Mohos Márton / 24.hu
Belföld

Szombathy Pál: Megjelent két verőember az iroda előtt, a biztonság kedvéért másik kettő az udvaron, pedig akkor még nem is tudtuk, mire jó az ereszcsatorna

„Képzeljünk csak el egy állatkertet” Alsó-Üzbegisztánban. Zebrástul. Nagyinterjú az Index volt főszerkesztőjével.

A sajtóban zajló fideszes térnyerés mérföldköve az Index elfoglalása. E folyamat szimbolikus alakja lett azzal, hogy amikor júliusban az Index.hu Zrt. elnöke, Bodolai László kirúgta Dull Szabolcs főszerkesztőt, és ennek nyomán felmondott a munkatársak zöme, ön elvállalta a főszerkesztői megbízatást, sőt valamivel korábban a cég vezérigazgatói posztját is. Miért?

Mert hittem, hogy csinálhatunk egy jó lapot.

Nyilatkozta, hogy sokat gondolkodott a döntés előtt.

Valóban.

Önben is felvetődött, hogy tán nem ízléses vállalni a főszerkesztőséget ott, ahol még gőzölögnek a hullák?

Mármint az egy új munkahelyre távozó öngyilkosok hullái?

Dull Szabolcs nem öngyilkos lett, őt Bodolai „lőtte le”.

Amire alapos oka volt Bodolainak.

Vagy legalábbis indoka, konkrétan az, hogy miután egy igazgatósági ülésen szóba került, hogy külsősökhöz szerveznének ki néhány rovatot a főszerkesztő alól, Dull, a szerkesztőség autonómiáját féltve a „Független” állásból a „Veszélyben” pozícióba tekerte az Index szabadságmérőjét. A szerkesztőség tagjai pedig azért lettek „öngyilkosok”, mert akaratuk ellenére kirúgták a főszerkesztőt.

Dull Szabolcs azzal követte el a piaci pozíciót is veszélyeztető súlyos függelemsértést, hogy a belső szakmai-üzleti vitát a nyilvánosság elé tárta. A távozása után Sztankóczy András vezérigazgató-helyettessel az oldalamon közöltem a szerkesztőséggel, hogy mindenkivel együtt szeretnénk dolgozni.

Mi nem akartunk halálfélelemből elkövetett tömeges öngyilkosságokat.

Nagyon nem.

Mohos Márton / 24.hu Szombathy Pál, Bodolai László és Sztankóczy András

A munkatársak úgy látták, hogy Dull Szabolcs menesztésével a régi Indexnek befellegzett, a Fidesz, a NER épp átveszi a hatalmat.

Én meg azt gondoltam, hogy továbbra is biztosítható a független működés. Mindkét álláspont érvelhető volt akkor.

Szűk négy hónappal később ön is távozott, hivatkozva arra, hogy immár nem biztosított a független működés.

Úgy vállaltam el a vezérigazgatói-főszerkesztői megbízatást, hogy senki nem szól bele a munkámba. Megmondtam előre: amint elhangzik az, hogy „ezt meg kell írni”, vagy hogy „azt tilos megírni”, befejezem. Feltételül szabtam azt is, hogy azzal dolgozom, akivel szeretnék, valamint marad az akkor már három éve kifogástalanul működő alapítványi szisztéma, ami biztosíték volt arra, hogy a tulajdonos nem szól bele a tartalomba.

Önt vagy a régi szerkesztőséget igazolta az idő?

Ahogy Sztankóczy András fogalmazott:

a pesszimistáknak lett igazuk. De júliusban ezt még nem lehetett tudni.

Értette ön, hogyan működik az Index?

Jó ideje próbáltam megérteni. Egy korábbi indexes vezető barátom látott el azzal a tanáccsal, hogy „Pali, ne úgy fogd fel az Indexet, mint egy szerkesztőséget, mert ez nem egy munkahely, hanem egy romantikus mítosz, ami előbb-utóbb felrobban”. Ennek ellenére igyekeztem észérvekkel hatni a régi indexesekre, de ők érzetekről szónokoltak, fojtogató levegőről, arról a benyomásukról, hogy régóta a torkukon a kés. Kértem, hogy amíg nincs konkrétum, amíg nem materializálódik az a kés, addig csináljunk egy jó Indexet. Mindhiába, nem sikerült meggyőznöm őket. Amiben talán közrejátszott, hogy mint utóbb kiderült, már Dull kirúgása előtt létrehozták azt a céget, amely a telex.hu tulajdonosa lett. Vagyis a szerkesztőségnek volt közös B terve, és ennek érdekében mondtak fel vezényszóra.

Hiszen tudták, ha egyéni stratégiákat követve, egyenként távoznak, mind magukra maradnak. Ám ha együtt lépnek, akkor méltósággal vethetnek véget az Index addigi korszakának, ráadásul a közös gesztus akkora erő, ami képes pályára állítani egy új portált.

Nincs ezzel baj, csak egyrészt nem ezt mondták, másrészt azt állítom, hogy egy B terv segít elengedni az A tervet. Én viszont olyan vagyok, hogy amíg esélyét látom az A tervnek, nem foglalkozom a B-vel. Világéletemben így működtem, a Magyar Hírlapnál is csak akkor borítottam asztalt, amikor Széles Gábor konkrétan beleszólt a tartalomba és a személyzeti ügyekbe.

Mohos Márton / 24.hu

Akkor is vállalta volna az Index főszerkesztését, ha látja, novemberre hová fut ki a történet?

Nem tudom. Ezen töprengeni most már olyan, mint azon, mi lenne, ha idén nincs koronavírus, vagy ha mondjuk hosszú hajú nő lennék.

