„Amikor lefogytam, ráncosnak éreztem magam, ezért úgy gondoltam, ez a következő lépés” – mesélte a manchesteri édesanya, aki már több mint egy éve szenved a törökországi plasztikai beavatkozás következményeitől.
Az anaplasztológusok testrészüket vesztett embereknek készítenek pótlásokat. Még a legtökéletesebb megoldásnál is kell egy-két perc, amíg az agy felfogja, hogy az adott protézis működik.
Az emberölési kísérlettel gyanúsított Gy. Attilát a héten állították volna bíróság elé, mert fogva tartotta korábban a most puszta kézzel megvakított párját. Ezt mondta a vallomásában.