Belföld

Nincs pénz a szülők elhelyezésére a kórházakban

Az egészségügyi miniszter segítségét kérte a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója, mert nincs pénz és a körülmények sem megfelelőek, hogy a szülők a nap 24 órájában beteg gyermekük mellet legyenek, miközben ezt a törvény garantálja - írja a Magyar Nemzet.

A lap csütörtöki számában Harmat György főigazgatót idézik, aki elmondta: az egyik gond, hogy a szülők férőhelyet vesznek el, a biztosító napi 2900 forintot térít ezért a kórháznak, amelynek a szülő napi háromszori étkezését is biztosítania kell. Probléma az is, hogy a szülők elhelyezése is beleszámít a korlátozott teljesítménybe, vagyis csökkenti az elvégezhető gyógyító beavatkozások számát.

A főigazgató szerint a finanszírozás összegét a szülők után legalább annyira kellene emelni, mint amekkora az ár egy középkategóriás szállodában, egyben ki kell emelni ezt a volumenkorlát hatálya alól. Fontosnak tartaná azt is, hogy forrásokat kapjanak a megfelelő körülmények kialakítására, például a szobához fürdőszobák kialakítására.

A főigazgató a lapnak elmondta, hogy még nem kezdődtek tárgyalások a miniszternek megküldött segélykérése nyomán.
Kovácsy Zsombor az Egészségbiztosítási Felügyelet elnöke ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ez a kérdéskör nem tartozik a leggyakoribb panaszok közé. Ugyanakkor elismerte, hogy a jogszabály nem szabályoz bizonyos részleteket. Szerinte, ha úgy alakul, hogy nincs más megoldás, akkor a szülőt meg kell kérni, hogy adja át az ágyat a beteg gyermeknek. Közölte azt is, hogy az EBF vizsgálja ezt a területet.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.