Illyés Tibor / MTI
Sport sport

Hosszú Katinka megvált az egyik edzőjétől

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke nyilatkozott az Inforádiónak, több téma mellett a sportágban látható edzőváltásokról is beszélt. Úgy fogalmazott, most olyan világot élünk, amikor a versenyző dönt, ez azzal jár, hogy a sportolóknak nincs meg mindig a terv a fejükben – példaként Burián Katalin esetét említette, az Eb-bronzérmes hátúszó Grátz Benjámin vezetésével kezdte meg az új olimpiai ciklust, de Wladár szerint volt ebben egy kis kapkodás is.

Az elnök örült volna, ha Milák Kristóf és Selmeci Attila folytatják a közös munkát, de megjegyezte, csodálja, hogy eddig bírták egymás mellett. Virth Balázsnál szerinte nincs most jobb az országban, örül annak, hogy Milák is így látta és vele folytatja.

Kapcsolódó
Selmeci Attila: Milák Kristófból hiányzik az alázat
A szakításuk hátteréről beszél a tokiói olimpiai bajnok úszó 63 éves pedagógus edzője.

Az meglepte, hogy Késely Ajna a pályafutását nemrég lezáró Bernek Péterrel folytatja, azt kérte tőlük, hogy a BVSC rutinos edzőire is támaszkodjanak majd.

Szót ejtett Hosszú Katinkáról is, akiről megjegyezte, október 1-jén kezdi az edzéseket, azt követően válaszol majd a jövőt illető kérdésekre. Ebből Wladár Sándor arra következtet, hogy a háromszoros olimpiai bajnok folytatja a pályafutását. A technikai edző, Nagy József viszont már nem dolgozik Hosszúval, erről az úszónő döntött, akinek fő edzője továbbra is Gelencsér Máté, az úszónő élettársa.

Kapcsolódó
„Bizonyos körök” vállalhatatlan módszerrel próbálták nyomás alá helyezni az úszók elnökét
STörténelmi döntést hozott a szövetség, saját pénzből is segíti a legjobbakat ezentúl.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.