Nagyvilág
Összeütközött egy ukrán rendszámú kisbusz egy személyautóval Oroszországban, a balesetben legalább tizenöten meghaltak.
2015. 03. 16. 06:51
Rendőrségi közlések szerint közel másfél millióan tüntettek Dilma Rouseff baloldali brazil elnök ellen vasárnap szerte az ország nagyvárosaiban minden idők legnagyobb brazíliai korrupciós botránya ürügyén, az elnök vád alá helyezését, sőt hatalma államcsínnyel való megdöntését követelve.
Benyújtotta lemondását Darius Valcov, akit a román korrupcióellenes ügyészség megvesztegetés elfogadásával gyanúsít - közölte ms Victor Ponta román miniszterelnök.
Száznál is több német állampolgár harcol Délkelet-Ukrajnában az oroszbarát szakadárok oldalán - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.
2015. 03. 15. 18:56
Petro Porosenko ukrán elnök felszólította az ország megyei vezetőit szombaton, hogy minden megye vegye ki részét az új védelmi vonalak mentén, a Donyec-medencében létrehozandó katonai erődítmények építésében.
Az iraki kurd hatóságok azt állítják, bizonyítékaik vannak arra, hogy az Iszlám Állam klórgázt vettet be pesmergák (kurd harcosok) ellen.
2015. 03. 14. 19:05
Térfigyelő kamerát szereltek egy osztályba a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumban, mert a tanulók közül valaki leköpte a tanári széket, de nem derült ki, ki volt az.
Mégsem jön Budapestre Victoria Nuland, aki Szijjártó Péter külügyminiszterrel tárgyalt volna az amerikai-magyar kapcsolatokról.
2015. 03. 14. 14:41
Volt franciaországi osztálytársai felismerték azt a gyereket, aki az Iszlám Állam által nemrégiben közzétett videofelvétel tanúsága szerint agyonlőtt egy állítólagos izraeli kémet.
2015. 03. 14. 14:21
- 03:59 Micsoda szezon! Megnősült, bajnok és válogatott lett, most a legjobb játékosnak választották
- 03:33 Szövetsége a kiviszi a focivébére a világ leghazafiasabb szurkolóját
- 22:46 Kiütéses győzelmet aratott a magyar hokiválogatott a vébén
- 22:30 Nem kell hétvégéig várnia, meccs nélkül is bajnok lett kedden az Arsenal
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 21:35 Bizonyos autóknak hamarosan duplájára drágul a parkolás Budapesten
- 21:33 Feszül és kaotikus vita, még nincs elnökváltás a kerékpárszövetségnél
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.05.19.
- 21:01 Miért ölik egymást az emberek a fejlett nyugat nagyvárosaiban egy műanyag zsebóráért?
- 20:29 Végzetes kémbotrány: kizárta a szövetség a Southamptont a playoff döntőjéből
- 20:01 Havasi Bertalan ismét Orbán Viktor sajtófőnöke lesz
- 19:29 Pósfai: Mindenkire szükség van, aki tenni akar a hazájáért és nincs ellene felróható körülmény
- 19:17 Magyar Péter Krakkóban beszélt a magyar-lengyel kapcsolat helyrehozásáról és a V4-ek bővítéséről
- 19:01 „A vőlegényem esténként gyakran sírva talál az ágyban” – élete tragédiáiról mesélt a női tenisz-világranglista vezetője
- 19:00 Tanárok segítettek megmenteni egy fulladozó diák életét
- 15:22 Meghalt Scherer Péter, az elmúlt harminc év magyar filmjének ikonja
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 15:32 „Nem tudom, hogy ezt megengedi-e neki Orbán Viktor” – Lattmann Tamás szerint Sulyok Tamás fontolgathatja a lemondását
- 16:27 Pepétől az Apatigrisig – Scherer Péter pályája képekben
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 16:45 Panyi Szabolcs: Hamarosan meneszthetik az Információs Hivatal Rogánt kiszolgáló vezetőjét
- 12:12 Rubint Réka ultimátumot adott a túlélési esélyeit latolgató férjének: Megmondtam neki, hogy vagy te költözöl el, vagy én megyek
- 16:03 Cate Blanchett Cannes-ban kitért a magyar választásokra, és meggyőzött róla, hogy segglyuk is kell a művészethez
