Kultúra

Egy katonatisztet nevezett ki az SZFE kancellárjának Vidnyánszky

A 444 értesülései szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem felé kinevezett kuratórium kezdeményezésére távozik az egyetem kancellárja: Vonderviszt Lajost Szarka Gábor ezredes, a honvédelmi miniszter volt kabinetfőnöke váltja.

Vonderviszt 2015-ös kancellári kinevezését megelőzően tanított a veszprémi egyetemen, majd az ELTE és az Országos Széchényi Könyvtár informatikai vezetője volt. Megbízatását 2017-ben újabb három évre meghosszabbították.

A 444 úgy tudja, hiába írta alá december 31-ig szóló szerződését a kuratórium elnöke, Vidnyánszky Attila behívatta, majd közölte vele, hogy közös megegyezéssel távozik pozíciójából, majd utódját is bemutatta neki.

Az utód Szarka Gábor, aki a katonai főiskolán gépesített lövész tisztként végzett, majd biztonságpolitikai és jogi diplomát is szerzett. 2010-ben ezredessé léptették elő, ekkor Hende Csaba honvédelmi miniszter kabinetfőnöke, majd miniszteri biztosa lett. 2019 óta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem campusáért felelős főigazgatója volt.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik