Élet-Stílus

Az egyik átigazolásokkal foglalkozó olasz honlap tudni véli, hogy a kiesés elől menekülő Livorno is csatlakozott a debreceni Rudolf Gergelyt figyelő Serie A-s klubok táborához.
2009. 11. 27. 09:46
A Kossuth-díjas művészt, a Magyar Állami Operaház örökös tagját 86 esztendősen, péntek hajnalban érte a halál. Melis György halálával hatalmas veszteség érte a magyar operajátszást - mondta Marton Éva operaénekes .
2009. 11. 27. 09:12
A londoni mestertornán a világelső Federert legyőző argentin Del Potro is az elődöntőbe jutott, ellenben a spanyol Verdascót felülmúló brit Murray minimális különbséggel kiesett. A versenyszabályok megvezették a versenyzőket és a szervezőket is.
2009. 11. 27. 08:36
A 2009. márciusban zárult üzleti évben csoportszinten 9,5 millió euró veszteséget könyvelt el a WizzAir fapados légitársaság, miközben mindeddig azt közölte, hogy nyereséges - írta a Napi Gazdaság a cseh Mladá Fronta Dnes oline kiadására hivatkozva.
2009. 11. 27. 06:48
Vasárnap kezdődik az adventi időszak, amelynek során a keresztény egyházak és a hívők országszerte gyertyagyújtással és virrasztással készülnek fel a Jézus születésére emlékeztető karácsonyi ünnepre.
2009. 11. 27. 06:36
Bankkártyák szétvágása, ingyenes utcai partik és ölelések, üres bevásárlókocsik tologatása a szupermarketben, árusítás helyett osztogatás – csak pár rendezvény, amelybe világszerte belebotolhatunk november utolsó péntekjén. Magyarország hulladékokból készült fa felállításával és csere-bere börzékkel csatlakozik idén is, immár kilencedik alkalommal a Ne vásárolj semmit! naphoz.
2009. 11. 27. 06:32
Polgár Judit bejutott a harmadik fordulóba, azaz a legjobb 32 közé az oroszországi Hanti-Manszijszkban zajló sakk Világkupán. A Blackhawks sorozatban nyolcadik győzelmét aratta az NHL-ben, a chicagóiak ezúttal San Joséban győztek.
2009. 11. 26. 20:53
Bejelentette visszavonulási szándékát Allen Iverson, akit 2001-ben az idény legjobbjává választottak az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA). Az irányító csapat nélkül maradt.
2009. 11. 26. 19:19
A Bayern München elnöke tizenöt év, és tizenhat kimagasló siker után távozik posztjáról. Guti lesérült, alighogy visszakerült a Real keretébe. Tinivel erősített az Újpest. Focihírek.
2009. 11. 26. 16:49
Olaszországi lapértesülések szerint a BL-résztvevő Fiorentinánál felmerült Németh Krisztián szerződtetése. A toszkán klub több fronton több játékossal is erősítene - egyikük lehetne a fiatal magyar.
2009. 11. 26. 15:41
Törökországban a szövetség a saját kezébe vette a nyomozást, míg Albániában már a büntetések mértékét mérlegelik. Kínában 16 embert letartóztattak, Németországban házkutatásokat tartott a rendőrség.
2009. 11. 26. 15:02
A Bajnokok Ligája szerdai napján elsősorban a franciákkal szemben tehetetlen olasz csapatok teljesítménye okozott meglepetést. A Juventus Bordeaux-ban simán vesztett, de a Milan szakvezetésének is magyarázkodnia kellett.
2009. 11. 26. 12:16
Alberto Contador valószínűleg kitölti jövő év végéig szóló szerződését az Asztanánál, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) ugyanis megadta a 2010-re szóló licencet a kazah csapatnak.
2009. 11. 26. 11:03
Múlt héten rohamrendőrökkel oszlatták fel a tüntetőket Kairóban az algériai nagykövetség környékén, ám nem kizárt, hogy Egyiptomnak kifejezetten kapóra jött a futballvita Algériával, mert az eltereli a figyelmet a gazdasági problémákról.
2009. 11. 26. 09:51
A második találkozóját is elbukó Rafael Nadal kiesett a londoni Mesterek Kupáján. A „cserejátékos” svéd Robin Söderling ellenben a mezőnyből elsőként lépett az elődöntőbe.
2009. 11. 26. 09:04
A Bordeaux nagy szívességet tett a Bayern Münchennek azzal, hogy legyőzte a Juventust. A Real Madrid nyert, de még nem jutott tovább, miután Marseille pontot szerzett Milánóban a BL szerdai játéknapján.
2009. 11. 25. 23:59
Olvasói sztorik