Tudomány zöldövezet

Tömegesen pusztulnak a flamingók Görögországban

Az elmúlt hetekben nagyjából 50 flamingó pusztult el az észak-görögországi Halkidikí félszigeténél – írja az AFP. Az Agiósz Mamasz közelében található lagúnában talált állatokkal mérgezés végzett.

A flamingók gyakran fogyasztanak kisebb kavicsokat, melyek segítik az emésztésüket.

Nem ritka azonban, hogy a kavicsok gyűjtése során lövedékek töredékeit is megegyék, ami ólommérgezéshez vezet.

Szófia Prouszali, a területen dolgozó egyik természetvédelmi szervezet állatorvosa szerint az érintett példányokat bizonyosan az ólom ölte meg, az anyag ráadásul az embereket is veszélyezteti. A szakember hozzátette, a nyugat-nílusi vírusra és a madárinfluenzára is tesztelték a tetemeket, a vizsgálatok negatív eredményeket hoztak. Prouszali úgy véli, a növényzetben további elpusztult egyedek várhatnak felfedezésre.

Sakis MITROLIDIS / AFP

Agiósz Mamasz régiójában egy Natura 2000 terület húzódik, a térségben közel 60 madárfaj él. A környéken tavaly elsőként figyeltek meg Görögországban költő flamingókat.

Az ólom tartalmú lövedékek használata 2013 óta tiltott Görögország vizes élőhelyein. Az Európai Bizottság tavaly novemberben jelentette be, hogy az ilyen típusú töltényeket minden vizes élőhelyen be fogják tiltani. A szervezet szerint minden évben 4-5 ezer tonna ólom áramlik a fegyverekből az ilyen ökoszisztémákba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.