Nagyvilág

Észak-Korea visszautasítja az ENSZ-segélyt

Észak-Korea bejelentette, hogy nincs szüksége további élelmiszer-segélyekre, melyeket az ENSZ az éhínség megszüntetésére küldött az országba. Az Egyesült Államok politikai fegyverként használja a segélyeket és visszaél velük – jelentette ki az észak-koreai külügyminiszter.

A segélyek visszautasítása kapcsolatba hozható azzal, hogy a nemzetközi közösség továbbra is nukleáris ambíciói feladására sürgeti Észa-Koreát –írja a BBC. Az Egyesült Államok hajlamos arra, hogy az emberi jogokra hivatkozva politikai tőkét kovácsoljon humanitárius tevékenységéből, és ezáltal beavatkozik az ország politikájába – nyilatkozott Choe Su-hon észak-koreai külügyminszter.

Elemzők szerint a kormányzat attól tart, hogy a jelenlegi helyzetben további segélyek elfogadása a gyengeség jele lenne. Ezen kívül Észak-Korea kifogásolja azt a feltételt, amely szerint az ENSZ széles körű felmérést kíván készíteni az érintett térségek lakosainak körében azért, hogy a pénzt a leghatékonyabban oszthassák el. Ezzel szemben Kínából és Dél-Koreából hatalmas élelmiszer segélyek érkeznek az országba anélkül, hogy ellenőriznék, végül hová kerül a rakomány. Észak-Korea szerint ez a segítség a politikai konszolidáció jegyében történik.

A koreai külügyminiszter elmondta: az év végéig szeretnék elérni, hogy az élelmiszerszállítmányokat állítsák le, és helyette az ország hosszú távú fejlődésére koncentráljon a világszervezet. Az idei jobb termés, illetve a koreai kormány ígéreteinek ellenére az országban folyamatos és krónikus élelmiszerhiány van, főleg a gyermeket és a nők körében – állítja Gerald Bourke, az ENSZ Élelmiszer Alapjának szóvivője.

Az utóbbi években az ENSZ és egyéb nemzetközi ügynökségek közel hatmillió észak-koreait tápláltak a legszegényebbek és legrászorulóbbak közül. A világ egyik legzártabb társadalmához történő közeledés azonban mindig is akadályokba ütközött. Még a legsúlyosabb éhínség idején is, amikor a kilencvenes évek közepén kétmillióan haltak meg, a kormány elutasította az élelmiszert, illetve az ország nagy részére be sem engedték a szervezeteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik