Belföld

Orbán: a kormány politikájának lesz következménye

A szocialisták ma az irigység politikáját folytatják, amelynek célja az emberek összeugrasztása, a március 9-ei népszavazás ugyanakkor egy lépés lesz a felelős politika felé - hangsúlyozta Orbán Viktor

A Fidesz elnöke szerint a szocialista politika ma semmi más Magyarországon, mint az emberek összeugrasztására tett kísérlet, az irigység politikája, a régi osztályharcos politika modern, korszerű kiadása.

Ne engedjünk neki – szólította fel hallgatóságát Orbán Viktor a XVII. kerületi Újlak utcai iskola tornacsarnokában tartott nagygyűlésen.

A március 9-ei népszavazáson mondott három igen egy lépés a felelős politika irányába – hangsúlyozta a Fidesz elnöke, aki szerint a mindenkori kormánytól, pártatlanságot, feddhetetlenséget és tiszteletreméltó magatartást várnak el.
Mint mondta, nem igaz az a közvélekedés, hogy a politikában manapság semminek nincs következménye. “Mindennek van következménye, csak nem kis darabokban méretik ki, hanem egyszerre, a végén, de az hatalmas lesz” – fogalmazott.

A víz az úr

Szerinte a népszavazáson mondott igen azt jelenti, hogy a politikusoknak felelősséget kell vállalniuk a szavaikért és a tetteikért, nem reménykedhetnek abban, hogy összeköttetéseik, magas pozícióik miatt a “disznóságaikat” megúszhatják és felelősségre vonás nélkül tehetnek tönkre egy országot.

Orbán Viktor szerint fontos, hogy mindenkor tudhassa a magyar politikai osztály, hogy mit kíván a magyar nép, tisztában legyen azzal, hogy “azért a víz az úr”. Ezt a “mórest” kell kiosztani március 9-én három igennel, nem csak a mostani, hanem a minden leendő magyar kormánynak, hogy még egyszer ne jusson eszébe, hogy hazugsághadjárattal becsapja a népet – mondta a pártelnök, akinek szavait többször nagy taps szakította félbe.

A kormány puccsot hajtott végre

Orbán Viktor azt a kijelentését is megismételte, miszerint a kormány a Déli Áramlat gázvezetékről szóló orosz-magyar megállapodás aláírásával “puccsot” hajtott végre az alkotmányos rendszeren, az Országgyűlésen és a magyar népen. Március 9-én azt mondhatjuk, hogy “eddig és ne tovább, sőt hátrább az agarakkal” – fogalmazott.

Orbán Viktor a XVII. kerületben (Fotó: MTI)

Orbán Viktor a XVII. kerületben (Fotó: MTI)

Szerinte a népszavazás arról is szól, hogy március 9-én “visszavehetjük a demokráciát”, vagyis az oktatásról az és egészségügyről a két választás között sem engedjük át a döntés jogát politikusoknak, vagy szakértőknek.

Gazdasági növekedés kell

Orbán Viktor a népszavazási kérdésekről szólva megismételte korábbi kijelentését, hogy vizitdíj és a kórházi napidíj rejtett adó, mert mindegy, hogy adónak, járuléknak vagy díjnak hívják, a lényeg, hogy a zsebünkben volt, most pedig az övék. Ki kell mondanunk, hogy nem vagyunk hajlandók kétszer fizetni – tette hozzá.

Ugyanakkor kijelentette: jobb egészségügyhöz gazdasági fordulatra van szükség, ami a gazdasági növekedést állítja a középpontba, jelenleg ugyanis a magyar gazdaság motorjai megálltak.

A sportcsarnokot tűzrendészeti okokból nem tudták teljesen megtölteni, akik kint maradtak, kivetítőn figyelhették az eseményeket. Orbán Viktor 19 napos, 19 megyét érintő országjárása során csütörtökön Budapesten, a XVII. kerületi háziorvosi rendelőben egészségügyi dolgozókkal, majd a kerületi Pál Apostol Katolikus Gimnáziumban tanárokkal és diákokkal találkozott.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.