Tiltott pornográf felvétellel való visszaélés és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Szentesi Rendőrkapitányság helybeli diákok ellen.
A HospInvest Zrt. alulmaradt a nagyatádi képviselő-testület pályázatán. A döntés értelmében a Medical Investment működtetheti 25 évig a helyi kórházat.
Olvasónkat kedd délelőtt is kereste az a közvélemény-kutató, amelyik azzal hívja fel az állampolgárokat, hogy tudnak-e arról, ezer forint lesz a vizitdíj.
A Fidesz kampányával kapcsolatos kérdéseket tartalmaz az a nyílt levél, amelyet Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke írt Tarlós Istvánnak, a Fidesz népszavazási kampányfőnökének. Tarlós István szerint a levél az SZDSZ egyre mélyebb kétségbeesését jelzi.
A nyugdíjasokat önérzetükben sértették meg; úgy érzik, hogy az ország vezetése tiszteletlen velük szemben, alábecsüli, nem érti meg a problémáikat, és olyan megoldásokat választ az egészségügy korszerűsítésére, amely teljesen figyelmen kívül hagyja az idős emberek érdekeit - mondta Orbán Viktor, miután kaposvári nyugdíjasokkal találkozott.
Szakértők bevonásával tovább egyeztet a fővárosi MSZP és az SZDSZ frakciója a szocialisták által szorgalmazott egészségügyi szerkezetátalakításról - nyilatkozta John Emese, az SZDSZ frakcióvezetője.
Alkotmánybírósághoz fordul az MDF, mert a február 11-én újra elfogadott egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény több ponton is ütközik az alapokmánnyal.
A XII. kerület II. világháborús polgári és katonai áldozatai emlékére 2005 októberében állítottak Turul-szobrot az Istenhegyi és a Böszörményi út sarkán.
Az MSZP szerint nem megalapozottak Sólyom László állításai a gyűlöletbeszédről szóló törvénnyel kapcsolatban. Az elnök ugyanis nem írta alá a jogszabályt, hanem azt visszaküldte az Alkotmánybíróságnak. Szerinte ugyanis ellentétes az alaptörvénnyel.
A vágás előtt elkábított tehénhez hasonlítja egy cseh lap a népszavazás felé közeledő magyar kormányt. A kommentár kiemeli, hogy az MSZP jobboldali programot valósít meg, míg a Fidesz szocialista érvekhez nyúl, és kritikája mellé nem állít alternatívát.
Nincs pénz, ezért mindössze harminc kilométer utat újítanak fel idén Budapesten. A fővárosi koalíciós vitát kiváltó egészségügyi átalakításról tovább egyeztetnek. Késik a paraméterkönyv is.
A fővárosi megaberuházás akadozik, mert ellenzői és pártolói még sok mindenben nem tudtak megállapodni – elsősorban pénzügyi viták miatt. Eközben a föld alatt épül a vasút. A FigyelőNet stábja az alagút Tétényi úti megállójánál ereszkedett a föld alá.
Miután március elsejétől nem kell vízum az észak-amerikai államba, az ezredforduló környékén a Kanadát már megjárt romák azt tervezik, mielőbb útra kelnek – írta az Új Dunántúli Napló.
Négy őssejtbank működik jelenleg Magyarországon, s bár a szolgáltatások árai meglehetősen borsosak, az igények növekedése miatt akár 10-12 szereplőt is elbírna a piac - írta a Napi Gazdaság.
Esélyegyenlőséget, korszerű természettudományos ismereteket, tehetséggondozást, a pedagógusoknak bérkiegészítést ígér a polgárosodás programjának közoktatást érintő része, amelyet kedden ismertet a miniszterelnök – írja a Népszabadság.
A széfek beszerzése továbbra is kötelező a kórházak számára, meglétüket az ÁNTSZ ellenőrzi – cáfolta az egészségügyi miniszter Schvarcz Tibor MSZP-s szakpolitikust.
Csaknem 1400 népszavazási értesítőt égetett el egy kecskeméti postás – értesült a Magyar Nemzet. Közben az egyik fővárosi kerületben több mint kétezer értesítőt nem vett át a gazdája.
A Zsanett-ügyben korábban meggyanúsított rendőrök tagadták bűnösségüket az ellenük szolgálatban kötelességszegés, illetve hivatali visszaélés miatt indított büntetőperben a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa előtt.
Létfontosságú szervek sérülése és az ebből adódó belső vérzés okozta annak a 13 éves fiúnak a halálát, aki Mosonmagyaróváron kizuhant egy harmadik emeleti lakásból, ahol társaival házibulit tartottak szombaton.
Több mint kétezer fát csavart ki a hétvégi vihar a Pilisi Parkerdő Zrt. területén, az anyagi kár több millió forint. A kármentesítést a balesetveszélyes területeken kezdik el.