Belföld

Bokros az MDF-et oktatta

Az adóreformmal kapcsolatos elképzelésekről tartott előadást Bokros Lajos egykori pénzügyminiszter hétfőn este az MDF vezetőinek, akik Dávid Ibolya szerint, rendszeresen találkoznak olyan szakértőkkel, akiknek a világképe nem feltétlenül egyezik az MDF-ével.

“Nagyon nagy baj az, ha valaki csak a sajátjaival akarja magát körülvenni. Olyan filozófusokkal és társadalomkutatókkal ülök le – az elnökséggel együtt – rendszeresen, akiknek egészen más a világról alkotott képük, mint nekem, viszont nagyon sok érdekességgel tudunk egymásnak szolgálni a beszélgetés kapcsán. Sok ilyen volt az elmúlt néhány évben a házunk táján, és remélem, még több lesz az elkövetkezendő években” – mondta Dávid Ibolya.

Hozzátette: olyan embereket kérnek fel, akiknek van elképzelésük, koncepciójuk a világról. Bokros Lajos például egyetemi szintű előadásban beszélt a különböző adófajtákról és adórendszerekről Európában és a világban.

Mint mondta, egy közéleti ember nem teheti meg, hogy csak azokkal beszéljen, akik az ő álláspontját folyamatosan alátámasztják, csak azt mondják, amit hallani akar. Egy normális országban fontos, hogy az országért felelősséggel tartozó értelmiségiek között legyen egyfajta párbeszéd, ezeknek a találkozóknak azonban nem az a céljuk, hogy meggyőzzék egymást a felek – fejtette ki a pártelnök.

A zártkörű tanácskozáson a pártelnökön kívül részt vett az elnökség és a frakció több tagja, például Herényi Károly frakcióvezető és Katona Kálmán, az Országos Választmány elnöke.

Bokros Lajos a Horn-kormány (1994-1998) második pénzügyminisztere volt. A róla elnevezett Bokros-csomagot 1995 tavaszán jelentették be, ez volt a rendszerváltás óta a legnagyobb gazdasági kiigazítás Magyarországon. A közgazdász jelenleg a Közép-európai Egyetem (CEU) vezérigazgatója.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73882123, K¸lˆnleges GÈsa est a Sushi Seiben 2019 ·prilis 4.-Èn., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.