Belföld

Felmond az Index vezetése, több mint nyolcvanan távoznak

Az Index közleményben tudatta, hogy pénteken munkaviszonya megszüntetését kezdeményezte a lap szerkesztőségének három vezetője, Tóth-Szenesi Attila vezető szerkesztő, korábbi főszerkesztő, illetve Munk Veronika és Haász János főszerkesztő-helyettesek. Távozásukkal egyidejűleg a szerkesztőség több mint nyolcvan munkatársa is kezdeményezte a felmondását.

Korábban több tucat indexes újságíró indult el felmondani Bodolai László, az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnökének irodájába, aki azt ígérte korábban, hogy pénteken délben átveszi a felmondásokat, ám akkor nem találták irodájában Bodolait, így egyelőre nem tudták benyújtani felmondásukat. A történtekről a 444.hu is beszámolt.

A tömeges felmondások kezdeményezésének előzménye, hogy szerdán kirúgták az Index főszerkesztőjét, Dull Szabolcsot. Ő a menesztése után, délután egy állománygyűlésen a szerkesztőség tagjainak mondta el, hogy mi történt: Bodolai László, az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke egy külső helyszínen egy ügyvéddel várta aznap, ahol átnyújtotta neki a felmondását. A felmondást az Index barométerének átállításával, illetve a szolgálati közlemények kiadásával indokolták. Dull arról is beszélt, hogy méltányos összeget ajánlottak neki hallgatásáért cserébe, bár ezt később Bodolai cáfolta.

A főszerkesztő menesztése után a szerkesztőség közleményben tudatta, hogy elfogadhatatlannak tartják Dull kirúgását. Mint írták, évek óta két dolgot tartanak az Index független működése feltételének, hogy se a tartalomba, se a szerkesztőség összetételébe ne legyen külső beavatkozás – ez utóbbi azonban a főszerkesztő eltávolításával sérült.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Csütörtökön a szerkesztőség Dull visszahívását kérte Bodolaitól, az ügyvéd azonban erre nemet mondott, amit később írásban is megerősített. Munk Veronika főszerkesztő-helyettes pedig ezután már arról beszélt, hogy sokak számára véget ért az indexes munka. Délután el is kezdődtek a felmondások. Elsőként Dezső András, Szalai Bálint, Janecskó Kata és Miklósi Gábor korábbi főszerkesztő-helyettes mondtak fel. Őket többen követték, ám már nem találták irodájában Bodolait.

Kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik