10. Királlyá koronázták a krumplit
Nem nyitjuk ki rögtön a népi-urbánus vitát azzal, hogy elmélyedünk a krumpli-burgonya dichotómiában, ami erősebben képes polarizálni a magyar társadalmat, mint az Unicumhoz való viszony. De tény, hogy a krumpli az idén végre jelentőségéhez méltó szerepet kapott a kultúr- és politikatörténetben, egyúttal olyan spektákulum lett, amely körül újra kellett pozicionálnia magát mindenkinek, mint amikor Palvin Barbara szupermodellé vált, minekután minden magyarnak esztétikai viszonya lett hozzá abban a diszkurzív térben, hogy tudniillik a magyar nők a legszebbek a világon, íme a cáfolhatatlan bizonyíték, vagy éppen hagyjad már te, a lépcsőházban három jobb csaj van, akiken úgymond van is mit fogni.
E disputához hasonló intenzitással szakadt ránk a krumpliprobléma, miután Jakab Péter a borsodi időközi képviselőválasztás fideszes győzelme után azt tudatta: krumplikirály van Magyarországon. A Jobbik-elnök részletesebb indoklásában kifejtette, hogy a fideszes szavazók, ha krumplira volt szükségük, tudták, hova kell menniük.
Az biztos, hogy a Fidesz, amely liberális pártként indult, majd kikötött a populista jobboldalon, egy jövőbeni újabb változás lehetőségét villantotta fel, a téesszé válást lengette be, amennyiben Tiszaújvárosban kedvezményes zöldségvásárt rendezett a választás előtt, és 100 forintos egységáron kínálta a krumplit, amelynek egyébként lábjegyzetként gratulálunk karrierjéhez, hiszen Dél-Amerikából származó növényként a Soros-terv keretében úgy sikerült integrálódnia a magyar kultúrközösségbe, hogy senki nem büdösmigránsozza le. A krumpli újkori karrierjének a fénypontja az volt, amikor Jakab egy zsák krumplival akarta meglepni a parlamentben a miniszterelnököt, akit a testével védett a Kocsis Máté, Kövér László, Semjén Zsolt belső hármas, amelynek teljesítményéről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, a Buzánszky, Lóránt, Lantos trióhoz vethető csak védekezésük nívója, aminek köszönhetően Orbán Viktornak nem kellett nyers krumplival találkoznia az Országházban.
Jakab viszont kapott a Bagi-Nacsa páros mutatványait idéző esztrádműsorért egy 4,4 millió forintos büntetést, amivel maximálisan egyetértünk, mert Kövér László végre beárazta a krumplit, megemelte végre a leglenézettebb és -megalázottabb növények egyikét, ami ellen radikális kampányt folytat az elhízás elleni küzdelem maskarájában a rizslobbi, és most még az ellenzék is kipécézte, noha ha már erről a témáról kíván diskurálni, azokról is beszélhetne, akiket nem egy zsák krumplival, hanem egy 10+10 milliós CSOK-kal, milliós állással kínálnak meg. Ha az ellenzék ugyanis valóban megvásárlásnak tekinti a kormánypártok osztogatásának köszönhető hozzáférést a javakhoz, tényleg az a mondása, hogy az emberek ennyi alapján döntenek, akkor ne a legelesettebbekkel kezdje e meglátásának kritikai társadalomelemzését.
Mindenesetre ami a krumplizás után biztos, az az: a burgonya itt marad, hogy emlékeztessen minket arra, mit neveznek Magyarországon politikának. Marad, hogy emlékeztessen, hogy a „Magyarország erősödik” kormányplakátok ellenére olyan állapotban van az ország, mintha tavasszal átment volna rajta a második világháborús keleti front, elvégre a mostani külügyi osztogatás előtt minisztériumi dolgozók legutóbb tán 1945-ben kaptak jutalomként krumplit. És marad, hogy emlékeztessen, az ellenzék legelébb úgy látja majd, ha vereséget szenved, hogy a szegényeket, a nincsteleneket megvették, megy is majd a mondására a Kóka János-lájk és egyetértés a NER-ben megemelt fizetéssel a parlamentben kuckózó képviselőtársaktól.
9. Az SZFE ostroma
Ahogy a rendszerváltás után hirtelen előbújtak a Horthy-vitézek, úgy a 2010-es fülkeforradalom után is menten nagy hangon kezdtek kulturális őrségváltást követelni azok, akikről állítólag csak azért nem hallhattunk az átkos emlékű „elmúlt nyolc évben”, mert elnyomták őket a „balliberálisok”. Ám újra és újra bebizonyosodik, hogy drága bocskaimentét lehet venni, de kultúrát nem, hiszen az addig állításuk szerint politikai okokból nem látható „konzervatív” művészek az azóta eltelt tíz évben, akadémiát kapva, tízmilliárdokkal kitömve sem voltak képesek korszakalkotó műveket összehozni. A dilettánsok alkotmányain jobban kacagtunk, mint Laár András tréfáin, a valaha ragyogóan tehetséges elkötelezett fideszesek pedig a bőségben még csak a saját képességükkel se lettek egyenlők, példaként elég Vidnyánszky Attilára gondolni.
A NER Hendrik Höfgenje azzal a programmal lett a Nemzeti Színház főigazgatója, hogy azt „elkülöníti Európától”, de azzal együtt a nézőket is eltávolította. A 2011-es POSZT-on Vidnyánszky széket borogatott, majd elrohant, úgyhogy a következő évben át is szervezték a színházi versenyt, amelyet azóta Vidnyánszky lényegében privatizált. A Színház- és Filmművészeti Egyetem idei átalakítása pedig arra is alkalmat adott, hogy a honi színészképzésre is ráüljön a főintendáns.
Ő lett az újonnan létrehozott Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke, kancellárként pedig egy ezredes érkezett az SZFE-re, hogy megregulázza az „Ascher Cafét”, noha köztudott, hogy katonatisztekre még a hadügyminisztériumot se szabad bízni, nemhogy egy művészeti egyetemet. Válaszul lemondott az SZFE vezetése, a hallgatók viszont elfoglalták a saját egyetemüket, egy kis 1968-as hangulatot varázsolva a Vas utcába.
Szinte mindenki biztos volt abban, hogy az egyetemfoglalás csak addig tart, amíg el nem fogy az épületben a konyak, de a diákok másként gondolták: a piros-fehér láthatósági szalaggal jelképet találtak, a botrányra meg Hollywoodban is felfigyeltek.
Október 23-án az SZFE-sek még egy olyan gigatüntetést is megrendeztek, amely órák után se fulladt unalomba, az addigi legerősebb érvet szolgáltatva amellett, hogy tényleg közönségszórakoztatást tanulnak, és nem Soros György A nyílt társadalom védelmében című művét magolják az óráikon. Persze akik immár tíz éve a kétharmados hatalomból lázadnak, lesajnálóan csak „tüntikézésről” beszéltek, a véresszájúbb propagandisták „Lenin-fiúztak” is, és aki az Origót olvasta, azt hihette, hogy az SZFE-n kikiáltottak a második Tanácsköztársaságot.
Az egyetemfoglalásnak végül a kormány járványügyi intézkedése vetett véget 70 nap után, és nem tudjuk, hogyan folytatódik a sztori. Lehet, hogy az SZFE is egyike lesz azon intézményeknek, amelyek a Rákosi-rendszert is túlélték, de a Nemzeti Ügyek Kormányát nem, de az biztos, hogy hosszabb távon ezt a harcot csak elbukhatja a kormány. Mert ahogy a filozófus és drámaíró, Jean-Paul Sartre írta:
Szabadságra vagyunk ítélve.
8. Szoboszlai Dominik kilövi az Eb-re a futballválogatottat
Sorsszerű volt, hogy a munkát a globális szórakoztatóipar egyetlen magyar világsztárja fejezze be: a mindössze 20 éves Szoboszlai Dominik a rendes játékidőn túl lőtte ki az izlandi kapu alsó sarkát, és juttatta a magyar válogatottat az immár 2021-as Európa-bajnokságra.
A koronavírus pusztításai közül kiemelkedik, hogy üres stadionban kellett rendezni a találkozót, a korlátozások miatt négyes és hatos villamosok is megúszták, hogy ünneplő magyarok állítsák meg őket, és ezzel izomból magyarázzák el nekik lételméleti korlátaikat, amelyeket a kötött pálya jelent nekik. A futballsikert legfeljebb az árnyékolhatja be, hogy sokan nem képesek politikától függetlenül kezelni a válogatottat, azaz pro és kontra egyaránt az Orbán Viktorhoz való viszonyuk határozza meg reakcióikat.
Pedig a válogatott futballnak érintetlennek kell lennie, pontosan azért, ami miatt a futball – a jelentőségének csökkentésére törekvő fizetett ügynökök, összeesküvés-hívők és konkrét elmebetegek állításaival ellentétben – a mindenség legmaga. Ezt a játékot játsszák, amikor a legelemibb könnyedséggel simul piros-fehér-zöldbe a nemzet közössége, a nemzeti stadion a rangrejtettek otthona, ahol nem tudni és mindegy, ki ölel meg, mikor gólt rúg a Szoboszlai, nem tudni és mindegy, kivel énekelsz együtt, hogy tudniillik Magyarország, Magyarország, éjjáé, nem tudni és mindegy, ki szól oda neked, hogy mekkora csel volt, baszki.
7. A pozsonyi csata animációjával újraírják a magyar történelmet
Tíz éve hallgatjuk, hogy a kozmopolita producerek miért a holokausztról, és miért nem a 907-es pozsonyi csatáról készítenek filmet, amikor a rettegett Gyermek Lajos bajor király a mai Bratislavánál úgymond „ki akarta irtani” a magyarokat, bár ez csak egy közismert félrefordítása az „ugros eliminandos esse” latin mondatnak.
Ez inkább ugyanis azt jelenti, hogy kitessékeljék a határokon túlra azokat a sztyeppei migránsokat, koruk marketinggurujait, a mi őseinket, akik mai fogalmainkkal, más kortárs népekhez és közösségekhez hasonlóan a rablást, gyilkolást és a védelmi pénzeket adták el „kalandozás” fedőnéven. A pozsonyi csatáról sajnos biztosan csak annyit tudunk, hogy ha volt, akkor megnyertük, szóval igazából nagyjából annyi nyoma van, mint a jetinek, csak míg utóbbiról azóta nem hallani, hogy Tibetben is kriminalizálták a hajléktalanságot, a pozsonyi csatára szakosodott önképzőkör még sose volt ennyire aktív.
Bogár László egészen a pozsonyi csatáig vezeti vissza a rendszerváltás problémáit a „Világ-SZDSZ” ármánykodása mellett, úgyhogy a Magyarságkutató Intézet amolyan mindenhez értő Mekk mesterként magára vállalta a filmkészítés feladatát, de a videójukban csak annyi köszönet lett, mint egy apátság felgyújtásában.
A pozsonyi csata című digitális torzó korszerűtlen, gagyi és még hazug is, úgyhogy tökéletesen passzol a NER adóforintokkal kitömött krónikás műhelyéhez. Nem gondoltuk, hogy visszasírjuk még az 1996-os Honfoglalást, pedig nemcsak a magyar filmtörténet, hanem úgy általában történelmünk szégyene, nagylétünk temetője volt az, ahogyan Koltay Gábor eposzában egy héttagú besenyő-kommandó kergette be népünket a Kárpát-medencébe, hiszen ennyi fegyveressel egy követséget se támadnak meg.
Ezt sikerült alulmúlni ezzel a nyomorúságos produkcióval: egy 2000-es PC-demó A pozsonyi csatához képest maga az Avatar. Ha nem tudnánk, hogy Kásler Miklós minisztériuma áll mögötte, azt hihetnénk, hogy a szlovák titkosszolgálat gyártotta le Magyarország lejáratására. Az animált csatában úgy rohannak át egymáson a lovasok, mint Patrick Swayze a falon a Ghostban, úgyhogy csak reménykedünk, hogy Puskás Öcsinek majd nem a FIFA ’98 technikai színvonalán állítanak emléket egy digitális Aranycsapat-filmben.
Ahhoz, hogy ezt a produkciót komolyan vegyük, le kellett maradnunk a Budapest TV Nemzetóra című műsoránál: a nyomorúságos csatajelenetek csak annyira izgalmasak, mint két szarvasbogár összecsapása az Animal Planeten, pedig források hiányában turulmadárként szárnyalt az írók fantáziája. Ebben a filmben Árpád alapítja meg a magyar államot, és az ősmagyarok már egyistenhítű protokeresztények voltak, akik az ötszáz évvel későbbi székely címerrel dekorálták ki magukat.
Létezik ez a műfaj, csak azt fantasynak hívják, nem történettudománynak. És míg a Narnia krónikáit nem is történelemként tanítják az angol iskolákban, addig ez a hülyeség simán bekerülhet a NER tankönyveibe, ha már az oktatásért felelős minisztérium intézete felelős érte. Még szerencse, hogy az efféle történelemhamisításokból nem szokott nemzetközi konfliktus származni, mert akkor még az Alapjogokért Központ munkatársai sem védenének meg bennünket.
6. Dúró Dóra mesekönyvet darál
Azt gondoltuk, hogy a performanszművészet holtpontra jutott, amikor az a hír terjedt, hogy az akcionista Rudolf Schwarzkogler halála előtt levágta a farkát, de Dúró Dóra, a Mi Hazánk politikusa új lökést próbált adni a megfáradt műfajnak azzal, hogy sajtótájékoztatón darálta le a Meseország mindenkié című kiadványt, mivel „Meseország nem az aberráltaké, a magyar kultúrának nem képezik részét a homoszexuális királyfik”.
Ha nincs ez az aktus, valószínűleg csak annyira tűnik fel a kiadvány megjelenése, mint az, hogy Fligeauf Benedekből Fligeauf Bence lett, így azonban menten a Bookline eladási toplistájának élére rakétázott a kötet.
Sértegessetek, dobáljatok meg sárral, de az istenért, nézzetek rám
– írta Oscar Wilde, akinek két fordulópont volt az életében, amikor az apja Oxfordba, illetve amikor a társadalom – a homoszexualizmusa miatt – a börtönbe küldte. Ez akkor történt, amikor még fegyházbüntetéssel sújtották az anális közösülést. A Mi Hazánk politikusai is a kemény kéz politikáját szorgalmazzák a „homoszexuális propagandával” szemben. A „propaganda” ez esetben azt jelenti, hogy nem tagadjuk le: a homoszexuálisok, transzneműek léteznek. Az időjárás-jelentések eltörlése se lenne befolyással a meteorológiai jelenségekre, és attól még, hogy a melegkérdésben a Mi Hazánknál csak egy fokkal mérsékeltebb Fidesz betiltja a gender studies oktatását a magyar felsőoktatásban, nem tűnnek el a kutatott gendertémák.
Az viszont külön öröm lenne, ha ritkábban hivatkoznának a kormány válogatott megmondói megmásíthatatlan igazságként arra, hogy a magyar családokról mi áll az Alaptörvényben, mert hiszen annak alapverzióját, ugye, nem Isten véste kőtáblába a Hóreb-hegyen, hanem a melegorgián lebukott Szájer József írta az iPadjén.
5. Orbán Viktor nemvétóval harcol a Nyugattal
A nemzetközi helyzet tovább fokozódott, hiszen amikor valakit már egyetlen szilveszteri házibuliba se hívnak meg, mert sose visz semmit, de mindig mindent megiszik, könnyen jut arra a következtetésre, hogy ezek már nem azok a régi szilveszteri bulik.
Miképp 2019 tavaszán már a Magyar Nemzet is vezércikkben „követelte”, hogy a felfüggesztett Fidesz fejezze be „a megalázó egyezkedést az Európai Néppárttal”, mert az már nem Helmut Kohl pártja. Akkoriban lehetett hallani úgynevezett elemzőktől, hogy a 2019-es EP-választások után majd a Le Pen–Salvini–Strache–Orbán-tengely körül forog majd Európa, ehhez képest a bevándorlásellenes pártok helyett a Zöldek törtek át, mivel úgy tűnik, hogy Magyarországon kívül mégse csak Soros György blöffjének gondolják a klímaváltozást, így „Európa erős embere” hoppon maradt.
Orbán Viktorral kibabrált a magyar történelem zavaró tényezője, a külföld, és nem fogadta alázattal, hogy az uniós társasjátékban nem ő kezeli a bankot, és nem is írhatja át kedvére körönként a szabályokat, úgyhogy az idén az egyik péntek reggeli asztali beszélgetésében már az unión kívüli élet előnyeit is ecsetelte. Ha az Európai Néppárt frakcióvezetője nem a Kinder-tejszelet-keménységű Manfred Weber lenne, és ha nem olyan német kereszténydemokraták alkotnák a frakció meghatározó erejét, akikhez képest Az utolsó cserkész korrupt szenátora egy soha meg nem alkuvó Cato, már kirúgták volna az őket évek óta önfeledten és kívülről nézve egészen szórakoztatóan karikírozó Fideszt.
De hát nincs olyan ellentét, amelyet Orbán ne tudna elsimítani a német vállalatoknak adott adókedvezményekkel és támogatásokkal. A magyar történelem szabadságküzdelmei mindig a jogok kiterjesztésével, jobbágyfelszabadítással és hasonlókkal kapcsolódtak össze, Orbán „szabadságharca” azonban valójában csak azt jelenti, hogy a magyar dolgozók kiszolgáltatásával vásárol mozgásteret magának, miképp azt a rabszolgatörvény szépen bizonyítja.
Nem meglepő hát, hogy akkor is Angela Merkel védte meg Orbán Viktort a tockosoktól, amikor az uniós költségvetés vétójának belengetésével próbálta megfúrni a jogállami mechanizmust, az ellenzék által annyira várt csodafegyvert, ha már a Sargentini-jelentést és a hetes cikkelyes eljárást el lehetett intézni azzal, hogy Orbán bevett egy Mentost. Komolyan, A burzsoá diplomácia cselfogásai című kiadványban külön fejezetet kaphatnának a magyar miniszterelnök trükkjei, pedig amikor ősszel nagyesszét publikált a Magyar Nemzetben, azt hihettük, hogy hamarosan komoly bajba kerül, mert nincs biztosabb jele egy válságnak, mint amikor egy magyar miniszterelnök cikket ír, de erről Gyurcsány Ferenc életrajzírói majd részletesebben is beszámolnak az érdeklődőknek.
A közvéleményt hetekig lázban tartó, és az Európai Unió politikusait felháborító vétóblöffnek végül annyi következménye se lett, hogy a gestapózó Deutsch Tamást kizárják az Európai Néppárt frakciójából, csak a jogait függesztették fel. Egyik kedvenc műfajunk az eurotrash, de amit idén művelt a Fidesz és az Európai Néppárt, az már nívótlanabb produkció az Eurovíziós Dalfesztiválnál is.
4. Felmond az Index komplett szerkesztősége
A NER tízéves médiapolitikáját és a magyar nyilvánosság helyzetét semmi és senki nem beszélte el tisztábban és erőteljesebben, mint az a megrázó felvétel, amelyen az látható, hogy az Index munkatársai egymás után, libasorban hagyják el a szerkesztőséget, kezükben a felmondásról szóló levelükkel.
Az eset azután történt, hogy Bodolai László (későbbi médiarendszertani jellemzése szerint zebra) kirúgta Dull Szabolcs főszerkesztőt. Mármost, a NER-hez hasonló rendszerek azoknak a megalkuvásoknak köszönhetően képesek korlát nélkül érvényesíteni demokratikus felhatalmazáson túlra nyúló érdekeiket, felszámolni a hatalom korlátait és minden közösségi normán kívül működtetni saját profitjukra egy országot, amelyek úgy lesznek, hogy ez még belefér, kis ország, mi mást csinálhatnék, ha én nem csinálnám, úgyis jönne más, egyébként meg kifizetnek. Ezt nevezte Bibó István „hamis realizmusnak”, amihez szokva is van a rendszer: nincs érdemi tapasztalata a rendíthetetlen egyenességgel és elvhűséggel, ezért is lepte meg az Index- és az SZFE-ügy egyaránt.
Ám az történt, hogy ezek az újságírók – ja, többségükben ilyen nevetséges figurínók, kígyóvállúak, többen szemüvegesek, egyik-másik egyenesen kócos, mi több, rövidgatyás, van, amelyikről azt is feltételezzük, hogy számítógépes játékokkal játszik, és nem szériázott még 73 kilóval tricepszre, mi több, állítólag némelyik a házi pálinkát se bírja – példátlan egyenességet, bátorságot és gerincességet mutatva egységben mondtak fel. Ennél brutálisabb erődemonstrációt a rendszerváltás óta nem tartott a sajtószabadság idehaza. Újra csak elismételjük: sokkal jobb hely lenne ez az ország, ha egyszer az életében már mindenki mondott volna fel egy munkahelyen az elvei miatt.
Aztán persze NER-en kívül is mondták őket óvatlannak és kapkodónak, noha nehezen volt értelmezhető az indoklás, mert ahhoz azt kellett feltételezni, hogy tapasztalt szerkesztők és újságírók sora totális közéleti vakságban szenved, nem érti, mi történik körülötte, inkább csak írni szokott róla.
Hogy kinek volt igaza az ügyben, azt végül az újságírókat akkor kevéssé értő Szombathy Pál későbbi és most már egykori főszerkesztő rögzítette végérvényesen, hiszen pár hónapnyi munka után kirúgták őt is, majd leszögezte a 24.hu-nak adott interjúban: a pesszimistáknak lett igazuk. Egyetértett azzal, hogy a NER rárúgta az ajtót. Egyúttal elvégezte a magyar médiatörténelem egyik legfontosabb rendszertani feladatát, amikor tudatta, az őt is megvezető Bodolai Lászlótól sajnos nem várható el, hogy oroszlánként viselkedjen, mert zebra. Ezt erősíti, hogy ő még Szombathy kirúgása után is maradt a cégcsoportnál, pár ügyet még úgymond végig visz.
Így legalább megmutatja, hogy minden ilyen politikai rendszernek milyen fontos pillérei ezek a közéleti zebrák, akik még ahhoz is gyávák, hogy csíkosak legyenek, és akiket Brehm Állatok világa című zoológiai művében biztosan nem a gerincesek között találunk meg.
3. Szita Károly kiáll az iparűzési adó megfelezése mellett
Kevés jobb illusztrációja van a Fidesz úgynevezett értékelvűségének, mint Kaposvár polgármestere, aki az „Isten, haza, család” jelmondatnak úgy próbált a maga szerény eszközeivel megfelelni, hogy a vallásellenes kommunisták hazaellenes titkosrendőrségének ügynöke volt a diktatúra idején, és e tevékenysége közben saját rokonairól is jelentett.
Itt helyesebb lenne átadni a szót Deutsch Tamásnak, hogy megfelelő karakterrajzot készítsen párttársáról, miután a Gestapo és az ÁVO jutott az eszébe Manfred Webernek arról az Európai Néppárt sivatagban hagyott tejföljellegéhez méltó, Orbánnak címzett kirohanásáról, hogy: „Ha azt állítod, hogy az igazságszolgáltatás független és a média szabad, akkor nincs semmi félnivalód. Kérlek, add a beleegyezésedet a megállapodásokhoz”. Mármost, eltekintünk attól, hogy a Néppárt integritását, politikáját és létét érdemben tárgyaljuk, ezt az inkább gejlesztétikai, semmint tudományos vagy politikai feladatot meghagyjuk a Haribón felnőtt gumicukor-szakértőknek, inkább visszatérünk oda, hogy ha Weber ezen úgymond beszólásából Deutsch eljutott az említett erőszakszervezetekig, akkor valóságos retorikai csúcstámadást kell végrehajtania, ha a Szita-életrajz nyomán is asszociációs játékba kezd. Ihletet adhat neki talán, ha a hasonló morális tempóban közlekedő DK-s Borka-Szász Tamásra gondol, aki önkormányzati képviselőként a hivatalban lopott áramot a bitcoin-bányászathoz.
Deutsh-karakterrajzra persze hiába várunk, hiszen a Sziták a Fidesz-rendszer nélkülözhetetlen elemei. Azaz minden önkényre épülő rendszer nélkülözhetetlen elemei, szóval a baloldali NER-ről álmodók felírhatják a nevét a cetlijükre, jó igazolás lesz majd nekik. Ezt onnan biztosan tudni, hogy Kaposvár örökös polgármestere fogta magát, és a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökeként kiállt a helyi iparűzési adó csökkentése mellett. Tehát az önkormányzatiság dicsőségére tudatta, nem szeretné több lehetőséggel kormányozni azokat, akik megválasztották, nem akarja, hogy több pénz költhessen bölcsődékre, útfelújításokra. Megüzente, semmi agyellenes nincs abban, hogy miután éppen az önkormányzatokat sújtja a vírus elleni védekezés érdekében bevezetett ingyenes parkolás, amely a Pfizer vakcinája mellett az orvosi Nobel-díj legnagyobb esélyese, még az iparűzési adó egy részét is elveszik tőlük.
Szerinte nincs semmi agyrém az intézkedésben, annak ellenére sem, hogy nem tudunk sorolni vállalkozásokat, amelyeket ez az intézkedés ment meg, minthogy bevételalapú, azaz a bajban lévőkön eleve kisebb a teher. De sorolhatnánk az elemeket, amelyek igazolják, Orbán éppen csak arra használja az ügyet, hogy odaverjen politikai ellenfeleinek, ha közben lakossági áldozat is van, hát istenem, tetszettek volna jobb helyre szavazni. Mindegy is, miért van, Szita úgyis helyesel, szolgál, hol ilyen rezsimet, hol olyan rezsimet.
Igazából azért lenne fontos, hogy egyszer miniszterelnök legyen idehaza egy konzerv darált sertéslöncs, hogy megnézhessük, hogyan áll ki mellette Szita Károly. Ha már a nemzeti érdek mellett úgysem sikerül neki sohasem.
2. Példát statuálnak Hajdú Péterrel
Ebben a történetben az a jó, hogy minden mocskával együtt voltak, akik önazonosak tudtak maradni. Ilyen volt például a Mészáros Lőrinctől váló Kelemen Beatrix, az egykori felcsúti second lady, aki miután Hajdú Pétert adócsalásért elítélték, tudatta, tévéjének a vezére maradhat az úgynevezett televíziós szakember. Ez legalább egyenes kiállás a Mészáros-birodalom karaktere mellett. Ám ezúttal nem az a vagyon a témánk, amelynek összepakolásához képest a Simonka-ügy átlátható, EU-kompatibilis, egyszerűsített magánosítási eljárásnak néz ki, hanem Hajdú Péter és a büntetése.
Jogerősen elítélték adócsalásért, maga is elismerte, hogy 280 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek. Ezek után megegyezett az ügyészséggel: mivel megfizette az okozott kárt, megúszta 1 év 6 hónap – négy évre felfüggesztett – börtönbüntetéssel és 5 millió forint pénzbüntetéssel. Mielőtt a balhé részleteiben elmerülnénk, szeretnénk gratulálni a magyar ügyészségnek, amely a Büntető törvénykönyvből elkészítette a világ legjobb pénzügyi ajánlatainak egyikét, elvégre olyan alacsony kamattal kevés helyen adnak szabadon felhasználható pénzt, mint amit a magyar államtól lopott lóvéra számolnak fel.
Akiknek ráadásul akkora büntetést kell fizetniük, ami azzal arányos, mintha a BKV-n hét forintot kéne pengetnie annak, akit elkapnak azzal, hogy nem lyukasztott 350 forintos jegyet. Csakhogy nekik már a helyszínen is nyolcezret kell perkálniuk. Ám itt nem elmélkedik ezen senki, mindenki boldog, hiszen az ügyészség bűnössel zárt le egy ügyet, mehet a statisztikába, a NER-tévének megmarad az igazgatója, Hajdú meg mehet tovább szerepelni a bulvárlapokba arról, fáj-e a feje, hogy van a barátnője, hiszen éppen csak 280 milliót csalt el, nincs itt semmi látnivaló.
És itt most tényleg nincs semmi látnivaló, mert noha ez a terület lehetne Magyarország is, de most az a hely, ahol az Összezárva Hajdú Péterrel van műsoron. Így vagyunk mi, de egyszer tán majd sikerül kinyitni az ajtót. Megérné, mert odakint vár a hazánk.
1. Szájer József leereszkedik az ereszcsatornán
Az Emlékiratok könyvének olvasásakor realizáltuk, hogy Nádas Péter kedvenc szavainak egyike a mulatságos, s nem feledhető, hogy Kis Grófo és Pixa előadóművészek is e szóból alakították a „mulatási” kifejezést, hogy ezzel a bevezetővel egyúttal megmutassuk a magyar kultúrközösség egyetemességét, amelynek brutális egységét láthattuk akkor, amikor minden osztály és réteg, szín és gondolat együtt mulatott Szájer József hányattatásain.
Az úgynevezett mémipar eszement konjunktúrát mutatott egy válság közepén, az ereszcsatorna pedig nem várt karrierfordulatként pornósite-ok fontos keresőszavai közé emelkedett. Pedig valójában nincs egyetlen megrázóbb és szomorúbb esete sem 2020-nak, mint a Fidesz emblematikus EP-képviselőjének története. Nincs senki, aki ne ragyogó intellektusként, a pártalapítók egyik legjobbjaként emlékezne rá: bárki lehetett volna, de megalázó körülmények között iszkolt végül el a közéletből.
Keserves tanulság, hogy a Fideszben még a Fidesz megálmodóinak egyike, akire egész korszakra szánt alaptörvényük megírását bízták, sem lehetett az, aki volt. Nem élhetett szabadon úgy, ahogyan akart, bujkálnia kellett. Barátai, harcostársai ma több évtizedes kockázatként emlegetik.
Az a politikai közösség, amely annyit köszönhet neki, amelynek annyit köszönhet ő, nem teremtett olyan környezetet, amelyben emberek vállalhatják magukat, méltósággal élhetnek. Ezért végződött azzal a több évtizedes karrier, hogy az európai szinten is befolyásos politikus egy ereszcsatornán csúszott le egy melegorgia után, miközben a hátára vetett táskában drog volt, majd az eset után a házigazda-szélhámos olyanokat beszélhetett, hogy az érkező rendőröknek több vendég le akarta húzni a sliccét, mert azt hitték, a show részei az egyenruhások.
Ez az eset illeszkedik abba a sorba, ami miatt a Fidesz éppen úgy végzi majd, ahogyan az MSZMP tette: nincs semmilyen kapcsolata a Fideszről mesélt történetnek a fideszesek valóságával.
Rogán Antal helikopterezik és olyan ötletei vannak, minek nyomán százmilliárdos összegek vándorolnak offshore-cégekhez, Szijjártó Péter jachtozik, a nemzet nyilvános megbecstelenítésével Mészáros Lőrinc, a teljesítmény nélküli ember lesz Magyarország leggazdagabbja, Simonka György és Boldog István vád alatt van költségvetési csalás, illetve hivatali vesztegetés elfogadása miatt, Szájer József, az alaptörvény szerzője meg ereszcsatornán menekül, miután a kijárási tilalom idején melegorgián vesz részt.
Ebből a sorból pedig valójában Szájer esik ki, mert szabad helyen lehet úgy élni, ahogyan ő élt, csak éppen pártja állítja, hogy nem lehet. Ezt onnan tudjuk, hogy ki kellett lépnie a szervezetből, mi pedig Simonkáék és Rogánék pártjáról feltételezzük, hogy nem a kijárási tilalom megszegése volt a válóok, mert ha ilyen alacsonyra kerül a morálléc a Fidesz-frakcióban, akkor hirtelen szűk körű összejövetelekké válnak majd a képviselőcsoport találkozói. A történethez hozzátartozik, hogy a szocialisták sohasem adják fel a versenyt velük szemben ebben a műfajban, elvégre az idén az etikai bizottságuk elnöke bukott le a magyar-ukrán határon cigarettacsempészettel, hogy aztán a diplomata-útlevelét lobogtassa, ami tényleg olyan történet, hogy ha egy nyugat-európai Netflix-sorozatban meglátjuk, petíciót indítunk az alkotók kultúrsovinizmusa, magyargyalázása miatt.
Na de, ha a Fidesznek önmagában nem a kijárási tilalomról szóló szabály megszegése volt a problémája, akkor mégis Szájer életformájával lehetett összefüggésben a szakítás. Ami pedig azt jelentené: neki a szabadsága és az igazsága, valamint a párt között kellett választania. A pártot választotta. Ez egyáltalán nem szokatlan és érthetetlen eljárás idehaza, a XX. századi történelem ezt mutatja. Ennek megfelelően Szájer József története nem is elsősorban róla szól. Hanem mindazokról, akiknek politikai, hatalmi, erkölcsi alkuik és meghasonulásaik miatt az ereszcsatornán kell végül menekülni, ha benyitnak az ajtón. Mindazokról, akik ugyanígy fejvesztve, meztelenül, hátukra dobott táskával rohantak és rohannak majd anélkül, hogy értenék,