Üzleti tippek

Uniós fellépést szorgalmaz Magyarország az újra megkezdett orosz-ukrán gázvita kapcsán - mondta Molnár Csaba energiaügyi miniszter a Népszabadságnak. A lap szerint a Földgázszállító nem, Magyarország második gáznagykereskedője viszont készül egy esetleges újabb gázstopra.
2009. 02. 27. 08:17
A Mol 141,5 milliárd forint nettó eredményt ért el tavaly, ami 45 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál - közölte a társaság pénteken. A cég utolsó negyedéve sikerült nagyon rosszul.
2009. 02. 27. 07:26
A kormány felülvizsgálja a Malév privatizációs szerződését, az állam így szeretné megtörni a jelenlegi tulajdonos, Abramovics testvérpár befolyását – írja a Magyar Nemzet.
2009. 02. 27. 06:52
A legfrissebb értesülések szerint az Opelnek 9 milliárd euróra lenne szüksége a hosszú távú talpon maradáshoz, ezt azonban a vezetőség túlzottnak nevezte. Csütörtökön több mint 15 ezren tüntettek cég legnagyobb németországi gyárában.
2009. 02. 26. 20:08
Csütörtökön Európa-szerte ezrével tüntetnek a német Opel autógyár dolgozói munkahelyeik megtartásáért. A megmozdulásban az Opel mellett az ugyancsak a General Motorshoz tartozó svéd Saab, valamint a brit Vauxhall dolgozói is részt vettek, mintegy 50 ezren.
2009. 02. 26. 13:27
Nem leépítéssel, hanem az erőforrások mainál is optimálisabb kihasználásával ellensúlyozza a válság hatásait a Ringier Kiadói Kft. - közölte Mihók Attila ügyvezető igazgató az MTI-nek nyilatkozva.
2009. 02. 26. 08:58
Tavaly mintegy 200 milliárd forint állami támogatás mellett 60 milliárd forint volt a MÁV vesztesége. A vasúttársaság nem ismeri saját vagyonát, nem tudja követni az állami támogatás útját, szakértők szerint a rossz hatékonyság és a korrupció évi 85 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek – olvasható a Figyelő csütörtökön utcára kerülő számában.
2009. 02. 25. 14:00
Új lépésre kényszerülnek a gazdasági válság miatt a legnagyobb hirdetők az Egyesült Államokban. A korábbi, harminc napos fizetési határidőt 70, de akár 120 napra is módosítják médiapartnereikkel szemben.
2009. 02. 25. 13:56
A válságos helyzetben lévő európai autóipar már márciusban 4 milliárd euró kedvezményes hitelhez juthat az Európai Beruházási Banktól – jelentette be szerdán Brüsszelben az Európai Bizottság ipari kérdésekben illetékes biztosa. Günter Verheugen szerint ezen kívül további 6,8 milliárd euró hitelről folynak tárgyalások.
2009. 02. 25. 13:50
Újabb három olimpiai bajnok vízilabdázó és Kemény Dénes szövetségi kapitány látható a Vodafone legújabb szolgáltatását bemutató reklámfilmjében. Korábban Kásás Tamással forgatott szpotokat a Vodafone.
2009. 02. 25. 12:37
A sajtóágazat szereplőinek befizetéseiből fenntartott pénzalappal biztosítaná a nyomtatott média továbbfejlesztését a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE), amely a szféra közvetett állami támogatását is szorgalmazza.
2009. 02. 25. 10:35
A nyár elejétől már a Balaton néhány forgalmasabb csomópontjának eseményeit is nyomon lehet követni a weben. Bár a szakértők szerint a közlekedési mozgókép-szolgáltatás vonzó mobiltartalom lehetne, a távközlési cégek még nem fordítanak rá elég figyelmet.
2009. 02. 25. 10:00
A sajtóágazat szereplőinek befizetéseiből fenntartott pénzalappal biztosítaná a nyomtatott média továbbfejlesztését a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE), amely a szféra közvetett állami támogatását is szorgalmazza.
2009. 02. 25. 07:12
Megszüntetnék az alanyi jogú családi pótlékot, eltörölnék a 13. havi nyugdíjat, lerövidítenék a gyest, elfelejtetnék az evát - a Reformszövetség radikális reformjavaslatait támogatják a kis pártok, így azokat - egy kisebbségi kormány fejeként - Gyurcsány Ferenc sem hagyhatja figyelmen kívül. Cikkünkben válaszolunk Dávid Ibolya öt kérdésére is.
2009. 02. 25. 06:30
Akár 25-30 százalékkal is csökkenhet az idén a céges rendezvények száma, ezzel együtt visszaesik a vállalati eseményekre fordított összegek nagysága - közölte a rendezvényes kutatásokat folytató Promo Direkt Piackutató Kft.
2009. 02. 24. 19:46
A Knaus nagyoroszi lakókocsigyára 150 dolgozójától válik meg márciusban. Az elbocsátás előtt álló dolgozók helyben és a környező nyugat-nógrádi településeken laknak, főleg Nagyorosziban és Drégelypalánkon.
2009. 02. 24. 16:56
Olvasói sztorik