Tudomány zöldövezet

Kínában és Indiában is jobb a levegő, mint Magyarországon

A rossz levegőminőség miatt naponta több mint ezer, évente mintegy 400 európai hal meg idő előtt, tízszer több, mint közlekedési balesetben – írja az Európai Számvevőszék (ECA) jelentése alapján a Portfolio.

A jelentés szerint Bulgária, Csehország, Lettország és Magyarország lakossága még a hírhedten szmogos területeken élő kínai és indiai embereknél is több egészséges évet veszít a légszennyezettség miatt. Ez 1,8 elveszett egészséges évet jelent száz lakosra vetítve Magyarországon, ami több mint kétszerese az EU átlagának.

A tagországok annak ellenére is folytatólagosan megszegik a levegő minőségének javítását célzó előírásokat, hogy az Európai Bizottság jogi eszközökkel is igyekszik kikényszeríteni azok teljesítését. A légszennyezettségi határértékek túllépése és a megfelelő intézkedések hiánya miatt a Bizottság májusban hat uniós tagállamot, köztük Magyarországot utalt az Európai Bíróság elé, amely súlyos bírságot is kiszabhat az országokra. A probléma olyannyira nem új, hogy Magyarország ellen éppen egy évtizede, 2008-ban indított kötelezettségszegési eljárást az Európai Bizottság az ügyben.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik