A kormányfő véleménye szerint két év után a magyar jobboldal "politikai ámokfutása" a népszavazással szimbolikusan is befejeződik, mert nincsen hova tovább emelni a tétet.
Piros, tehát első fokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a főváros térségére és az ország északnyugati régióira a következő órákra. A legmagasabb fokozatú riasztás az emberi életeket is fenyegető időjárási jelenségek jelzésére szolgál.
Új blog indult a FigyelőNeten: a Vér-nyomás című véleménygyűjtemény az egészségügyet is magába foglaló rendszer visszatérő konfliktusait villantja fel, középpontban a gyógyulással és a csaknem 100 éve mozdulatlan szisztémával.
A hallgatók elégedettek a felsőoktatás színvonalával, az oktatók már jóval kevésbé. Ezért is lehet, hogy a diákok többsége ellenzi, míg az oktatók többsége támogatja a tandíj bevezetését - derül ki a Népszabadság megbízásából készített Medián-kutatásból.
Nem valamilyen pártlojalitás miatt kell nemmel szavazni a március 9-ei népszavazáson, hanem azért, hogy színvonalasabb, versenyképesebb legyen az egészségügy - mondta az MSZP elnökhelyettese a szombati Nap-keltében.
Orbán Viktor nem számol azzal, hogy a március 9-i népszavazás sikertelen lesz, a részvételről szólva pedig azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy a baloldal jövője a tét.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke lesz a fő szónoka a szocialista párt Új Magyarország és új polgárosodás című nagygyűlésének szombaton Budapesten, a Millenáris parkban.
A jövő hét elejétől a MÁV-STAR Zrt. a Keleti pályaudvaron is peronkapukat működtet, annak érdekében, hogy kiszűrje a jegy nélkül utazni szándékozókat és így kevesebb legyen a bliccelő a vonatokon.
A szakszolgálatoknak nincs információja arról, hogy erőszakos cselekedetekre készülnének szervezetek. A szélsőséges csoportok is törvényes keretek között tervezik akcióikat, ezért békés ünnepségre számít a titokminiszter.
Az Alkotmánybíróság (Ab) szerint alkotmányellenes, hogy nincs törvényben szabályozva a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek esküjének szövege.
A Fidesz jogszabályi garanciát tart szükségesnek arra, hogy a Déli Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megvalósítására alakuló orosz-magyar társaságban a Gazprom ne juthasson irányító befolyáshoz.
Botrányos körülmények között kezdődött meg a Heves Megyei Közgyűlés pénteki ülése, amelyen a testületnek a megyei kórház vagyonkezelésére és működtetésére kiírt pályázatról kell döntenie.
Fagymentes éjszaka után nyugat felől erőteljesen megnövekszik a felhőzet, csak a déli és délnyugati megyékben várható közepesen felhős égbolt. A déli szél délkeleten mérsékelt, máshol inkább gyenge lesz. A hőmérséklet jellemzően 10 és 15 fok közé emelkedik.
Gyurcsány Ferenc melletti szimpátiatüntetést szerveznek a baloldal szimpatizánsai szombatra a budapesti Szent István Parkba - olvasható a pénteki Népszavában.
Juhász Istvánné, a Pénzügy Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) biztosítási és pénztári felügyelet igazgatóságának ügyvezető igazgatója lehet az egészségbiztosítási törvény végrehajtását felügyelő kormánybiztos – írja a Népszava.
Nem fogadta el a Fővárosi Közgyűlés az önkormányzat ez évi költségvetését, mivel a téma tárgyalása előtt a szabad demokraták és a szopcialisták is távoztak a teremből.
A szocialisták ma az irigység politikáját folytatják, amelynek célja az emberek összeugrasztása, a március 9-ei népszavazás ugyanakkor egy lépés lesz a felelős politika felé - hangsúlyozta Orbán Viktor