Tech

Jövőre a boltokba kerülhetnek az első átlátszó tévék

Korábban a témában:

A Samsung jövőre előállhat az első olyan tévéivel, amik teljesen átlátszóak – írja a Techradar. A dél-koreai vállalat újdonságára egy októberben bejegyzett szabadalom utal, amit a vállalat Window (ablak) néven nyújtott be a megfelelő hatóságoknak. Habár hivatalos megerősítés nincs, a Samsung (más cégekhez hasonlóan) már kísérletezett ezzel a megoldással, és egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy

sikerült létrehozniuk olyan kijelzőt, ami teljesen vagy részben átlátszó.

A termék érkezésére utal az is, hogy a név tökéletesen illik a Samsung portfóliójára, hiszen az elmúlt években olyan fantázianevű televíziókkal álltak elő, mint a microLED technológiával készült The Wall (A fal), vagy éppen a The Frame (Keret). Ráadásul az idén piacra dobott új LCD- és QLED-modellek egyik különleges funkciója is pont az volt, hogy használaton kívül lényegében képként funkcionáltak a falon.

Ezek a tévék már nemcsak okosak, de nagyon praktikusak is
Már hazánkban is kaphatók a Samsung legújabb QLED készülékei, amiről összeszedtünk minden hasznor információt.

Már ezen tévéknél is fontos volt, hogy beleolvadjanak a környezetükbe, és ennek az elképzelésnek az új lépcsőfoka lehet az átlátszó tévé, ami kikapcsolt állapotban lényegében „láthatatlanná” válhat. Iparági pletykák szerint a Samsung januárban rántja le a leplet az új készülék(ek)ről, a Las Vegasban esedékes CES kütyüexpón, és abból kiindulva, hogy a tavaly ugyanott bemutatott The Wall a nyáron már megvásárolható volt, elképzelhető, hogy az átlátszó tévék már jövőre a boltokba kerülnek.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.