Nem tárgyalnának tovább a vasárnapi választásokon győztes konzervatív pártokkal (CDU/CSU) a Zöldek. A különbségek rendkívülien nagyok, az uniópártok pedig nem törekedtek a kompromisszumra – jelentették ki a környezetvédők képviselői.
Dallastól nem messze kigyulladt egy autóbusz, amely a Rita hurrikán elől menekülő negyvenöt idős embert szállította. Mintegy huszonnégy személy életét vesztette.
Válságosra fordult az árvízhelyzet hat dél-romániai megyében, ahol 299 település került víz alá. Az ország déli-délkeleti megyéiben öt napja szünet nélkül szakad az eső.
Irányt változtatott a jelenleg négyes erősségű Rita hurrikán, lehet, hogy a texasi Galveston és Houston helyett Port Arthur, Beaumont és a louisiana-i Lake Charles körzetére csap majd le. A vihar első áldozata egy idős nő, aki kiszáradás miatt halt meg, amikor a kitelepítés közben közlekedési dugóba került.
Fegyveres rendőrök lezárták a manchesteri repülőtér egy részét, miután letartóztattak péntek reggel egy férfit, aki egy gyanús csomaggal próbált meg bejutni a repülőtér belső területére.
A jobboldal minden bizonnyal fölényesen megnyeri a vasárnapi parlamenti választást Lengyelországban, és az is bizonyos, hogy az államfőt is a jobboldal adhatja.
Törökország könnyen teljesíthetőnek tartja az államháztartás elsődleges többletére vonatkozó 6,5 százalékos célt, sőt azt túl is teljesítheti – közölte Ali Babacan gazdasági miniszter.
Észak-Korea bejelentette, hogy nincs szüksége további élelmiszer-segélyekre, melyeket az ENSZ az éhínség megszüntetésére küldött az országba. Az Egyesült Államok politikai fegyverként használja a segélyeket és visszaél velük – jelentette ki az észak-koreai külügyminiszter.
Pénteken déltől lezárják a Texas állambeli Houston repülőterét a Rita hurrikán közeledése miatt. A közleményt megelőzően már több légtiársaság leállította a városból induló és oda érkező járatait.
Továbbra is bizonytalan a helyzet Németországban a hétvégi választások után, mivel a legtöbb voksot bezsebelő CDU/CSU és a jelenleg hatalmon lévő SPD is igényt tart arra, hogy az ő jelöltjük legyen a kancellár az elkövetkező négy évben.
Viktor Juscsenko ukrán államfőnek sikerült második nekifutásra elfogadtatnia a parlamenttel Jurij Jehanurov, dnyepropetrovszki kormányzó miniszterelnöki jelölését.
Elérte a legmagasabb, ötös erősséget a Saffir-Simpson-skálán a Mexikói-öböl partvidékét fenyegető Rita hurrikán - közölte a miami központú amerikai országos hurrikán-előrejelző központ.
Tovább erősödött és szerdán elérte a négyes erősséget az ötfokozatú Saffir-Simpson-skálán a Mexikói-öböl partvidékét fenyegető Rita hurrikán – közölte az amerikai országos hurrikán-előrejelző központ.
Sokadik nekifutásra szerdán sikerült ismét határozatképesé tenni a szlovák törvényhozást: a teremben a szükségesnél eggyel több, hetvenhét képviselő volt jelen, így egyelőre nem írnak ki előrehozott választásokat.
Mintegy százharminc településen okoztak tetemes károkat az utóbbi napok esőzései Romániában, ahol ez már a hetedik árvíz az idén. Ezúttal tizenhat déli és az erdélyi Kovászna megyét sújtott az özönvíz, a főváros háromnegyed része pedig még mindig víz alatt áll.
Párizs két hónapja dolgozik egy titkos akcióterven arra az esetre, ha a madridi és a londoni merényletsorozathoz hasonló terrorcselekmény történne a francia fővárosban - hozta nyilvánosságra a Libération című napilap.
Hármas fokozatúra erősödött a Rita hurrikán, miután elhagyta a Floridai-szorost és óránkénti 185 kilométeres erősségű széllökésekkel a Mexikói-öböl belseje felé tart. A mentőalakulatok megkezdték New Orleans lakóinak újbóli kitelepítését.
Rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be a hatóságok egy terrorakció veszélyétől tartva kedden este néhány órára Brüsszel központjában, az EU-negyedben – adta hírül a La Derniere Heure című belga lap.
A horvátországi katolikus egyház, a Vatikán és a horvát rendőrség is tagadta a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyészének állítását, miszerint a háborús bűnök gyanújával körözött Ante Gotovinát egy horvátországi ferences kolostorban bújtatják, és a katolikus egyház védelmét élvezi.
A párt "arca", a Zöldek eddigi külügyminisztere nem vállal tisztséget a frakcióban, mely akár a politikus által ellenzett fekete-sárga-zöld koalíció megalakulását is jelentheti.
Halálos áldozatot is követelt a 48 órája szakadó eső nyomán keletkezett árvíz Románia déli megyéiben, de víz alá került a román főváros egyharmada is, ahol beázott a román szenátus frissen átadott hipermodern ülésterme is.
"Főpróbát" tartottak a júliusi londoni merényletsorozat elkövetői néhány nappal a robbantások előtt - közölte kedden a Scotland Yard, azt követően, hogy térfigyelő kamerákkal készített új felvételeket hozott nyilvánosságra.
A római katolikus egyház rejtegeti a háborús bűnök gyanújával körözött Ante Gotovina horvát tábornokot – nyilatkozta Carla Del Ponte a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze a The Daily Telegraphnak.