Nagyvilág

Vanuatu a világ segítségét kéri

vanuatu (vanuatu, )
vanuatu (vanuatu, )

Az ország elnöke a nemzetközi közösség segítségét kérte szombaton az Ausztráliától északkeletre fekvő szigetcsoporton végigsöprő vihar miatt, amely többek szerint a csendes-óceáni térség történetének legsúlyosabb természeti katasztrófája - számolt be az MTI.

“Rendkívül nehéz szívvel fordulok ma önökhöz. A kormány és a nép nevében azonban azt kérem, hogy nyújtsanak segítő kezet a katasztrófa kezelésében” – mondta Baldwin Lonsdale az ENSZ Japánban rendezett katasztrófakockázat -csökkentési világkonferenciáján. Hozzátette: “Nem igazán tudni egyelőre, hogy milyen károkat okozott a ciklon Vanuatun.”

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár együttérzéséről biztosította a vanuatui elnököt és közölte, hogy a világszervezet kész mentőcsapatokat küldeni a szigetországba.

Vanuatun pusztító vihar söpört át pénteken éjszaka. A távolabbi, legerősebben sújtott szigetekkel megszakadt az összeköttetés, onnan csak kósza hírek érkeznek. A fővárosból, Port Vilából azt jelentették, hogy az utcák tele vannak törmelékkel, leszaggatott háztetőkkel, kicsavart fákkal, s az elektromos vezetékeket is letépte a szélvihar. Szemtanúk nyolc méter magas hullámokról számoltak be, amelyek elöntötték a fővárost. Egyes szigeteken állítólag teljes falvakat sodort az óceánba az orkán.

A Pam névre keresztelt, ötös, azaz legmagasabb fokozatú ciklon sebessége óránként 200 kilométer fölött volt, de egyes széllökések elérték a 340 kilométert is. Vanuatu állam 267 ezres lakossága 65 szigeten szétszórva él, s közülük mintegy 220 ezren kerültek veszélybe.

A vanuatui hatóságok eddig nyolc áldozatról számoltak be, a világszervezet szerint azonban napokig vagy akár hetekig fog tartani, amíg felmérik a valós helyzetet. Az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA) korábban azt közölte, hogy félő, csak az északkeleti Penama körzetben legkevesebb negyvennégy ember vesztette életét.

Bár a vihar szombat délutánra jórészt elvonult, sokan mégsem térhettek haza az óvóhelyekről, az AP amerikai hírügynökség értesülései szerint ugyanis számos ember otthon nélkül maradt a szigetcsoporton.

Új-Zéland riasztást adott ki, oda szombat-vasárnap érkezik a ciklon, amely korábban már károkat okozott Pápua Új-Guineában, Kiribatin és a Salamon-szigeteken is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik