A Fidesz elnöke a zártkörű rendezvényt követően a Megyei-Városi Könyvtár előtt azt mondta: „a nyugdíjasok készülődnek”, a népszavazás kérdése most már minden beszélgetésben, találkozón az első helyen szerepel, minden más ügyet megelőzve.
Pártviták felett (Fotó: MTI)
A nyugdíjasoknak nincs kétségük afelől, hogy ha a nyugdíjastársadalom meg a fiatalok nem törlik el a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, akkor a kormány felhatalmazva érzi majd magát, hogy felemelje – mondta a legnagyobb ellenzéki párt elnöke, aki úgy vélekedett: ennek elkerülésére az egyetlen megoldás az, hogy „magát a vizitdíj intézményét kell hatályon kívül helyezni.”
Rosszízű játék
A Fidesz elnöke elmondta: arra kérte a nyugdíjasokat, hogy utasítsák vissza „azt a fajta rosszízű játékot, hogy a népakaratot előre kiforgatják”, vagyis azt a magyarázatot, hogy a nemeket és az otthonmaradókat össze kell adni, „és akkor kijön, hogy mennyien mondtak nemet a népszavazási kezdeményezésre”.
Kérte továbbá, mondják el az embereknek, hogy ez a szavazás mindenkinek fontos, és azt is, hogy nem pártkérdésről van szó – tette hozzá Orbán Viktor.
Jó hír
Ezt egyébként most a nyugdíjasoktól is visszahallottam – mondta a pártelnök, megjegyezve: „ez jó hír, hiszen azt reméljük a népszavazástól, hogy a hagyományos pártviták fölé emeli Magyarországot, a hagyományos fölé emel néhány kérdést, mint az egészségünk ügye, meg a tudásunk ügye”.
Orbán Viktor egész napos kaposvári programján a továbbiakban zártkörű megbeszélést folytat egészségügyi dolgozókkal, majd helyi újságokhoz, rádiókhoz, a városi televízióhoz látogat, és este beszédet mond a sportcsarnokban rendezett nagygyűlésen.