Tudomány

Méregkapszulát vettek be. A döntést a náci diktátor akkor hozta meg, amikor a Vörös Hadsereg katonái rohammal elfoglalták Berlint. Goebbels propagandaminiszter, akit Hitler utódjául szánt, néhány órával később szintén végzett magával. Hitler beszédet mond A bukás – Hitler utolsó napjai –mozifilm előzetes Becstelen Brigantyk – előzetes
2010. 04. 30. 08:14
A pszichológiai thriller atyja hat évtizedes pályafutása alatt több mint 50 játékfilmet rendezett, A Londonban született rendező, forgatókönyvíró, producer a 30-as évek végéig 25 filmet forgatott szülőhelyén, kémtörténetet, melodrámát, romantikus történetet, vígjátékot és történelmi filmet is. Később David O. Selznick producer hívására Hollywoodba költözött, itt készültek legnagyobb klasszikusai: a Hátsó ablak, a Szédülés, az Észak-Északnyugat, [...]
2010. 04. 29. 07:50
Az ivóvíz fogyása a Föld elnéptelenedéséhez vezethet. Hiába van a tengerekben rengeteg sós, a magas hegyek és a sarkvidékek jegében édesvíz, hiába újulnak meg a víz körforgása során a felszíni vizek a kontinenseken és törnek fel a mélyből gyógyhatásúak, az édesvízkészlet vészesen fogy. A folyamat okozója maga a víz nélkül életképtelenné váló emberiség. Egyrészt ott, [...]
2010. 04. 28. 10:38
Az olasz fasiszta vezér, a „Duce” német egyenruhában próbált a semleges Svájcba menekülni az olaszországi német front összeomlásakor, mert nem akart sem a britek, sem az amerikaiak kezébe kerülni. A 61 éves diktátort és néhány közeli munkatársát a határon kapták el, egy közeli kis faluba vitték, és ott kivégezték. Holttestüket közszemlére bocsátották a milánói Piazza [...]
2010. 04. 28. 09:08
Olvasói sztorik