Élet-Stílus

Nadal az első kieső Londonban

A második találkozóját is elbukó Rafael Nadal kiesett a londoni Mesterek Kupáján. A „cserejátékos” svéd Robin Söderling ellenben a mezőnyből elsőként lépett az elődöntőbe.

Rafael Nadal „hozta” egyre inkább jellemző év végi formáját, s a Söderling elleni vereség után az orosz Nyikolaj Davigyenkótól is kikapott – egy viszonylag sima találkozón. A spanyol mindvégig a második sansszal játszott, az első szettben Davigyenko már-már megalázó módon kétszer is elvette az adogatójátékát.

A pénteken még optimistán nyilatkozó Nadal a folytatásra összekapta magát, de a kettejük októberi sanghaji döntőjében is diadalmaskodó orosz ellen mindez nem bizonyult elegendőnek.

A második játszmában is a spanyolt alaposan megfuttató, sarokról sarokra űző Davigyenko diktálta a tempót, kétszer is break-előnybe került, igaz, a hatalmasat küzdő – tőle szokatlan módon sok hibával játszó – Nadal mindkétszer visszajött, így a döntő szett rövidítésben dőlt el.

A tie-breakben ismét az orosz volt a jobb, aki első meccslabdáját kihasználva fogadhatta ellenfele gratulációit. A párharcról mindent elmond, hogy az orosz 27 nyerő ütésével szemben a hispán csupán 12-ig jutott (s ebből mindössze hármat ért el az első felvonásban).

Davigyenko nem ismert vesztett labdát (MTI/EPA)

Davigyenko nem ismert vesztett labdát (MTI/EPA)

„Voltam már jobb passzban. Az önbizalmam is tűnőben, s enélkül nehezen nyerhetők az ilyen kiélezett mérkőzések – kesergett Nadal. – Amikor jól kellett volna játszanom, nem tettem, sok volt a hibás ütésem. Kellemetlen, hogy nem leszek ott a folytatásban, de ilyen a sport, mindenre fel kell készülni. Mindent kiadtam magamból, ennyire volt elég.”

Korábban Söderling a Nadal elleni győzelmét követően az utóbbi hetekben kirobbanó formában játszó szerb Novak Djokovicsot is legyőzte. Az első játszma végén három szettlabdát is eltékozló skandináv a második játszmában még összeszedettebben teniszezett, így a három adogatójátékot is elvesztő Djokovics korán feladta – a szett 6:1-gyel zárult.

Újabb sikerének köszönhetően az eredetileg tartalék, majd a sérült amerikai Andy Roddick helyére lépő svéd játékos lett az első a nyolcfős mezőnyben, aki bejutott a legjobb négy közé.

A hátralévő mérkőzések már azért nem befolyásolják elődöntős helyét, mert mindkét eddigi meccsét szettveszteség nélkül nyerte meg, így ketten már biztosan nem előzhetik meg. Djokovics egyébként 11 győztes találkozó után szenvedett ismét vereséget, és öt sikert követően először kapott ki Söderlingtől.

„Meg vagyok győződve, hogy jelenleg ő a torna legjobb játékosa. Ma nem ízlett a játék, s ebben nagy szerepe volt” – emelt kalapot riválisa előtt a Bázelben és Párizsban is tornagyőztes szerb. „Kiválóan szervált, kiismerhetetlen volt a játéka. Minden elismerésem az övé.”

Mesterek Kupája, London
3,35 millió euró, kemény borítás
2. forduló, B csoport:
Söderling (svéd, 8.)-Djokovics (szerb, 3.) 7:6, 6:1
Davigyenko (orosz, 6.)-Nadal (spanyol, 2.) 6:1, 7:6
Az állás: 1. Söderling 2 győzelem/0 vereség (4-0, már továbbjutott), 2. Davigyenko 1/1 (3-2), 3. Djokovics 1/1 (2-3), 4. Nadal 0/2 (0-4, kiesett)
Következik: Nadal- Djokovics, Davigyenko-Söderling

A csoport:
Federer (svájci, 1.)-Murray (brit, 4.) 3:6, 6:3, 6:1
Del Potro (argentin, 5.)-Verdasco (spanyol, 7.) 6:4, 3:6, 7:6
Az állás: 1. Federer 2/0 (4-2), 2. Murray 1/1 és Del Potro 1/1 (3-3), 4. Verdasco 0/2 (2-4)
Következik: Murray-Verdasco, Federer-Del Potro
A csoportokból az első két helyezett jut az elődöntőbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik