Belföld

Félmillió forintot nyúltak le egy magatehetetlen nőtől a sürgősségin

Kifosztotta magatehetetlen betegtársát egy férfi pár nappal ezelőtt a sürgősségi osztályon. Az elkövető közel félmillió forintot zsákmányolt az ágyhoz kötött áldozatától. A Kecskeméti Járási Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé a kifosztás bűntettével vádolt férfit.

Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője a lapunknak küldött közleményében azt írta, hogy a román állampolgárságú férfi egy kórteremben feküdt a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Sürgősségi Betegellátó Osztályán a későbbi áldozatával.

Bűncselekmény és lebukás

Az ágyhoz kötött nő táskája és pénztárcája, a benne lévő 483 ezer forinttal a fejtámla alatt volt elhelyezve. A férfi kihasználta a nő magatehetetlen állapotát, a nő ágyához lépett, kivette a tárcáját és a benne lévő készpénzt a ruhájába rejtette. Az egyik ápoló azonban észlelte a cselekményét,  és értesítette a biztonsági szolgálatot. A tettenérésnek köszönhetően a beteg hiánytalanul visszakapta a pénzét.

A Kecskeméti Járásbíróság 1 év 9 hónap börtönbüntetésre ítélte az elkövetőt, de ennek végrehajtását 3 évre felfüggesztette. A férfit három évre kiutasították Magyarország területéről. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész hosszabb tartamú, végrehajtandó börtönbüntetés és kiutasítás érdekében jelentett be fellebbezést.

Egy 94 éves asszonynak kivették a fülbevalóit, és lehúzták a gyűrűit az ujjáról, amikor a sürgősségin feküdt.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik