Belföld

Zsanett-ügy: tagadták bűnösségüket a rendőrök

admin
admin

2008. 03. 03. 18:27

A Zsanett-ügyben korábban meggyanúsított rendőrök tagadták bűnösségüket az ellenük szolgálatban kötelességszegés, illetve hivatali visszaélés miatt indított büntetőperben a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa előtt.

Az eljárásban a katonai ügyészség azzal vádolja a három zászlóst és két őrmestert, hogy 2007. május 4-re virradóra engedély nélkül hagyták el a járőrkörzetüket, amikor hazakísérték az intézkedés alá vont, de okmányokkal nem rendelkező fiatal lányt. Emellett közülük hárman hivatali visszaélést is elkövettek azzal, hog nem szabtak ki bírságot az okmányok nélkül vezető E. Zsanettre, illetve nem jelentették fel.

A rendőrök vallomása szerint a lány sírt, amikor megállították, mert állítása szerint aznap hagyta el a barátja. Azt egyik vádlott sem tagadta, hogy miután a Múzeum körúton megállították E. Zsanettet a kocsijával, a XIII. kerületbe, a Váci útra kísérték, ahol a lány a lakásából előhozott irataival végül igazolta magát. Azt viszont tagadták, hogy ezzel szabályszegést követtek volna el.

E. Zsanett viszont azt vallotta, hogy voltak nála iratok, amikor megállították őt a rendőrök. Egyikük azt mondta, hogy problémák vannak a forgalmijával, de pénzért el tudják simítani ezt – mondta a lány.

A pert március 18-ra elnapolták bizonyítási indítványok miatt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

FORT LAUDERDALE, FL - FEBRUARY 17:  Reef Buehler,4, joins his parents and others after a school shooting that killed 17 to protest against guns on the steps of the Broward County Federal courthouse on February 17, 2018 in Fort Lauderdale, Florida. Earlier this week former student Nikolas Cruz opened fire with a AR-15 rifle at the Marjory Stoneman Douglas High School killing 17 people.  (Photo by Joe Raedle/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.