Nagyvilág

Berlin összekapcsolná a minszki megállapodást és a gazdsági szankciókat

bundestag (bundestag)
bundestag (bundestag)

A német kormány el akarja érni, hogy az Oroszország elleni gazdasági szankciók feloldása csak akkor kerülhessen napirendre, ha maradéktalanul végrehajtják a februári minszki megállapodásokat.

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lapban megjelent cikk szerint ha az Európai Tanács március 19-én kezdődő kétnapos ülésén a német álláspont érvényesül, legkorábban az év végén kerülhet szóba az uniós szankciók feloldása. A minszki megállapodások alapján az év végéig tart az a folyamat, amelyben először helyhatósági választásokat tartanak a szakadárok ellenőrzése alatt lévő területeken, majd a kijevi vezetés visszaveszi az ukrán-orosz határ ellenőrzését a válságövezetben.

Hozzátették, ha sikerül megegyezni az összekapcsolásról, akkor csupán “formaság” lesz a büntetőintézkedések júniusban esedékes meghosszabbítása.

A FAS berlini kormánykörökből származó értesülésekre hivatkozva azt írta, hogy a kezdeményezéssel szemben elsősorban Olaszország tehet ellenvetést, de ellenállás várható Görögország és Ciprus részéről is.

A délkelet-ukrajnai válság rendezésével foglalkozó kontaktcsoport tagjai február 12-én írták alá Minszkben a fehérorosz fővárosban tavaly szeptemberben kötött megállapodások végrehajtásáról szóló 13 pontos intézkedéscsomagot, amelyet a “normandiai négyek” – Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia, Petro Porosenko ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök – dolgoztak ki. A dokumentum  rendelkezik egyebek mellett a tűzszünet betartásáról, a nehézfegyverek visszavonásáról, a foglyok cseréjéről és arról, hogy Ukrajna helyreállítja az ellenőrzést a teljes orosz-ukrán határszakaszon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik