A havas lilék nőstényeiről az a hír járja, hogy kifejezetten rossz anyák: gyakran elhagyják a fészküket azért, hogy új párt keressenek maguknak, a csemetéket pedig az apára bízzák. A Max Planck Ornitológiai Intézet egyik magyar kutatójának, dr. Kupán Krisztinának tanulmányából azonban kiderül: nem arról van szó, hogy rossz anyák lennének a madarak, sokkal inkább arról, hogy praktikusak.
Emberi fejjel kegyetlennek tűnhet a módszer, de valójában megvan benne a logika: a nőstény, miután kikelnek a fiókák, két esetben hagyja el a fészket: egyrészt ha olyan rosszak a körülmények, hogy a madarak mindenképpen elpusztulnának, másrészt ha olyan jók, hogy
Evolúciós szempontból azonban nem rossz magatartás ez: ha a szülők elhagyják az egyébként is pusztulásra ítélt fészket, nagyobb esélyük van újra párosodni, és életképes fiókákat nevelni. Ez a madárfaj egyébként viszonylag gyakran fészkel sós síkságokon, amelyek esetenként teljesen kiszáradnak, erősen csökkentve a fiókák túlélési esélyeit.
A szülői feladatkörök azért cserélődnek meg a fajnál, mert a hímek előnyben vannak: bár ugyanannyi hím és nőstény fióka kel ki a tojásokból, valamiért a hímek könnyebben túlélnek. Ez azzal jár, hogy a nősténynek nagyobb egyedszámú hímpopulációból lehet választania, így a szerepek felcserélődnek: a hím vigyáz a fiókákra, a nőstény pedig a gyakoribb párosodásra törekszik.
A kutatók kijelentették, hogy a nőstények logikusan viselkednek, és érzékenyek a környezet változására, evolúciós szempontból pedig kifejezetten hasznos ez a jelenség.
