Belföld

Újabb tisztújítás lehet az SZDSZ-nél

Ha bebizonyosodik, hogy szervezett választási csalás történt a Szabad Demokraták Szövetségének tavalyi elnökválasztásán, új tisztújító küldöttgyűlést fognak összehívni.

Gusztos Péter ügyvivő közölte, független vizsgálatot indítanak Jüttner Csaba, a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökének vezetésével.

A folyamatot az SZDSZ országos tanácsa és ügyvivői testülete, s a két leginkább érintett politikus – a két egykori elnökjelölt – Fodor Gábor és Kóka János is felügyelheti.

Kizárják a “kávéfőző-tolvajokat”

Az SZDSZ küldöttgyűlésein a regisztrációt mindig az adott megye szervezője és az ő segítői végzik, ezért ezen a szinten kell elkezdeni a vizsgálatot. A folyamat elindult és harminc napon belül befejeződik – tudatta a politikus.

A lehető legszigorúbb következményei lesznek annak, ha ez a vizsgálat beigazolja a gyanút. “Ha a Borsod megyei küldöttek közül bárki választási csalással próbálkozott a tisztújító küldöttgyűlésen, őt az SZDSZ soraiból ki fogjuk zárni” – mondta Gusztos Péter.

Nem tűrheti el az SZDSZ, hogy “pitiáner csalók, tömeges beléptetők vagy éppen kávéfőző-tolvajok lejárassák”. Sajnos minden párt környékén megjelennek olyanok, akik a zavarosban akarnak halászni. Az SZDSZ-nek is az a dolga, hogy ha soraiban feltűntek ilyen emberek, akkor megtisztítsa tőlük a szervezetet – fogalmazott az ügyvivő.

Fontosak a nemek

“Érdemes elmenni azoknak is, akik nemmel voksolnak, mert szavazatuknak komoly súlya van” – mondta a népszavazásról szólva a liberális politikus sajtótájékoztatóján.

Sokan úgy gondolják, hogy a nemleges véleményüket ki lehet fejezni az otthonmaradással is, vagy attól félnek részvételükkel hozzájárulnak a referendum érvényességéhez. Az eredményesség feltétele azonban nem a legalább 50 százalékos részvétel, hanem választópolgárok 25 százalékának egybehangzó véleménye – hangsúlyozta az ügyvivő.

Hozzátette: ezért bátran el kell menni, és aki nem ért egyet a kezdeményezőkkel annak nemmel kell szavaznia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik