Sokan talán még nem is gondoltunk bele igazán, hogy a turizmusnak mennyi környezeti hatása van. Ide sorolható a közlekedéshez szükséges infrastruktúra (repterek, közlekedési utak, buszpályaudvarok, vasútállomások, kikötők), a szálláslehetőségek (üdülők, hotelek) és a különböző szolgáltatások (éttermek, üzletek, szórakozóhelyek) okozta szennyezés, területigény. Hazai példaként említhetjük a Balatont, ahol körbeépítettük a tavat, jelentősen csökkentve így a természetes partvonalakat, nádasokat; leszűkítve az állatok életterét, vízhez jutásának lehetőségét.
A globális üvegházhatású-gázkibocsátás (különböző módszertanoktól és mérésektől függően) kb. 5-8%-áért felel, ugyanakkor pont a kedvezőtlen éghajlat vagy a szélsőséges időjárási események miatt csökkenhet is egy-egy korábban népszerű terület látogatottsága. Vagy lehetetlenül el ideiglenesen, esetleg teljesen a jövőben, mint a síturizmus – írja a Másfél fok.
A fenntartható turizmus számol a jelenlegi és jövőbeni gazdasági, társadalmi és környezeti hatásokkal, figyelembe véve a látogatók, az ipar, a környezet és a befogadó közösségek igényeit. A Turisztikai Világszervezet 2005-ben 12 pontban fogalmazta meg a fenntartható turizmus céljait. Ez tartalmazza többek között
- a biológiai diverzitás és a természetes élőhelyek megőrzését,
- az erőforrások hatékony használatát (beleértve a nem megújuló erőforrások minimalizálását),
- a víz- és levegőszennyezés visszaszorítását.
Önkorlátozás és együttműködés a helyiekkel
Nemcsak vendéglátóként, de utazóként is fontos a tudatosság. Tudatos utazóként legyünk nyitottak, mutassunk tiszteletet más kultúrák iránt, óvjuk a természeti környezetet és figyeljünk a művészeti-régészeti-kulturális örökségekre. Továbbá ajánlott ismerni a helyi szokásokat és törvényeket, valamint előzetesen tájékozódni az egészségügyi helyzetről. Hazánkban is megjelent a fenntartható turizmus iránti igény, a lakosság 50-60%-a számára a környezettudatosság is szemponttá vált.
A fenntartható turizmus egy példájaként a Feröer-szigeteket emeljük ki, ahol 2025-re tűztek ki megvalósítandó, konkrét célokat. Ennek értelmében tudatos turistákat várnak, akik szívesen lépnek kapcsolatba a helyiekkel és vesznek részt autentikus élményekben, valamint hajlandóak fizetni a szolgáltatásért. Az ideérkező hajók méretét korlátozni szeretnék, továbbá a teljes területre és az egész évre szeretnék kiterjeszteni a látogatásokat, hogy az időben és térben ne koncentrálódjon. 2019 tavaszán (egy pilot projekt keretében) a világ minden tájáról jelentkező önkéntesek segítették a legnépszerűbb turistacélpontok helyreállítását a szigeten. Azaz ily módon a turisták részt vehettek a turizmus káros hatásainak ellensúlyozásában.
Ha nincs önkorlátozás, akkor lezárás kell a természet érdekében
Jelentősen fellendült a turizmus a thaiföldi Maya Bay-en miután bemutatták a Part című filmet. Becslések szerint naponta 5000 látogatója volt a területnek, aminek katasztrofális következményei lettek: a korallzátonyok körülbelül 80%-a elpusztult a hajózásból eredő szennyezés, a szemetelés és a naptejekből származó, vízbe kerülő anyagok miatt.
A természetes környezet helyreállításának érdekében 2018 júniusában a hatóságok lezárták ezt az ikonikus területet. Korallzátonyokat ültettek át Maya Bay-be, amik sikeresen növekednek (a helyreállást visszavetette egy hőhullám, ami miatt több korall, különösen a sekélyebb vízben, kifehéredett), bár évtizedekbe fog még kerülni, amire teljesen érettek lesznek. Jó hír, hogy a természet helyreállni látszik, újra élőlények jelentek meg, a feketeúszójú szirticápák is visszatértek a területre. A tervek szerint idővel újra látogathatják majd a turisták Maya Bay-t, de a látogatók száma nem haladhatja meg az 1200-at naponta.
A természet képes helyreállni, ha hagyjuk
A turizmus csak egy példa arra, mi okozhatja természetes környezetünk leromlását, és hogy önmérséklettel vagy lezárásokkal hogyan tudunk időt adni a természetnek a megújulásra. A fenti példák az élet más területein is sikerrel alkalmazhatóak. Ilyen tevékenység a túlhalászás is, amivel ha felhagyunk, helyreállhat a terület élővilága, ahogyan ezt a délkelet-ázsiai Raja Ampat szigetcsoport környékén tapasztalhatták. Az intenzív, kontrollálatlan halászat következtében a cápák és nagyobb ragadozó halak eltűntek, ezáltal pedig a korallok is veszélybe kerültek. A cápák ugyanis kulcsfontosságú szereplők az óceán koralljainak túlélése szempontjából: azokkal a ragadozó halakkal táplálkoznak, amelyek eleségét olyan kisebb halak jelentik, amelyek segítik megszabadítani a korallokat a hínártól és parazitáktól.
2007-ben teljes védettség alá kerültek a szigetcsoport körüli vizek, amelynek eredményeként az ökológiai rendszer elkezdett helyreállni. Több mint 25-ször annyi cápa van most a területen, mint egy évtizeddel ezelőtt. Megjelentek a teknősök, ráják, tisztogatóhalak, így a korallok is ellenállóbbak lettek. Visszatért az élet a partokra – meglepő, de
Háromszor több hal van most a területen, amely a helyi halászoknak is jó hír, hiszen kisebb erőfeszítéssel bőségesebb a zsákmányuk.
A mezőgazdasági termelés miatti felszínhasználat megváltozása is jelentősen hozzájárul a természetes élőhelyek csökkenéséhez. Viszont bizakodásra adhat okot, hogy ilyen szempontból is találhatunk néhány pozitív példát.
Nigériában a földművelőkkel megismertettek egy mezőgazdasági eljárást az 1980-as években, miszerint nem pusztítják a fákat, hanem segítik a fenntartásukat (Farmer-Managed Natural Regeneration). A kezdeti figyelemfelhívó kampány egy ösztönző programmá nőtte ki magát. Ennek eredményeként magasabb lett a terméshozam, hiszen a fák megkötik a talajban levő nitrogént, szabályozzák a talaj nedvességtartalmát és csökkentik a talajeróziót. Továbbá árnyékot biztosítanak (ez különösen a napsugárzásra érzékeny növények esetében jelentős) és a falvak számára is védelmet jelentenek a széllel és a napfénnyel szemben.
Az 1980-as évekre Costa Rica erdős területeinek jelentős része elpusztult, elsősorban az állattenyészés miatt. Az 1990-es években a kormány fizetett a földbirtokosoknak az új erdők telepítéséért vagy azért, ha szabadon hagyták a területet, hogy természetesen épüljenek vissza az erdők. Az intézkedés következtében a 2010-es évekre Costa Rica területének 50%-át helyreállt erdők borítják.
A fenti néhány eredményes példa talán ösztönzést adhat, hogy a gondokat ne túlélni, hanem megoldani akarjuk. A természet számára elegendő regenerációs idő biztosításával helyrehozhatjuk a pusztítást, amit mi okoztunk. Mértékletességgel és egy kis odafigyeléssel pedig elkerülhetjük, hogy megismétlődjenek a korábban tapasztalt „rossz gyakorlatok”.
