Belföld

Lemondott a DK-s képviselő, akinek a számítógépeit a rendőrség foglalta le

Pénteken több nyomozó jelent meg a hetedik kerületi polgármesteri hivatalban – értesült a telex.hu.

A rendőrség azt írta a portálnak: „a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda feljelentés alapján lopás gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás során a mai napon a rendőrök eljárási cselekményt végeztek a Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata épületében.”

Bajkai István fideszes politikus azt mondta a telexnek, hogy az egyik DK-s képviselő irodájában bitcoin bányát üzemeltettek, a rendőrök több számítógépet lefoglaltak.

A DK az alábbi közleményt adta ki az ügyben:

A rendőrség a mai napon áramlopás gyanúja miatt tartott házkutatást a VII. kerületi önkormányzatnál. Az ügy érintettje Borka-Szász Tamás, a DK VII. kerületi önkormányzati képviselője lehet. A történtek következményeként Borka-Szász Tamás azonnal lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról és kilépett a DK-ból.

Borka-Szász eddig a VII. kerületi pénzügyi és kerületfejlesztési bizottság elnöke volt, korábban a DK elnökségi tagja. Még 2002-ben lépett be az MSZP csepeli szervezetébe, melynek több mint tíz éven át tagja volt. 2006-ban a szocialisták jelöltjeként egyéniben önkormányzati képviselőnek választották, 2010 őszén újraválasztották. Amikor megalakult a DK, csatlakozott Gyurcsány Ferenc pártjához. Erzsébetvárosban tavaly ősszel lett képviselő.

Frissítés: A szintén a DK-ban politizáló Niedermüller Péter VII. kerületi polgármester közleményt adott ki, amelyben ezt írja:

Nehéz nap ez a mai. Nem akarom eltúlozni, de alig kapok levegőt… Egy párttársam, akivel együtt dolgozunk tavaly nyár óta az önkormányzati kampányban, majd a választási győzelem után az önkormányzatban, csúnyán cserben hagyott. Vagy talán még ennél is erősebben kellene fogalmaznom. Elárult. Mi azért jöttünk ide, azért akartunk és akarjuk vezetni ezt a kerületet, mert vannak elveink, meggyőződésünk, hitünk. Hogy mi nem olyanok vagyunk, mint a kormány és annak holdudvara, mi nem lopunk, csalunk, ügyeskedünk. És akkor most a DK egyik tagja, egy önkormányzati képviselő áramot lop hivatali irodájában. Most akkor mit mondjak? Oly mértékben csalódott és elkeseredett vagyok, hogy alig tudok mondani valamit. Hányszor és hányszor elmondtam, a politikai tisztség – mindegy, hogy milyen szinten – morális elkötelezettséget és elköteleződést is jelent. Sőt, elsősorban azt jelenti. Hogy nem korrumpálódunk, nem lopunk, nem hazudunk, hogy nem a magunk érdekét, hasznát nézzük, hanem a közösséget szolgáljuk. Én mélyen meg voltam győződve, hogy ezt ennek az önkormányzatnak minden tagja hiszi, vallja, és ennek megfelelően éli a mindennapjait. És akkor épp egy DK-s… Egyszerűen fáj, ordítani tudnék, hogy mi az öreg ördögnek kell ilyen baromságot csinálni? Miért kell veszélyeztetni mindent, amit lassan, rettenetesen sok munkával elértünk? Miért kell cserben hagyni mindenkit, a többi képviselőt, a pártot, az eszméinket? Tényleg le vagyok sújtva, mélységesen fel vagyok háborodva, erre egyszerűen nem voltam felkészülve. Soha, de soha nem fogom megengedni, eltűrni, hogy az önkormányzatban, annak környékén bárki is lopjon, vagy bármilyen törvénytelenséget kövessen el. Aki pedig mindennek ellenére ezt teszi, attól azonnal elválunk. Most is ez történt. A törvényesség, a morális elvek betartása mindenkire vonatkozik. Az én pártom tagjaira pedig különösen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik