Ha bebizonyosodik, hogy szervezett választási csalás történt a Szabad Demokraták Szövetségének tavalyi elnökválasztásán, új tisztújító küldöttgyűlést fognak összehívni.
Nyakó István szerint a Fidesz állításával ellentétben a kormány nem foglalkozik népszavazási kérdésekkel, vagyis nem biztat nemre, hanem tájékoztató kampányt folytat az átfogó reformpolitikáról és annak hatásairól.
Gyurcsány Ferenc jogászai elemzik, hogy indítsanak-e peres eljárást az Index ellen. Az internetes lap szerint a Fortus Rt. nevében is állított ki egy vállalkozó hamis számlákat. A kormányszóvivő szerint Gyurcsánynak nincs köze az ügyhöz.
Orbán Viktor szerint a Fidesz feladata ma már nem a klasszikus ellenzéki feladat, hanem munkájukat a leendő nagy kormánypárti szerep felé való elmozdulás jellemzi.
Fokozatosan stabilizálódott a műtétet követő 24 órában az első magyarországi műszíves állapota, már felébredt, kezet szorít, de még lélegeztető gépen van.
Várhatóan a korábbinál egyenletesebben érkeznek majd a népszavazás napján az eredmények, köszönhetően annak, hogy minden, a közigazgatási hálózatba bekapcsolt településről közvetlenül küldhetnek majd elektronikus úton adatokat az Országos Választási Irodának.
Az MDF hatvani szervezete gyáva és a demokrácia szellemével ellentétes döntésnek tartja, hogy a szocialista és a lokálpatrióta képviselők több ezer hatvani kérése ellenére megakadályozták az MDF ingyenes parkolásról szóló népszavazási kezdeményezését.
A Szabad Demokraták Szövetségében erős a gyanú, hogy a tavalyi elnökválasztáson és tisztújításon szabálytalanságok történtek - közölte Kóka János, aki szerint új választás is lehet.
Az MSZP vezetői szerint a március 9-i népszavazás nem a feltett kérdésekről szól, hanem a Fidesz hatalmi ambícióról. Erről Kiss Péter és Juhász Ferenc beszélt az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának országos értekezletén.
Kutyák marcangoltak halálra egy férfit Egerben - tájékoztatta szombaton az MTI-t a rendőrség. Gondatlanságból elkövetett halált okozó testi sértés miatt indított eljárást a rendőrség ismeretlen tettes ellen.
Szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi a budapesti Kacsóh Pongrác úton, a sofőr a baleset után sértetlenül szállt ki az autóból, és a helyszínen tartózkodik – közölte szombat reggel a BRFK sajtóügyeletese az MTI-vel. A műszaki mentés folyamatban van, ennek idejére lezárták az M3-as autópálya Kacsóh Pongrác úti felhajtóját – tette hozzá Unger Pál. Az MTI korábbi [...]
A vizitdíjból és a kórházi napidíjból - azok tavaly februári bevezetése óta - megközelítőleg 20-21 milliárd forint bevétele származott a szolgáltatóknak - közölte az Egészségügyi Minisztérium.
A négy vasúttársaság vezetése hétfő délig írásban összeállítja javaslatait, érveit a vasúti munkaügyi vitában érintett kérdésekről, és hétfőn 16 órakor folytatódnak az egyeztetések a közvetítő bevonásával.
A Fidesz szerint a vizitdíj és kórházi napidíj egy év alatt nem teljesítette a bevezetésekor kitűzött egészségpolitikai célokat. A kórházi napidíjból papírtányér, műanyag evőeszköz és a legolcsóbb egészségügyi papír telik ki.
A liberális párt büszke Horváth Ágnes egészségügyi miniszter bátorságára és kitartására, ami magatartását jellemezte csütörtökön, Salgótarján főterén, ahol „lincshangulat alakult ki” - jelentette ki Gusztos Péter frakcióvezető-helyettes.
Pénteken reggel 7 és 9 óra között mintegy 1-1,5 centiméter hó esett Kelet-Magyarországon. Ennek következtében mind Szabolcs-Szatmár-Bereg, mind pedig Hajdú-Bihar megyében az átlagosnál több baleset történt.
Az MSZP-tagok közül sokan lépnek át a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, és ez is hozzájárulhat az MSZDP megerősödéséhez - jelentette ki Kapolyi László, az MSZDP elnöke.