Belföld

Új szabályok élnek a népszavazáson

A március 9-ei népszavazáson több új eljárási szabályt is alkalmazni kell; a legfontosabb változás az igazolással szavazókat érinti.

A választási eljárásról szóló törvényt tavaly decemberben módosították.
Az új szabályozás szerint minden olyan településen, ahol legalább két szavazókör
van, ki kellett jelölni egy olyan szavazókört, ahol az igazolással szavazók
leadhatják szavazatukat. Ezeket a kijelölt szavazóköröket az interneten tette
közzé
az Országos Választási Iroda.

Az igazolás kiállításakor tehát
nemcsak a település nevét írja rá a jegyző, hanem azt is, hogy az állampolgár
melyik szavazókörben adhatja le voksát. Ez az igazolással szavazók számára
kijelölt szavazókör egyébként megegyezik az úgynevezett “településszintű
szavazókörrel”, ahol az adott településre bejelentett (de lakcímmel nem
rendelkező) hajléktalanok adhatják le voksaikat.

Fontos új szabály, hogy
mivel ezekben a kijelölt szavazókörökben több választóra kell számítani, az
eredetileg ötfős szavazatszámláló bizottságok létszámát hétre emelték.

Megszűnt annak a lehetősége, hogy az állampolgár a szavazás napján
vetesse fel magát a névjegyzékbe. Korábban, ha valaki nem szerepelt a listán, de
a bizottság előtt igazolta magát, felvették a névjegyzékbe, és
szavazhatott.

Újdonság az is, hogy három szavazólap lesz; a kérdések
különböző színű – lila, zöld és fehér – lapokon szerepelnek majd. Az OVI ezzel a
szavazatszámláló bizottságok munkáját kívánja megkönnyíteni. A szavazólapok
mellett a bizottságnak egy borítékot is át kell adnia a választónak.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.