Belföld

Dombóváron továbbra sem kívánatos a Gárda

A dombóvári önkormányzat nem vonja vissza a Magyar Gárdát a városban nem kívánatos szervezetnek minősítő határozatát - jelentette be pénteken sajtótájékoztatón Dombóvár polgármestere.

Szabó Loránd (független) elmondta: a Magyar Gárda Tolna megyei, vitéz Gömbös Gyuláról elnevezett zászlóalja levélben kérte, hogy a képviselő-testület semmisítse meg 2008. szeptember 16-án hozott határozatát, amelyben nem kívánatos szervezetnek nyilvánította Dombóváron a Magyar Gárdát.

A polgármester idézte Csike Endrét, a Magyar Gárda sajtófelelősét, aki azt írta, hogy az önkormányzati határozat “alkotmánysértést követ el a Magyar Gárda jó híre, ártatlansága, a gondolatszabadság és a véleménynyilvánítás vonatkozásában, ezért eljárást vagyunk kénytelenek kezdeményezni”. Szabó Loránd kijelentette: semmilyen nyomásgyakorlásra nem hajlandó beterjeszteni a határozat visszavonásáról szó javaslatot. Kérdésre válaszolva hozzátette: a szervezeti és működési szabályzat értelmében képviselők ezt ugyan kezdeményezhetik, de nem fogja beterjeszteni a javaslatot.

A határozatról elmondta: a Fidesz-frakció képviselői előre bejelentették, hogy nem vesznek részt a szavazáson, de a jelenlévők egyhangúlag fogadták el. A polgármester emlékeztetett arra, hogy október 27-én a Dombóvári Többcélú Társulás tanácsa is elhatárolódott “minden szélsőséges szervezet, csoport által képviselt eszmeiségtől és tevékenységtől”.

Az előzményekről szólva azt is elmondta: a Magyar Gárda Dombóváron megalakult szervezete Kapospulán tartott augusztus 20-án felvonulást. A városban ezután civilek aláírásokat kezdtek gyűjteni a Magyar Gárda ellen, “de olyan jelzéseket kaptak, hogy jobban, teszik, ha felhagynak vele” – fogalmazott.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.