Akkor főszerkesztő asszonynak szólították volna abban a négy hónapban.

Oké. Azt hiszem, nem vállaltam volna. Mindig is volt bennem naivitás. Sztankóczy barátommal abban reménykedtünk, hogy ez most az a helyzet, amelyben egy-két évig alighanem csinálhatjuk az Indexet.

Miközben valójában az volt a helyzet, hogy az Index tulajdonosa sok éve a NER, amely először Dull menesztésével mutatta meg, hogy a portálnál eztán másként lesz, mint addig.

Én tényleg hittem, hogy továbbra is függetlenül működhet az Index. Ahogyan egyébként működött is a vezetésünkkel.

Az sem ébresztett gyanút, hogy márciusban Vaszily Miklós ötvenszázalékos részesedést vásárolt az Index hirdetéseit értékesítő Indamedia csoportban? Az a Vaszily, aki korábban átállította az Origót, vezérigazgatója volt az MTVA-nak és az Echo Tv-nek, aki elnökli a TV2-t.

Vaszily és tulajdonostársa, Ziegler Gábor elfogadta, hogy azt hozok munkatársnak, akit akarok, és azt is elfogadták, hogy ez nem baráti, hanem középen álló lap lesz, és azt is elfogadták, hogy nem tudok és nem is akarok egy másik Origót csinálni, mert az nem én vagyok. Sőt azt is elfogadták, hogy az átalakulás extra költséggel jár, hiszen el kell hozni óvatos kollégákat, miközben a lap körüli bizonytalanság hatására csökken a hirdetési bevétel. A hirdetési felületeinket értékesítő Indamédia, vagyis Vaszilyék részéről ígéret hangzott el, hogy mindezt finanszírozzák:

Pali, minden úgy lesz, ahogy kéred, csak vállald el a vezetést.

Miért gondolta, hogy Vaszily mást tesz az Indexszel, mint amit tett az Origóval, a köztévével, az Echóval, a TV2-vel?

Mert az Origónál, a köztévénél, az Echónál és a TV2-nél semmi nem gátolta őt az akarata érvényesítésében. Az Index ebből a szempontból egyedi eset. Képzeljünk csak el egy állatkertet: tele veszélyes ragadozóval és békés látogatókkal; mégsem történik baj. Vajon miért? Hát mert ott a rács a ragadozók és a látogatók között. A rács által működik az állatkert, a konstrukció! Az Indexnél az alapítványi forma volt a rács, emiatt vállaltuk egyáltalán. Nem sejtettem, hogy a rácsok egyszer csak megnyílnak, és ott találjuk magunkat szemtől szembe a vadakkal.

Mohos Márton / 24.hu Résztvevők a Momentum szervezésében meghirdetett tüntetésen az Indexért és a szabad sajtóért 2020. július 27-én.

Tényleg nem sejtette?

Mondjuk úgy, azt reméltem, hogy jóval később nyílnak meg a rácsok, és nem leszünk védtelenek.

Azt azért bekalkulálhatta volna, hogy a rács kulcsa nem a gondozónál lapul.

Abban a hitben vállaltam a főszerkesztőséget, hogy az alapítványi konstrukció lényegében szétverhetetlen, nekem Bodi így írta le a helyzetet.

Nem tudta, hogy létezik egy opció, miszerint, ha az Index.hu Zrt. veszteséges, akkor az Indamedia, vagyis a NER jogosult megvásárolni az alapítványt? Értsd: nyílik a rács.

Erről valóban nem tudtam. Az Index felhalmozott mínuszáról pedig azt gondoltam, amit az igazgatóságban három éven át hallottam, vagyis hogy a nyereségből néhány év alatt kifizethető, ahogy az zajlott is.

Mit szólt, amikor hírét vette, hogy létezik a lehívható rapid opció?

Mondjuk úgy, nem örültem.

Bodolai felé is kifejezte ezt a nem örülést?

Ki.

És azt is kifejezte, hogy amikor rábeszélték a főszerkesztőségre, illett volna alaposabban tájékoztatni önt erről a körülményről?

Ki bizony.

Mire Bodolai?

A válasza üzleti titoknak minősül.

Tán azt remélte Bodolai, hogy hosszú hónapokba, évekbe telik, mire az Indamedia érvényre juttathatja az opciót, ha egyáltalán megteszi?

Talán tényleg ezt remélte.

Ehhez képest a NER pikk-pakk önre rúgta az ajtót.

Így történt.

Ön nem most nyáron, hanem már 2017-ben bekerült az Index.hu Zrt.-be, amikor Bodolai felkérte igazgatósági tagnak. Azt miért vállalta?

Bodi az osztálytársam volt gimiben, később a médiajogászom, sajtós ügyvédem a Hírlapnál. Vállalható termékhez hívott, ráadásul olyan üzletágba, a sajtóba, amihez valamennyire értek.

Mohos Márton / 24.hu

Mit tett hozzá abban a három évben az Indexhez?

Amit egy mezei igazgatósági tanácsi tag: eljártam az ülésekre, és tudatosan nem folytam bele, nem szóltam bele szerkesztőségi kérdésekbe. Tisztességgel elláttam igazgatósági feladataimat.

Mi volt a dolga? Véleményezte a tartalmat?

Azt pont hogy nem. Egy igazgatósági tag költségvetési és stratégiai kérdések megvitatásában vesz részt. Ne gondoljuk túl, nem főállás, úgy kéthavonta kell megjelenni egy-egy ülésen. Teljesíthető küldetés, simán befért a mellé, hogy heti négyszer reggeli műsort vezettem a Digi Sport televíziónál.

Az állami és a városi cégek igazgatótanácsaiba a politika küldi be az embereit, hogy pénzt tegyen a káderzsebekbe. Mennyiben más ehhez képest egy piaci cég, az Index igazgatótanácsa?

Nem tudom, másutt hogyan megy ez, én azt tartottam szem előtt, hogy Bodit segítve őrködjem afölött, hogy az Index szabadon, normálisan dolgozhasson.

Érte támadás azt a függetlenséget?

Ha érte volna, rögtön felállok. De nem érte. Mindenki tette a dolgát: az újságírók írtak, szerkesztettek, én meg szerény jelenlétemmel igyekeztem segíteni a munkájukat.

A liberális Magyar Hírlapnál lett újságíró, aztán nem volt még huszonöt éves sem, amikor a Horn-kormány idején kinevezték a köztévé belpolitikai főszerkesztőjének, majd a Hét főszerkesztő-műsorvezetőjének. Utóbb visszatért a Hírlaphoz, dolgozott műsorvezetőként az ATV-nél és a Story tévénél, főszerkesztette a Zóna nevű portált, majd 2010-ben politikailag semleges mezőre lépve a román tulajdonban lévő Digi Sporthoz szerződött. A közélethez az indexes igazgatótanácsi tagsággal tért vissza: köztudottan nem fideszes újságíróként adta a nevét a portál mögötti NER-es, simicskás tulajdonú kiadóhoz. Erre kellett ön az Index.hu Zrt.-nek, nem?

Bocsánat, de 2017-ben Simicska már nagyon nem volt a NER, ő már O1G volt régóta. Én pedig az Indexhez és Bodolaihoz adtam a nevem. Amúgy nincs abban semmi meglepő, hogy ismert szakembereket kérnek fel igazgatótanácsi tagnak.

Az Indexhez érkezése apropóján interjút adott a Médiapiac című szaklapnak.

Sokat idézik azóta is, amolyan ősbűnöm lett.

Noha az már a NER virágba borulásának időszaka, keményebben osztotta az ellenzéki pártokat és a demokráciáért aggódókat, mint a 2010 óta kétharmaddal kormányzó Fideszt. Az ön egyik barátja írta nekem az interjúról meg úgy általában önről a következőt: „Pali minden állítása igaz, vagy majdnem igaz, csak maga a teljes interjú olyan, mint egy igen vastag könyv a második világháborúról, amiben hosszan tárgyalják a britek harctéri hibáit, az amerikaiak stratégiai tévedéseit, az oroszok háborús bűntetteit, de nem ejtenek szót a holokausztról, az SS-ről meg a Gestapóról.”

Nem értek egyet e baráti jellemzéssel, ugyanis kritizáltam eleget mindkét oldalt.

Az viszont tény, hogy bonyolultabb a személyiségem annál, mintsem simán rám húzhatnák a „derék balliberális gyerek” overallt.

A kritika nem új, már 2003-ban a Magyar Hírlap főszerkesztőjeként megkaptam, hogy jobbra viszem a lapot. És valóban: balliberálisból a közép felé mozdítottam a tartalmat, mert ott érzem komfortosan magam. Jobb szeretek kívül maradni a körökön, brancsokon, szerintem az igazi újságíró: kívülálló. Ha úgy tetszik, régi vágású liberális vagyok, az ingerküszöböm nemcsak az egyik oldalon magas, hanem mindkettőn. Nekem nincsenek a „mieink” meg az „övéik”. Ezerszer megkaptam, hogy „Pali, valljál színt! Hova tartozol? Melyik oldal a tiéd?!”, meg azt is, hogy „ó, Pali, te álmodozó romantikus vagy, az olvasók rég nem igénylik a középen álló sajtót, mindenki a maga buborékában akar létezni, olvasni”. Az ellenzéki oldalról mondják rám, hogy jóban akartam lenni a NER-rel. Marhaság. Tessék visszanézni például a sportos műsorom egy évtizedét: mindenkit hívtam minden oldalról, sportolókat, írókat, művészeket, közéleti arcokat. Nem NER-barát voltam, hanem sportbarát. És el lehet olvasni tíz év heti publicisztikáit is az Új Szóban, az sem fog ideológiailag eligazítani felőlem. Elárulom, mi velem a baj. Voltaire szerint az emberek egy pofon és egy sértés közül a sértést viselik nehezebben. Márpedig én elég csípősen és érzékeny helyeket eltalálva tudok fogalmazni, ami sokáig fájhat egyeseknek.

Mohos Márton / 24.hu

A médiapiacos interjúban azt nyilatkozta, hogy „felhúzom a szemöldökömet, amikor olyanokat hallok, hogy a jobboldal és a kormánypárti sajtó elfoglalta a magyar nyilvánosság nagy részét”. A tétel igazolásaként dicsérte a jobbos Heti Választ, mely „mer kritizálni egyes kormányzati döntéseket”. Azt is mondta, hogy „a sorosozás bornírt, nevetséges marhaság, korlátozott a hatása, nem akkora csodafegyver”. A Közép-európai Egyetem kormányzati csesztetését firtató kérdésre azt felelte: „A CEU Budapesten van még? Hát persze. Pedig azt hallottam az elfogult ellenzéki újságíróktól, rövidesen nem lesz már itt. Aki korábban azt mondta, bezárják ezen a nyáron, vajon fog annyit mondani, hogy nagyot tévedett? Ezért mondom: nyugi! Ez így túl kiszámítható. Néhány éve Orbán egyik tusnádfürdői beszéde után írtam, hogy Orbán részben azt csinálja, mint amikor az ember végigmegy a kihalt faluban, és egy fadarabot végighúz a kerítéseken, hogy a kutyákat ingerelje: jöjjenek csak acsarkodni. És a ballib újságírók engedelmesen elkezdik szajkózni, hogy vége a világnak. Nyugi, nyugi, nyugi, le kell tekerni a hisztimétert.” Az interjú után pár hónappal sorosozva választást nyert Orbán Viktor, majd beszántotta saját Heti Válaszát, a CEU pedig lényegében elköltözött Magyarországról.

Alkalmas ellenfél híján azért nem biztos, hogy a sorosozással nyert akkor. De mindezektől függetlenül ma is tartom, hogy nincs brutális kormánypárti médiatúlsúly, tessék csak ránézni a nézettségi és a látogatottsági statisztikákra. Nincs – még? – diktatúra és van – még? – sajtószabadság, de a helyzet persze korántsem ideális.

A világ számomra sokkal bonyolultabb annál, hogy O1G.

Kiver a víz az ellenzéki sajtóban tapasztalható kettős mércétől: ha például egy kisváros időközi választásán győz az ellenzéki jelölt, akkor azt olvasom, hogy „az emberek bölcsek, látják a valóságot”, amikor viszont veszít, azt írják a heves publicisták, hogy „a szegény parasztokhoz csak az M1 ér le, abból tájékozódnak meg a Mészáros megyei lapjából”.

2018 végére az összes megyei napilap a NER-hez került. És ismétlem: nincs Heti Válasz, nincs CEU, van viszont sorosozással épített kétharmad.

Jó, annyit azért árnyalok a 2017-es álláspontomhoz képest, hogy tévedhettem is, és nem az enyhülés irányába mozdultak azóta a dolgok.

Hanem?

Hanem halad a kisgömböc, és felfalja, ami az útjába kerül.

Főszerkesztőként az Indexszel is az volt a terve, mint a Hírlappal? Liberálisból középre pozicionálni?

Csillapíthatatlanul él bennem a közszolgálati értékrend vágya. Álmaim szerkesztősége világnézetileg színes; iszonyatosan unom, hogy a sajtótermékekben vagy csak ilyen, vagy csak olyan narratívát kapok, ráadásul zömmel indulatvezéreltet. Én azt szeretem, ha a cikkekben több nézőpont jelenik meg, és majd az olvasó eldönti, melyiknek hisz. Az indexes főszerkesztőségem alatt is meg kellett küzdenem olyanokkal, amikor a kolléga megírta a cikkét, teszem azt, a lengyel kormánypártról, és kényszeresen odabiggyesztette a szöveg végére az értelmezést, hogy „ez a populista Jog és Igazságosság manipulálja a tudatlan vidékieket”. Minek ez?! Az Index ugyan liberális játszótérként indult két évtizeddel ezelőtt, de aztán felnőtt, néplappá vált, milliós olvasótábora lett, melyhez nem aktivistákra, hanem kevésbé indulatos, kevésbé érzelmes, korrekt újságírásra van szükség. Még a táplálkozástudományi cikkekből is ez a mentalitás köszönt vissza: egy kolléga rendre csak az egyik oldal érveit írta le, vagyis nem újságíróként, hanem aktivistaként működött. Kénytelen voltam felhívni a figyelmét az általános újságírói normákra.

Elfogadta?

Nem igazán. Az aktivista az aktivista. De azért próbálkoztam, hiszek a meggyőzésben.

Az ön által az Indexhez hozott munkatársakról beszélünk.

Persze. Hiszen a régiek mind leléptek.

A Dull-féle Indexet is aktivista lapnak érezte?

Nagyrészt igen.

Farkas Norbert / 24.hu 2020. július 24.-én az Index több mint nyolcvan munkatársa kezdeményezte a felmondását, miután az igazgatóság elnöke, Bodolai László kirúgta a lap főszerkesztőjét, Dull Szabolcsot.

Az újak értették, milyen lap épül Szombathy Pál vezetése alatt? Értették, mit jelent a „liberálisból középre”?

Bocsánat: liberálisként középre! Nagy különbség. Az elején tapasztaltam némi bizonytalanságot, még a rutinos kollégák is sorban jöttek hozzám, hogy „te, Pali, van tabu?”. Azt feleltem: „Igen, van, baszki, az, hogy tilos hazudni. Meg tilos hülyeséget írni. És tilos primitívnek, tilos egyoldalúnak lenni.” A kiegyensúlyozottság lett a cél, mantráztuk Andrással az értekezleteken, hogy a legborzalmasabb kormány sok száz intézkedése között is akad legalább néhány jó, meg persze rengeteg rossz is, nem lehet csak ilyen vagy olyan teljesen. Szoktam mondani, hogy sosem lehet annyira igazam, hogy a másiknak is ne legyen legalább egy kicsit. Olvasói visszajelzésekben nagyjából annyi „mocskos libsit” kaptunk, mint „rohadt NER-est”, aminek örültem, mert azt a következtetést vontam le, hogy mindenhonnét olvasnak bennünket, vagyis lassan mindkét oldalt edukálhatjuk. Az amerikai elnökválasztás előtt kitaláltunk egy Biden-rajongó és egy Trump-fan részvételével készülő podcastot. Javasoltam, legyen Vagesz versus Jeszy (Vágvölgyi B. András és Jeszenszky Zsolt – a szerk.) vita. Vagesz persze nem volt hajlandó leülni Jeszyvel, így Lattmann Tamást hívtuk helyette. Szépen egymásnak estek, de közben tényszerűek maradtak, nem személyeskedtek, jó kis műsor kerekedett. Azonnal érkeztek a kritikák, hogy „a tetű Jeszy mit keres az Indexen?!”. Én meg elmagyaráztam, hogy Jeszy nem főszerkesztő lett, nem is szerkesztő, nem újságíró, nem állandó publicista, hanem a két markáns véleményt bemutató hanganyag egyik szereplője. Az általam vezetett Indexben elfért egymás mellett több erősen különböző vélemény, mert abból születik igazán izgalmas mix.

Vagy katyvasz.

Hogy nem katyvasz lett, igazolja, hogy a váltásnál bezuhanó látogatottságunk pár hét alatt magára talált, és visszaerősödtünk napi kilencszázezerre. Pedig attól azért féltem, hogy lecsúszunk és beragadunk a középmezőnybe. Szerencsére maradtunk dobogón, így reális célként tűzhettem ki, hogy aprókat erősödve legyőzzük a versenytársakat.

Az is benne volt a pakliban, hogy a nyári kollektív felmondás elsodorja a lapot?

Benne. Ezért próbáltuk megtartani a régi indexeseket, és sulykoltuk beléjük, hogy nem vagyunk NER-esek, bízhatnak bennünk, de lelkileg már nem voltak abban az állapotban, hogy higgyenek nekünk, és ugye már ott volt az új projektjük is.

Cikkek híján mennyi időt bírt volna ki megjelenés nélkül az Index?

Pár nap kimaradás is jelentős visszaesést okozhatott volna, hiszen az olvasó olvasni akar, és ha az Indexen nem talál széles és friss tartalmat, keres másutt.

Az Index szerencséje viszont, hogy ez a portál a magyar hírszolgáltatás OTP-je, bitang erős márka.

Amikor a Magyar Hírlap főszerkesztője voltam, a Népszabadsággal közös tulajdonoshoz tartoztunk, és bár akkorra már sokkal-sokkal frissebb lapot csináltunk, mint a népszabisok, esélyünk sem volt befogni őket. A megszokás ereje felbecsülhetetlen, ez az Indexet is védi, ráadásul végül zökkenőmentesen, leállás nélkül abszolváltuk az átállást.

Annak köszönhetően, hogy a régi indexesek kitöltötték az egy hónapos felmondási idejüket.

Kitöltötték, ez szerepelt a szerződésükben. Legalábbis nagyjából a felük, és természetesen jutalmat is kaptak érte. Így se volt egyszerű négy hét alatt a nulláról felállítani az új stábot. Iszonyatos időnyomás alatt dolgoztam: úgy kezdtem a munkának augusztusban, hogy tudtam, szeptember elsején az utolsó szovjet katona is elhagyja Záhonynál az országot.

Mohos Márton / 24.hu

Szovjet? Már kommunisták is azok a liberális régi indexesek?

Jó, fogalmazzunk úgy: tudtam, hogy a jelzett dátumon az utolsó szuperharcos is elhagyja a bázist.

Hogyan szervezett új csapatot? Összeírt kétszáz nevet, és végighívta őket?

Értelmetlen időrablás lett volna alulról építkezni, riportereket, hírszerkesztőket gyűjteni. Föntről indultam: először a helyetteseimet kerestem meg, aztán a rovatvezetőket, aztán részben már rájuk hagytam, hogy szervezzék meg a maguk alatti szinteket. Ezzel párhuzamosan maximális energiát fordítottam a newsroom, a hírszerkesztőség felállítására, ugyanis egy hírportált a hírek működtetnek. A newsroom a szív, dobognia kellett szeptember elsejére, és dobogott is, jelezve, hogy élünk, noha egy ideig még meglehetősen vérszegényen csordogáltak a saját anyagaink.

Az indulásra harmincan voltak, harmadannyian, mint a korábbi stáb.

De azzal a harminccal már át tudtuk venni a stafétát, ez volt a lényeg.

Nem volt tolongás az indexes állásokért.

Valóban nem. Pláne, hogy augusztusban hatalmas kudarccal indítottam: hírlapbéli régi harcostársamat, az utána az Indexhez igazoló Tevan Imrét főszerkesztő-helyettesnek hívtam, igent mondott. Annyit kértünk tőle, hogy élje túl az első estét, éjszakát, aminek a kulcsa az, hogy nem néz rá a közösségi médiára, nem merül el abban a mocsokban, amit ráhord az O1G-oldal, meg a dühödt régi indexesek. Ehhez képest a bejelentés másnapján kora hajnalban várt Imre levele, hogy „bocs, visszalépek”. Rögtön néztem a Facebook-oldalát, és láttam, hogy

gyakorlatilag meglincselték szegényt. Fogtam a fejemet, hogy ez még annál is keményebb lesz, mint gondoltam. És nekiálltam győzködni másokat.

Milyen szövegekkel utasították vissza?

Leginkább azzal, hogy „mit szólnának hozzá a barátaim?! Aki odamegy hozzátok, azt kicsinálja a szakma”. Meg azzal, hogy „a Fidesz most már biztos nem hagyja a független működést”. A tapasztaltabbak, illetve pályaelhagyók pedig azzal jöttek, hogy „láttam pár hasonló agóniát belülről, nincs szükségem még egy ilyen élményre”. Tizedik érkezőm kapásból volt húsz, de az első kollégákért vért izzadtam. Mindenki tudta, hogy az első kapja a legbrutálisabb pofonokat, a második már csak feleakkorát, a harmadik harmadakkorát, és így tovább, hiszen megoszlik a figyelem és a bosszú energiája.

A versenyképes fizetés volt a legfőbb érve?

Dehogy. A fizetésnél jóval nagyobb súllyal esett latba, hogy olyanokat kerestünk, akiket régtől ismertünk, akikkel dolgoztunk együtt, akikről tudtuk, hogy kedvelik a közszolgálati, középre húzó attitűdöt, akik elhiszik, hogy nem origós NER-trutymót építünk. Kőkemény időszak volt, alig aludtam, állandóan járt az agyam, éjfélkor lefeküdtem, hajnal kettőkor felriadtam, hogy vajon megleszünk-e, lesz elég anyag. Aztán a győzködések, visszautasítások és újratárgyalások után csak lett egy ember, és még egy, és még egy, és lassan összeállt a kép. Némi kivárást követően kiváló kollégák mondtak igent, F. Tóth Benedek, Víg Gyuri, Torkos Matild, sorolhatnám.

Igaz, hogy az átmeneti hónapban külön szobában dolgoztak a felmondási idejüket töltő régiek, és egy másikban a frissen verbuváltak?

Csak augusztus végén néhány napig, az átvételkor, mert a távozók is így akarták: az előbbiek az egyik teremben dolgoztak, az utóbbiak a másikban, legfeljebb a folyosón találkozhattak. Megértettem mindenki érzelmeit, nem akartam új sértéseket, sebeket, fájdalmakat, leköpdöséseket, triumfálásokat.

Mohos Márton / 24.hu

Azóta is oda-vissza megy az anyázás. A minap egy az Indextől távozó kolléganő rejtette bele azóta hatástalanított búcsúcikkébe azt a kódolt üzenetet, hogy „Nyald ki a seggem, Tóta!”. Így lengetve a volt indexes, most HVG-s Tóta W. Árpád publicistának, aki még nyáron lekurvázta az Indexhez érkező újakat.

F. Szabó Emese, róla beszélünk, nagylány, tudja, mit csinál. Bár megértem, hiszen tényleg alantas támadásokat kapott ő is, én sok értelmét nem látom az ilyen akciónak.

Ön bírta a lekurváztatást?

Meglehetősen ütésálló vagyok, ennek ellenére, amikor belevágtam a főszerkesztőségbe, eldöntöttem, hogy nem nézem, mit ír rólam az ellenzéki sajtó. Profiként napi tizennégy-tizenhat órát dolgoztam, sem a lelki nyugalmamba, sem az időbeosztásomba nem fért bele energialeszívásként azt olvasni, hogyan küldenek el kétpercenként a jó édes anyámba. Informálódásnak elég volt, hogy a barátaim időnként erősen szűrve összefoglalták a reakciókat.

Ha az ember pontosan tudja, mit akar csinálni, különösebben nem zaklatják fel az erkölcsi kioktatások és a politikai minősítések. Különösen, ha mondjuk olyan kurváz le engem, aki már vallott szerelmet rádióban Gyurcsánynak.

Tevan Imréből nem lett újra főszerkesztő-helyettes az Indexnél, a mandineres, egy időben az orbanviktor.hu oldalt kezelő, erősen jobbos Balogh Ákos Gergelyből viszont igen. Csakhogy két hónap után ön felmondott neki. Miért vette fel? És ha felvette, miért vált meg tőle oly hamar?

Ákos az egyetlen ember, akit elbocsátottunk. Már ATV-s időkben is dolgoztam vele, színvonalasnak tartottam az általa létrehozott Utolsó figyelmeztetés című lapot. Úgy is volt, hogy csinálunk egy közös műsort régi csapatával az Echón, Lárifári lett volna a címe, csak sajnos a tévében a kezdeti „jöjjön mindenki” attitűdöt felváltotta a „szélesedés”, az elfideszesedés. De mivel a laza kapcsolat és a kölcsönös tisztelet Ákossal megmaradt, augusztusban arra jutottam, hogy a vérliberálisokat prímán ellensúlyozza majd a konzervatív jobboldali Balogh Ákos Gergely.

Van vérliberális az új Indexnél?

Van szerencsére mindenféle. De nevet nem mondok, nem címkézek senkit.

Miért küldte el Balogh Ákos Gergelyt?

Nem politikai okból vettük fel, és nem politikai okból bocsátottuk el. Az volt vele a bajom, hogy sem intenzitásban, sem szervezettségben, tehát minőségben nem úgy dolgozott, ami egy főszerkesztő-helyettestől elvárható. Ráadásul ebben a magas pozícióban sem tudta levetkőzni az aktivista attitűdöt, nem értette meg, hogy az Indexnél széles olvasóréteget kell egyben tartani.

Egy aktivista nálam az Indexen legfeljebb publicisztikát írhat. Mindezeken túl az is szúrta a szememet, hogy Ákos, mondhatni, behúzta a tartalomba a maga kapcsolatrendszerét, de erről többet nem mondhatok.

Balogh Ákos Gergelyt a minap visszavette az Index.

Kinyíltak az állatkerti rácsok, és az új helyzet új szereplőket kíván.

Arra van válasza, hogy a régi helyzetben ön mire kellett Vaszilyéknak?

Volt egy értékes termékük, az Index, ami a megsemmisülés határára sodródott. Kerestek valakit, aki képes négy hét alatt összerakni egy komplett szerkesztőséget, és valószínűleg a saját oldalukon nem találtak ilyet. Amit Sztankóczy és én úgy értelmeztük, részben tévesen, hogy ha az elorigósítás a cél, annak legyártására nem mi kellünk, és ha meg mi kellünk, akkor nem az elorigósítás a cél.

Odatehették volna rögtön a mostani megbízott főszerkesztőt, Fekete-Szalóky Zoltánt, nem?

De ő még sosem csinált ilyet, és nem volt a radaron. Rólam viszont tudták, hogy azért csak szétszedtem és összeszereltem egy Magyar Hírlapot, meg építettem már szerkesztőségeket a magyar sajtóban.

Vajon eleve pár hónapra terveztek önnel és Sztankóczyval?

Lehet. És az is lehet, hogy hosszabb időre, csak túl jól dolgoztunk, túl gyorsan stabilizáltuk a lapot, ráadásul mindezt a korábbi bő százas létszámnál szerényebb, hetvenfős szerkesztőséggel értük el. Ha minősítenem kell a munkánkat, azt mondom: alakult. Jól haladtunk, s bár novemberre még meg sem közelítettük a célt, de sokkal előrébb tartottunk, mint amit arra az időpillanatra prognosztizáltam.

Tavaszra már egészen kiváló lapot készítettünk volna.

Amikor megbízták a főszerkesztéssel, mi volt önnel szemben az elvárás?

Amit megcsináltam: kisebb létszám, kisebb költségvetés, stabil működés. És ami felé haladtam: 2021-ben visszavenni a piacvezető szerepet.

Farkas Norbert / 24.hu

Egy újindexes pletyka szerint, amikor az Index látogatottsága újra felfelé ívelt, hirtelenjében technikai hibák sújtották a portált. Megfordult a fejekben, hogy az Indamédiából bütykölik a rendszert, csak hogy szívassák önt. Elhitte a konteót?

Akár hihettem is volna, de szerencsére nem hiszek a konteókban.

Azért csak kitette azt a cinikus szolgálati közleményt a címlapra, hogy: „Az Index leállt, az Inda szerel.”

Ki.

Szőnyegszélre állították e lojalitásdeficit miatt?

Engem nem lehet szőnyeg szélére állítani. Egyébként is merész állítás lenne, hogy az Index-Inda viszonyban ránk lett volna jellemző a lojalitáshiány.

Amikor kirúgták, Vaszilyék felrótták önnek, hogy nem sikerült csökkenteni az Index veszteségét.

Amikor elvállaltam a főszerkesztői megbízatást, a partner tulajdonosok tudomásul vették, hogy az átszervezésnek lesznek költségei, és a finanszírozásra ígéretet tettek. Amit én ígértem, teljesítettem, sőt túlteljesítettem. Amúgy formailag közös megegyezéssel távoztam.

Pontosabban: a tulajdonos az alapítvány elfoglalásával, valamint azzal, hogy elvette öntől az Index.hu vezérigazgatói posztját, olyan helyzetet teremtett, melyről tudta, hogy az önnek elfogadhatatlan.

Való igaz, hogy a rácsmentes állatkertben a tulajdonos már beleszólhatott volna a tartalomba, meg abba is, hogy kiket veszek fel, kiket küldök el. Ezzel együtt egy ideig kérleltek, hogy maradjak főszerkesztő, de a végén kissé eldurvultak a dolgok.

Milyen az, amikor durvulnak a dolgok?

November 23-án Sztankóczyval egyeztetésre mentünk a tulajdonosokhoz. Vaszily irodájában már ott várt az utódom, Starcz Ákos is, és közölték, hogy már mindent lepapíroztak.

Majd kisvártatva megjelent két verőember az iroda előtt, meg a biztonság kedvéért másik kettő az udvaron, pedig akkor még nem is tudtuk, mire jó az ereszcsatorna. Vaszily meg ordítva közölte, hogy innen addig el nem mehetünk, míg mindent alá nem írtunk.

Megijedt?

Egyszerre volt szörnyű és abszurd és komikus a jelenet, tényleg, mintha Alsó-Üzbegisztánban lettünk volna, bár erre a képre András azt mondta, hogy ott azért meg is pofoznak.

Aláírt?

Alá. Csak előtte hívtam az ügyvédemet.

Nem próbált távozni a „közös megegyezés” előtt?

Nem.

Ha próbált volna, az alsó-üzbégek visszadrótozzák a kanapéra?

Nem tudom. A díszlet, a stílus sokat elmond.

Miről?

A NER-tulajdonosról.

Ezt a verőemberes sztorit leírhatom?

Miért ne?

Titoktartási szerződés köti, nem?

A titoktartás az üzleti ügyekre vonatkozik, a regényes körülményekre nem.

Miért akarta megtartani önt Vaszily?

Tán az járt a fejében, hogy „beállítjuk a sorba a csávót, ha meg nem hagyja magát, váltunk egy formálhatóbbra”.

Hogyan kellett volna főszerkeszteni ahhoz, hogy maradhasson?

Vajon hogyan?

„Te, Pali, ott fent nagyon nem tetszik a címlap.”

Meglehet, elhangzott volna ez a mondat.

Amíg ön volt a főszerkesztő, elhangzott ez a mondat?

Ha elhangzott volna is, nem beszélhetnék róla. És ha elhangzott volna, azt feleltem volna, hogy „háromóránként húzzuk le a főanyagot, és mint az összes többi, ez is lejjebb kerül, ha eljön az ideje”.

„Nem lehetne kicsit hamarabb?”

„Nem, nem lehetne.”

Ha elhangzott volna ilyen mondat, az is üzleti titok lenne, ugye?

Sajnos igen.

Mi lesz most az Indexből? A reklámszöveg azt állítja, hogy: „Ugyanaz, ugyanott.”

Az „ugyanott” stimmel, a másikra nem vennék mérget.

A NER a tulajdonosváltással formálisan is belülre került, ebben az értelemben elesett a lap.

Mi lesz az Index tartalmával?

Nem tudom.

Nem tűnik logikusnak elorigósítani.

Nem, viszont már elég sok olyan dolog történt az elmúlt négy hónapban, ami nekem nem tűnt logikusnak.

Mohos Márton / 24.hu

Tán felpuhítják, elmagazinosítják, apránként kilúgozzák belőle a politikát.

Ez is egy logikusan valószínű forgatókönyv.

Önt főszerkesztőként nem ösztökélték a magazinosításra?

Volt ilyen ötlet.

Mire ön?

Megmondtam, hogy én a közéleti újságíráshoz értek, és azt tartom fontosnak, a bulvár nem érdekel, ráadásul arra szerződtettek, hogy látogatószámban és üzletileg is hasítson az Index. Márpedig Sztankóczy barátom és én úgy működtünk, mint, mondjuk, Jürgen Klopp a Liverpoolnál: minden áldott nap elemeztük a számokat. Melyekből kiviláglott, hogy ha letekerünk a közéletből, zuhan az olvasottság.

Az Indexet a közélet viszi, és a legjobban akkor, ha a középtől kissé balra van a fókusz. Ha jobbra húzod, akkor is olvasókat veszítesz. Nincs másfajta Index. Vagyis a tulajdonos, a NER el kell viselje az indexes kritikát.

Van itt még egy etológiai kérdés.

Mi lenne az?

Bodolai László, az ön barátja, mentora, osztálytársa vajon látogató az állatkertben, vagy ragadozó?

Ragadozó? A Bodi? Ugyan már.

Látogatónak se mondanám.

Az se.

Hát akkor mi?

A rács ragadozói oldalán lakik, de Bodi nem tigris, békés fajta. Talán zebra. Igen: a Bodi zebra.

Zebraként tigrisek között? Az nem túl komfortos. Igaz, cserébe jó az ellátás. Van zab.

Az van.

Bodolai mit szólt az ön kiszorításához?

Nem örült. Nem is volt hajlandó kirúgni engem és Andrást.

Ön bízott benne, hogy az alapítványos rácsnyitás miatt Bodolai is felmond?

Reméltem. És nem is maradt az Index Zrt.-ben.

De maradt a csoportnál jogászként.

Maradt. Azt mondta, végigvisz még pár ügyet.

Beletelik az pár évbe.

Ő tudja, az ő karrierje, ne zárjuk ki, hogy nem így lesz.

Nem érzi úgy, hogy cserben hagyta önt a barátja?

Bodi rendes ember, de a zebrától nem várható el, hogy oroszlánként viselkedjen.

Úgy tudni, hogy ön és Sztankóczy harcolni akart. Igaz ez?

Igaz. De úgy nehéz, ha a zebrával kinyittatják a rácsokat.

Miként Bodolai elcsábította önt, úgy ön is elcsábított sokakat az Indexhez, némelyeket állásból robbantott ki. Korrekt ez?

Van is bőven lelkiismeret-furdalásom. Még akkor is, ha nem ígértünk sem örök állást, sem azt, hogy az idők végezetéig mi vezetjük a lapot. Annyit mondtunk, hogy a jelenlegi tudásunk szerint a Fidesz a 2022-es választásokig békén hagyja az Indexet.

Ön mihez kezd most?

Fogalmam sincs, túl friss ez az egész. Ötvenegy éves vagyok, erőm teljében, van még időm alkotni. A főszerkesztőség előtt jó életet éltem: reggel megcsináltam a sportműsoromat, délre hazaértem, otthon dolgozva láthattam felnőni a kisfiamat. Most megint lazábbak a napok, így a kislányomat is látom cseperedni.

A Digi Sporthoz és a pozsonyi Új Szóhoz, ahol nyárig publikált, visszaoldalazhat?

Már hogy oldalazhatnék vissza? Kirúgtak ezekről a helyekről.

Más?

Régóta pária vagyok, az Indexszel különösen az lettem, de ha lett volna még egy kis idő, minden bizonnyal kikeveredem ebből a páriaságból, amikor a kritikusaim rádöbbennek, hogy „nézd már, megint milyen normális lapot csinált a Pali”. A Telex biztos nem fog hívni. Ahogy a 444 sem, a HVG sem, a 24 sem. Sorolhatnám tovább.

A szakmában az a kép alakult ki rólam, hogy Szombathy Pali derék balliberálisnak indult, de aztán elneresedett. Ami persze nem igaz, de hát hadd gondolják. Semmi baj. Illetve abból a szempontból rossz, hogy emiatt nem illek a számomra elfogadható, korrektebb közéleti újságírást folytató műhelyekbe.

Azt követően, hogy 2006-ban eljött a Magyar Hírlaptól, senki nem hívta vissza a közéleti sajtóba?

Egyszer kerestek. Még 2015-ben megtalált egy nemzetközi fejvadászcég, legyek a HVG és a hvg.hu főszerkesztője. Nyár volt, ráértem, írtam hát Andrással egy szép hosszú koncepciót, amelyben keményen kritizáltam a lap és a portál struktúráját, tartalmát, gondolva, hogy nem barátkozni akarnak, hanem változni és fejlődni. A kiválasztási folyamatban betoltak egy menő menedzsertesztre is, ahol az összes mutatóm remek lett, kivéve a tekintélytisztelet, na, az nulla százalék. Aztán tárgyalgatva arra jutottam, hogy a tulajdonos valószínűleg nem gondolja túl komolyan a változtatást, és visszaléptem. Eztán jött 2017-ben Bodi. Most ott tartok, hogy vagy közéleti újságírással foglalkozom majd, vagy sporttal, vagy valami teljesen mással a Velencei-tó és Trieszt között. Nem volt és nincs személyes B tervem. Mögöttem nem áll se párt, se európai parlamenti politikus, se befektető. Senki nem áll mögöttem, senki nem tol a fenekem alá állást. Ez is bizonyítja, hogy nem mások érdekeit, hanem az elveimet képviseltem mindenütt, így az Indexnél is. Senki földje. Igen, pária lettem. Na, de előtte mi voltam? Pária szintén. Mi változott? Semmi. Csak annyi, hogy András barátommal megpróbáltuk megmenteni az Indexet, kísérletet tettünk az általunk ideálisnak tartott közéleti újságírásra, és e kísérlet kudarcot vallott. De meg kellett próbálni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.