Belföld

2004. október 28., Budapest - Minden második magyar villamosenergia-fogyasztó tapasztal problémákat saját környezetének áramellátásával kapcsolatban, sőt minden hatodik fogyasztónál majd havi gyakorisággal jelentkeznek ezek a bonyodalmak.
2004. 10. 28. 00:00
A kormány szerdán arról döntött, hogy csütörtöktől az összes paprikakészítményt kitiltja az üzletek polcairól - mondta az egészségügyi miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
2004. 10. 27. 17:48
Több százalékkal esett a New York-i és a londoni szabadpiacon a nyersolaj ára szerda késő délutánra. Annak ellenére, hogy az amerikai kormányzat szerdai jelentése szerint az ország stratégiai nyersolajtartalékai 4 millió hordóval nőttek a múlt héten.
2004. 10. 27. 17:44
Meghaladja a kétmilliárd forintot az az összeg, amelyet az észak-magyarországi régió három megyéje - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád - pályázatok útján fordíthat területfejlesztésre, hulladékfeldolgozásra, és -kezelésre, valamint közművelődési és könyvtári hálózatfejlesztésre - közölte a régió területfejlesztési tanácsának elnöke.
2004. 10. 27. 17:40
Bécsből mozgatták a szálakat azok a titokzatos befektetők, akik tavaly duplájára „nyomták" fel a BorsodChem-részvények árfolyamát, és a cég mostani eladásáig szinten is tartották – értesült a csütörtökön megjelenő Figyelő.
2004. 10. 27. 16:58
A Magyar Autóklub a Fővárosi Bírósághoz fordul azért, hogy helyezze hatályon kívül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azon határozatát, miszerint a Mol nem élt vissza gazdasági erőfölényével a benzin és a gázolaj árképzésekor.
2004. 10. 27. 16:43
Jelentősen nőtt a légi utasok száma az idei év első kilenc hónapjában: világszerte 17,4 százalékkal többen utaztak, mint egy évvel korábban - tette közzé a légitársaságok nemzetközi szövetsége(IATA). Az áruszállítás mennyisége 14,1 százalékkal nőtt.
2004. 10. 27. 16:20
Az eddigi gyakorlattal szemben nem csak szakképzett gyógyszerészek, hanem mások is nyithatnak majd gyógyszertárat Szlovákiában, ahol a továbbiakban sem engedélyezik, hogy a nagy bevásárlóközpontok vény nélkül forgalmazható gyógyszereket árusítsanak.
2004. 10. 27. 15:34
Rekordmennyiségű kiállító és állásajánlat várja a műszaki, közgazdasági, természettudományi végzettségű friss diplomásokat, illetve a végzős hallgatókat az őszi műegyetemi állásbörzén szerdán és csütörtökön.
2004. 10. 27. 15:03
A tizedik legnagyobb amerikai légitársaság, az ATA az első fapados cég, amely csődeljárást kezdeményezett maga ellen. A vállalat vezetői a magas kerozinárakra és a hurrikánokra hivatkoznak.
2004. 10. 27. 14:56
Visszariadt Eduard Barroso attól, hogy hivatalos megmérettetésre bocsássa a "feltétlen bizalmát élvező" csapatot, s ezzel alighanem a biztos kudarcot kerülte el. Az Európai Parlament valószínűleg leszavazta volna.
2004. 10. 27. 13:59
Az Oroszország tervezett WTO-tagságával kapcsolatos kétoldalú tárgyalások áthúzódhatnak a jövő évre is, de jók a kilátások arra, hogy ezek a megbeszélések jövőre lezárulnak - jelentette ki egy moszkvai befektetői konferencián Alekszander Zsukov miniszterelnök-helyettes.
2004. 10. 27. 13:39
Négy pályázó kezdte meg a horvát Nova Banka könyveinek "due diligence" áttekintését: a Bank Austria Creditanstalt (BA-CA) horvátországi leányvállalata, a HVB Splitska Banka, a magyar OTP Bank, a francia Bank Societe Generale, valamint a horvát Privredna Banka - írja a horvát Vjesnik napilap szerdai száma.
2004. 10. 27. 13:12
A Belügyminisztérium szervezetének átalakításáról döntött a tárca vezetője, így megszűnik a humánpolitikai, s létrejön a rendészeti és bűnmegelőzési helyettes államtitkári tisztség, továbbá létszámleépítésekre kerül sor a minisztériumban és háttérintézményeiben, valamint a BM közvetlen irányítása alá tartozó szerveknél.
2004. 10. 27. 12:50
Olvasói sztorik