, a szocializmus hazugságainak egyike, hogy ingyenes a felsőoktatás, miközben milliókat költünk egy-egy hallgató egyetemi képzésére, de hazugság az is, hogy ingyenes az egészségügy, amikor tíz és százezrekbe kerül egy-egy betegség gyógyítása.

“A népszavazás tétje az, hogy mondjunk nemet a szocializmusra, mondjunk nemet a kádári illúziókra” – olvasható a liberális pártelnök közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik