Ennél sokoldalúbb androidos telefont most nem talál

A Samsung magasra tette a lécet a Galaxy Note sorozat idei darabjával, a Note9-cel, ami a tisztességes hardver és az elképesztő kijelző mellett az S Pen digitális tollal csábítja a felhasználókat, emellett pedig asztali miniPC-vé is átalakítható. Ezzel együtt viszont az ára is meglehetősen magasra kúszott, ami érthető abból kiindulva, hogy egy megbízható, rendkívül sokoldalú eszközről van szó.
Korábban a témában:

A Samsung jó ideje évi két csúcsmobillal igyekszik kielégíteni az okostelefonra vágyók igényeit: mindig az év első felében érkezik a Galaxy S-család aktuális képviselője, míg nyáron a Galaxy Note vonal új darabja mutatkozik be. A Note széria presztízsét leginkább az adja, hogy a gyártó itt vezette be elsőként a nagy kijelzőket, mielőtt a phabletek divatba jöttek volna. Ezáltal lehetővé vált, hogy a készülék támogassa a multitaskingot, egyszerre több app ablakával is dolgozhatunk a képernyőn. És nem szabad megfeledkezni a már védjeggyé vált, a panelek oldalán lekerekített szélekről, és a szögletesebb formáról sem.

Az augusztusban bemutatott Galaxy Note9 külsőre szinte semmi változást nem hoz az elődhöz képest, a tavalyi modell mellé rakva csak akkor lehet észrevenni a különbségeket, ha valaki direkt felhívja rá a figyelmet. Az éjfekete (Midnight Black) mellett további árnyalat választható: van szép bíbor (Lavender Purple) és kék (Ocean Blue) – mi utóbbit nyomkodtuk, amihez egy sárga S Pen digitális toll dukál.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu
Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

A 6,4 hüvelykes, notch-nélküli kijelzővel felszerelt készülék hosszúkás volta miatt kényelmesen simul a kézbe, első ránézésre egy üvegből és fémből álló elegáns kis szendvicsnek tűnik, ám az anyaghasználattal nem voltunk maradéktalanul elégedettek. A lekerekített szélek és az üveg miatt hajlamos csúszkálni a kézben, egy rossz mozdulat is elég lehet ahhoz, hogy esztétikai hibát ejtsünk a készüléken. Ugyan az ujjlenyomatokat bőszen gyűjtő üvegnek nem esett eddig semmi bántódása, néhány zuhanás után a festett alumínium sarkakról lepattogott festék jelezte, hogy érdemes gyorsan tokba dugni.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu
Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

A legnagyobb változás, hogy a felhasználók kérésére az ujjlenyomat-olvasó az egymás mellé elhelyezett kamerák alá került, ami még a kiskezű nők számára is kényelmes, viszont számolni kell a már említett ujjlenyomatokkal a bősz tapicskolásban. Az azonosítás egyébként rendkívül gyors, mi inkább ezzel éltünk, mint az arcfelismeréssel,

viszont a szenzor simán lehetne kicsit méretesebb.

A telefon aljára került egy jackaljzat, az USB-C port, valamint a jobb sarokból pattintható ki az S Pen, ami a készülék belsejében nyugszik. A két hangerőszabályzó gomb alatt kap helyet a magyarul még mindig nem értő Bixby asszisztens kapcsolója, ami nem a kedvencünk, sikerült rendszerint erre rányomni. A rossz hír, hogy azt ugyan nem programozhatjuk át, de adott a lehetőség, hogy ne egyetlen kósza gombnyomásra aktiválódjon, hanem csak akkor, ha hosszabban tartjuk rajta az ujjunkat.

LEMÁSZIK A LÁTVÁNY A KIJELZŐRŐL

A készülék 6,4 hüvelykes Super AMOLED kijelzője egyáltalán nem okoz csalódást, sőt. A méret és minőség miatt útközben akár sorozatot is szívesen néz rajta az ember, ráadásul a HDR+10-et is támogatja. A 604 nit fényerős, alacsony fényvisszaverő képes kijelző napfényben is jól látszik, kiugró a színhelyesség, maximális betekintési szöget kapunk, éles képekkel.

Ezzel nem csak mi voltunk elégedettek, de a laboratóriumi körülmények közt tesztelő DisplayMate is, akik augusztusban írták, hogy minden idők legjobb okostelefonos kijelzőjét birtokolja a Note9. Méréseik szerint 27%-kal magasabb fényerőt produkált az elődnél, és energiahatékonyság terén is nagyot alkottak a dél-koreaiak – viszont a szeptemberben megjelent iPhone XS Max már elvitte a prímet ezen a téren.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu
Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Ahogy napjaink legtöbb androidos csúcsmodelljébe, a Note9-be is a Snapdragon 845-ös processzora (Európában pedig a nyolcmagos Exynos 9810) került, amihez 6 gigabájt rendszermemória társul, tárhelyből pedig 128 gigabájt a kiindulás. Az izmosabb variánsban már 8 GB / 512 GB kombó kapott helyet, ami SD-kártyával egy terabájtra növelhető – ez elképesztő mennyiségű hely. A telefon Android 8.1-gyel érkezik, amire a Samsung saját kezelőfelületét, az Experience-t húzta, emellett rengeteg személyre szabhatósági funkciót kapunk: ott az Edge Display, az Always-On Display, az egykezes üzemmód,

így mindenki a preferenciájának megfelelően használhatja a mobilt.

Az erőműhöz persze izmos akkumulátor is dukál, a Note9 4000 milliamperórás telepet kapott, ami nagy előrelépés a Note8 3300 milliamperórájához képest. Aktív nyomkodással ez másfél napra is elég lehet, de szerencsére a gyorstöltésnek köszönhetően hamar pótolhatjuk az energiát. Külön érdekesség a hűtőrendszer újragondolása: a karbonszálas kialakítást és a vízhűtést célzottan az erőforrásigényesebb programok, így játékok futtatása miatt választották. Mi viszont többször is tapasztaltuk, hogy egyes egyszerűbb alkalmazások is le-lefagyogatnak, de szerencsére nem volt gyakori a jelenség.

SZAFTOSABB A NARANCS IS

Kamerák tekintetében szinte ugyanazt kapjuk, mint a Samsung Galaxy S9 esetében (12 MP-es duálkamera, széles látószögű lencsével és teleobjektívvel), azzal a különbséggel, hogy itt nem függőlegesen, hanem egymás mellett helyezkednek el a lencsék. Lényeges különbség viszont a mesterséges intelligenciával turbózott szoftver, ami 20 különböző jelenetet (köztük hóesés, naplemente, part) képes felismerni, és az éppen fotózandó látványnak megfelelően optimalizálja a képet.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu
Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Ha például egy virágot kapunk le közelről, akkor sokkal részletgazdagabb és kontrasztosabb végeredményt kapunk, mintha nem dolgoznának a háttérben az algoritmusok. A gyümölcsös fotókon is jobban látszik a narancs textúrája, élénkebb a színe, sokkal inkább beleharapnánk.

Elérhetővé vált az elmosódott hátterű profilfotók készítése is, a szoftver pedig automatikusan választja meg a kontrasztot, élességet, szaturációt, fehéregyensúlyt, de ezt ki is kapcsolhatjuk, vagy bekalibrálhatjuk az értékeket a Pro módban. A Note  kamerájának erőssége leginkább éjszaka mutatkozik meg, köszönhetően a duál apertúra funkciónak, aminek hála több fényt engednek be a szenzorok. Éles, kontrasztos képeket lőhetünk mesterséges fényben a lámpánál is, vagy az udvaron.

8 Fotó megtekintése

Ennél sokoldalúbb androidos telefont most nem talál

Fotó: 24.hu
Még több +
Fotó: 24.hu
Még több +
Fotó: 24.hu
Még több +
Fotó: 24.hu
Még több +
Fotó: 24.hu
Még több +
Fotó: 24.hu
Még több +
Fotó: 24.hu
Még több +
Fotó: 24.hu
Még több +

A Flaw detection (Hibaérzékelés) nevű funkció pedig azzal segíti a fotózást, hogy jelzi az éppen lefotózni kívánt beállításban milyen elem ronthatja el a felvételt – értesítést küld, ha valaki éppen pislant, vagy homályosan látszik a képen, és arról is, ha foltos a kamera lencséje.

Az időzítővel és az exponálógombbal való kellemetlenkedés is a múlté. Amellett, hogy az S Pennel távoli vezérlésű szelfiket készíthetünk, választhatunk az olyan fotózást megkönnyítő gesztusok közül is, minthogy bizonyos szavakra, vagy a tenyér mutatására készüljön a fotó. Természetesen nem maradhatnak el a kiterjesztettvalósá-filterek és matricák, ahogy a panorámafotó vagy a timelapse sem.

ÍGY MÉG NEM VARÁZSOLTAK PÁLCÁVAL

Ugyan a különféle stylusok egyre népszerűbbek, a Samsungnak igazán hasznossá tette a saját digitális tollát. A cég felmérése szerint a vásárlók 64%-a pont az S Pen miatt választja a Note készülékeket, így nem meglepő, hogy ezen is tovább erősítették a készüléket. A toll már támogatja a Bluetooth-t, aminek köszönhetően nemcsak firkálni lehet vele, de távirányítóként is funkcionál. A hétköznapi használat során nagy kényelmet jelent például a szelfizésben – egyszerűen el kell helyezni a mobilt, a tollal pedig gombnyomásra készülhet is a fotó, de zeneszámok közt is váltogathatunk például a Spotify-on.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Aki főleg munkaeszköznek szánná a Note 9-et, annak külön öröm lehet, hogy kivetítőre vagy gépre kötve gombnyomással léptethetők a prezentációnk diái, lapozhatunk a galériában lévő képeink között, de akár YouTube-videókkal is bűvészkedhetünk. A lezárt kijelzőre rögtön jegyzetelhetünk, amiből akár GIF is készülhet. Sőt, még a Google Fordítót sem kell külön megnyitnunk, ha egy idegen szó jelentésére lennénk kíváncsiak: böngészés közben csak rá kell böknünk adott kifejezésre, és rögtön megkapjuk a fordítást.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu
Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

A toll mintegy 200 kattintást bír, körülbelül fél órát üzemel, ám a töltéssel rendkívül okosan jártak el a tervezők. A kiegészítőt csak vissza kell dugni a készülék belsejébe, hogy kevesebb mint egy perc alatt 100 százalékra töltődjön. Az S Pen fejlesztői készlete egyébként a külsős fejlesztők számára is elérhető, így az appok fejlesztőitől függ, hogy milyen funkciókkal teszik kompatibilissé a tollat.

AZ ÜZLETEMBEREKNEK KEDVEZ

A toll evolúciója egyértelműen az üzleti felhasználóknak kedvez, ahogy az is, hogy már nincs szükség Dex állomásra, hogy külső képernyőre köthessük, és kvázi számítógépként használhassuk a telefont. Ehhez mostantól elég lesz egyetlen multiport és egy HDMI kábel. A telefonhoz kapott multiport adapteren található HDMI, USB, LAN-csatlakozó, így percek alatt egy mini PC-t kapunk, ami főleg akkor lehet hasznos, egy prezentációt szeretnénk tartani, amihez pedig remek kiegészítő a távirányítóként használható a toll. Prezentáció közben a mobil képernyője akár jegyzetelésre vagy touchpadként is használható – utóbbi esetben és az ujjunkkal irányíthatjuk a másodlagos képernyőn megjelenő kurzort.

A Note9 remek készülék lett: hatalmas, szép kijelzővel bír, a fotók is jó minőségűek, és itt van a minden korábbinál hasznosabb S Pen, a Dex mód, a tisztességes hardver és az egészen kiváló üzemidő.

Az átlagfelhasználókat egy dolog zavarhatja: az ár, ami az iPhone XS-sével vetekszik. A készülék kezdőára 330 ezer forint, míg a combosabb 8 GB/512 GB-os variánsért már 420 ezret kell kiperkálni. A Note9 leginkább akkor éri meg az árát, ha valaki szeretné kihasználni az extra funkciókat, vagy minden vágya egy jól kihasználható digitális toll. Ha olcsóbb alternatívát keresünk, akkor a Galaxy S9+ is hozza az elvárt dolgokat ilyen téren, és pár tízezer forintot megspórolhatunk vele.

Specifikációk

Kijelző: 6,4 hüvelykes Super AMOLED (2960 x 1440), 18.5:9-es képarány, 516 ppi
Operációs rendszer: Android 8.1 Oreo
Processzor: Snapdragon 845 / Exynos 9810 Octa (Európában)
RAM: 6 GB / 8 GB
Tárhely: 128 GB / 512 GB
Hátlapi kamera: duálkamera (12 MP széleslátószög + 12 MP teleobjektív); f/1.5, f/2.4 apertúra
Előlapi kamera: 8 megapixel
Akkumulátor: 4000 mAH
Vízállóság: IP68
Súly: 201 gramm

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Golden retriever and British cat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.