Belföld

Magyar Péter Sulyok Tamás le nem mondásáról: Megérkezett a maffiafőnöktől az ukáz, hogy maradnia kell

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A miniszterelnök szerint az államfőnek távoznia kell, és távozni is fog.

Sulyok Tamás köztársasági elnök az Indexnek adott interjújában közölte, hogy nem tervez lemondani, ami után nem kellett sokat várni Magyar Péter miniszterelnök reakciójára.

Orbán Viktor báb köztársasági elnöke ma interjút adott a maffia propagandalapjának, amely lapról a bíróságok kimondták, hogy végig hazudott a kampányban a magyar embereknek. Sulyok Tamás a dicstelen két éves elnöki ciklusa során megbukott az emberi, jogi és a politikai alkalmassági vizsgán is. Az első percről nyilvánvaló, hogy Orbán Viktornak olyan köztársasági elnökre volt szüksége, akinek a fontossági sorrendjében első helyen a Fideszhez való lojalitás, az utolsó helyen pedig az alkotmányosság védelme és a nemzet egysége áll. Ezért esett a választása Sulyok Tamásra

írta a kormányfő, aki szerint az országnak olyan köztársasági elnökre van szüksége, aki nem egy politikai táborhoz, hanem a magyar nemzethez és minden magyarhoz hű, köztük a legszegényebbhez és a legelesettebbhez.

Magyar szerint Sulyok több mindenben hazudott az interjúban, köztük arról, mi hangzott el a kettejük között lezajlott négyszemközti megbeszéléseken: „Az első találkozásunkkor nem utasította vissza a lemondására vonatkozó egyértelmű felszólításomat, hanem annyit jelzett, hogy megfontolja azt. A második találkozónkon pedig annyit kérdezett, hogy ha a lemondás mellett dönt, akkor megfelelő-e, ha az igazságügyi miniszterrel egyezteti annak részleteit.”

Nyilvánvaló, hogy az utolsó találkozásunk óta megérkezett a maffiafőnöktől az ukáz, hogy maradnia kell

– írta Magyar, aki szerint Sulyokot „a magyarok a rendszerváltás és a működő, emberséges Magyarország akadályának tartják”.

A 21 Kutatóközpont felmérése szerint a többség valóban úgy gondolja, hogy a köztársasági elnöknek le kéne mondania.

Elnök úr, Önnek távoznia kell! És távozni is fog. Május 31-ig még megteheti önként

– ismételte meg Magyar, aki a választási győzelmi beszédében és miniszterelnöki beiktatásán is lemondásra szólította fel a köztársasági elnököt, az első kormányülés után pedig elmondta, ha kell, Alaptörvény-módosítással távolítják el.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik