Tudomány

Kevesebb fog, kevesebb emlék

Akinek hiányos a fogazata, annak már az emlékezőtehetségével is baj van. A közhelyszerű igazságot tudományos vizsgálattal igazolták.

Amerikai kutatók éveken át rendszeresen ellenőrizték 144 helyi lakos emlékezetének alakulását, az esetleges Alzheimer-kór megjelenésének tüneteit. A megfigyelés elején a résztvevők életkora 75-98 esztendő volt. Amikor a tanulmányt lezárták, a vizsgálati alanyok többsége már nem élt. Az évente végzett tízféle gondolkodási és memóriapróba igazolta, hogy a legrosszabb szellemi teljesítményt a legfogatlanabb idős emberek csoportja nyújtotta.

A munkacsoport folytatta a munkát. A vizsgált személyek életkora megegyezett az előző tanulmány résztvevőinek korával, 85 százalékuk egyetemet végzett, 88 százalék eredeti foglalkozása tanár volt. A tudományos statisztikai értékelés azt mutatta, hogy 75 esztendős korban a még legalább tíz saját foggal rendelkező emberek átlagosan 5,5 szóra emlékeztek, míg azok, akiknek kilencnél kevesebb foga volt, csupán hármat tudtak visszamondani. A teljesen fogatlanok a fölolvasott szavakból csak egy-kettőre tudtak visszaemlékezni.

Bár elsőre a kutatás elsőre furánk tűnik, van összefüggés a fogak száma és a szellemi képességek között, mert az agyat is érintő betegségek, főként a szív-, és érrendszeriek egyben hatással vannak a fogaink állapotára, csakúgy, mint az általános egészségi állapotunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik