Belföld

Gyurcsány: nem az edzőmeccset kell megnyerni

A kormányfő véleménye szerint két év után a magyar jobboldal "politikai ámokfutása" a népszavazással szimbolikusan is befejeződik, mert nincsen hova tovább emelni a tétet.

Ezzel párhuzamosan viszont – mint mondta – mindaz, amit a kormány 2006-ban megígért az országnak, csak most kezdődik. Gyurcsány Ferenc a Millenáris parkban tartott rendezvényen úgy fogalmazott, “bár a fociban ő maga nem jó”, szerinte nem az edzőmeccset kell megnyerni, mert az nem a végeredményről szól. Nem az a lényeges, hogy ki győz, hanem az, hogy ki tanul belőle többet – hangoztatta. Úgy látja, a Fidesz igen sokat fizetett azért, hogy egy edzőmeccsen ringbe szállhasson, és bármilyen eredményt elérjen. “Végzetes történelmi tévedése ez a magyar jobboldalnak, arrafelé nincsen út” – jelentette ki.

Szavazz a jó királyra!

Hazugságnak és csalásnak nevezte, hogy a Fidesz elnöke erős Magyarországot ígér, erőfeszítés nélkül.Ez azt üzeni az országnak, hogy nincsen semmi dolgunk. Ha van dolgod, az semmi más, mint szavazz a nagyvezérre, a nemzet örökös miniszterelnökére, a jó királyra és majd megvált téged. Erre neked csak igent kell mondanod. Nem az országra, hanem őrá –hangoztatta.

Gyurcsány: nem az edzőmeccset kell megnyerni 1

Szerinte téved, aki azt gondolja, hogy ez a népszavazás elvesz bármit is a kormánytól. Közölte, fogalma sincs róla, hogy meglesz-e a referendumon a mintegy 2 millió igen szavazat, de a lényeges dolgokat nem befolyásolja a népszavazás eredményessége.

A népszavazás – mint mondta – legfeljebb tőle vehet egy illúziót, hiszen csalódott azokban, akik a rendszerváltozás hajnalán telve voltak tettel, erővel és akiknek a tisztánlátását, bátorságát akkor csodálta. Úgy látja, ezeket mára teljesen elvesztették. “Harminc ezüstért eladnák az egész országot, vagy talán 300 forintért” – tette hozzá.

J, mint Júdás

Gyurcsány Ferenc kitért arra: a kampányban azt hallani, hogy a jövő igennel kezdődik, de vannak akik meg azt mondják, hogy a jövő “j” betűvel kezdődik. “J, mint Júdás” – fogalmazott.

Az ország bedőlni látszik annak az irtózatos csalásnak, hogy “ne fizess a jobb kezeddel, de majd fizetned kell a ballal a költségvetésből”. Szerinte bohócot csinálnak az emberekből, hiszen a költségvetés is az ő pénzük.

A miniszterelnök arról is beszélt a nagygyűlésen, kíváncsi rá, hogy a Fidesz milyen erőfeszítést tesz egy számára sikeresnek tartott népszavazás után: Be fognak kopogtatni minden háziorvoshoz, és azt mondják doktor úr, a jövő elkezdődött? Bekopogtatnak minden rektorhoz? Kell új épület? Az nincs, fityisz van” – mondta az MSZP elnöke.

Ez akár még komikusan hangozhatna, de nem az. Nem komikus, mert itt előttünk megy tönkre a magyar demokrácia egyik nagy reménysége – jegyezte meg. A kormányfő szerint nem gondolhatja komolyan senki, hogy hatalmas politikai teljesítmény azt mondani Magyarországnak: légy önző és ne fizess, mutass mindenre “Fidesz-fityiszt”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik