Belföld

Elsöprő győzelmet aratott Csurka

Újabb két évig Csurka István a MIÉP elnöke, mivel nyolcvannyolc százalékos többséggel bizalmat szavazott neki a párt 15. országos gyűlése a hét végén – írja a Magyar Hírlap.

Az újpesti Ady Endre Művelődési Házban tartott eseményen taps fogadta az eredményt, azonban kívül rekedt mintegy ötven küldött, akiket korábban kizártak a pártból, mert az országos elnökség szerint megsértették az alapszabályt.

A lap arról számol be: a helyszínen a rendőrök csak kisebb lökdösődés után tudták megakadályozni, hogy a tiltakozók bejussanak a gyűlésre, ahol szavazni akartak a tisztségekre. “A bírósághoz fordulunk, mivel a MIÉP szombati országos gyűléséről huszonnyolc alapszervezet negyvenegy küldöttét zárták ki szabálytalanul” – mondta a Magyar Hírlapnak Zsinka László.

Hozzátette: a jelölőbizottság elnökét tisztázatlan körülmények között váltották le, a párt elnökségi ülését pedig szabálytalanul hívták össze. Szerinte így fordulhatott elő, hogy az elnöki tisztségre ismét Csurka Istvánt fogadták el egyetlen jelöltként, noha “legalább ötven alapszervezetről” tud, amelyek őt szánták a posztra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik