Élet-Stílus

Megújulhatnak a családi házak is

admin
admin

2009. 11. 26. 17:20

Az állam akár 3,2 millió forint pályázati pénzzel támogathatja, ha valaki energiatakarékossá alakítja lakhelyét.

A Klímabarát Otthon Program részeként a hagyományos lakóépületek klímavédelmi célú energiahatékonysági felújítására, megújuló energiaforrások alkalmazására, valamint új építésű energiatakarékos lakóépületek támogatására ír ki pályázatot a zöldtárca decemberben – jelentette be Szabó Imre környezetvédelmi miniszter csütörtökön.

A leendő nyertesek költségeinek 60 százalékát, de legfeljebb 3,2 millió forintot utófinanszírozással térít meg az állam – mondta a miniszter. Szabó Imre közölte: a programra 15-16 milliárd forintnyi pénz áll rendelkezésre, de az alap felülről nyitott, forrását pedig a kvótakereskedelemből befolyó összegek jelentik.

A miniszter saját házát már átalakította, amit még februárban bemutatott FN.hu-nak. Egy épület, lakás fenntartási költségeiben az energia a legnagyobb tétel, ezen belül is a melegvíz, a fűtés és egyre inkább a hűtés meghatározó: nyaraink az utóbbi években egyre melegebbek. A legolcsóbb és a legtisztább energia a fel nem használt energia: ha kevesebbet használok, kevesebbet is fizetek, másrészt kevesebbet veszek át az erőművektől, a gázszolgáltatóktól – fogalmazott akkor a környezetvédelmi miniszter lapunknak.

Értetlenkedve fogadta a gázszolgáltató

A két éve elvégzett energiatakarékossági felújítás óta a háztartásban felhasznált energia töredéke a korábbinak. A család eleinte idegenkedett az átalakítástól, de idővel sikerült őket meggyőzni arról, hogy a rendszer a legzordabb külső körülmények mellett is biztosítja a megfelelő komfortérzetet – mondja Szabó Imre. A kérdés ezután már úgy merült fel, hogy új autó, vagy váltás a megújuló energiára – az átalakítás ugyanis egy középkategóriás autó árába került, ami öt év alatt megtérül, hiszen az új rendszerben már minimális a ház energiafelhasználása.

A melléképület és a gyerekmedence fűtéséről napkollektorok gondoskodnak, a ház fűtését – felhasználva a szolárelemek segítségét – és hűtését földhőszivattyú látja el. Mivel régebbi építésű házról van szó, korábban természetesen itt is gázfűtés volt: a csonk ma is megvan, de a gázóra hiányzik róla. A szolgáltató igencsak értetlenkedve fogadta, amikor az átépítés után megkerestük, hogy szeretnénk kiköttetni a gázt, a továbbiakban nem tartunk rá igényt – mondja a miniszter. Meglepetésük jól példázza, hogy a gázszolgáltatók gyakorlatában ez mennyire ritka esemény – teszi hozzá.

Az energia nem lesz olcsóbb

A jelenlegi hűtési és fűtési rendszer természetesen használ áramot, és persze az elektromos hálózatról nyer energiát a sütő és az összes háztartási gép is. Ám egy hasonló méretű családi házhoz viszonyítva így is 30-40 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt, és a mintegy húsz százalékkal kisebb alapterületű korábbi lakáshoz képest is legalább egyharmaddal csökkent a rezsiköltség.

A fűtési rendszerben egyedül a hőcserét, és a padlófűtésben áramló vizet mozgató keringetőszivattyúk működése igényel elektromos áramot. Keringetőszivattyúra azonban a gázkazán esetében is szükség van. Szabó Imre hűtőszekrényből, háztartási gépekből is a legenergiatakarékosabb modelleket választotta otthonába, mert mint mondja: ha csak valami világraszóló csoda nem történik, az energia nem lesz olcsóbb.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.