Az oktatási tárca tervei szerint 2009-ben és 2010-ben ötmilliárd forintot fordítanak közoktatási kollégiumfejlesztésekre az Új tudás, új iskola program keretében - közölte Hiller István.
A népszavazással az emberek visszaszerezhetik maguknak a demokráciát, véget vethetnek a hazugság politikájának, és eltörölhetnek három értelmetlen sarcot, az MSZP-nek pedig lehetősége lesz egy új korszakot kezdeni - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke. Lendvai Ildikó szerint a kormány a népszavazás után is folytatni fogja az általa megkezdett politikát.
Negyven százalék körüli részvétellel számol a vasárnapi népszavazáson három nagy közvélemény-kutató intézet. A Szonda Ipsos, a Medián és a Századvég-Forsens vezetői szerint is az előzetesen mértnél valószínűleg kevesebben mennek el ténylegesen szavazni.
Míg a kormány és az ellenzék egymással versenyezve fogják a vizitdíj és a tandíj eltörlésére vonatkozó törvényjavaslatot benyújtani egy sikeres voksolás esetén, a népszavazás ennél többről szól. Megingathatja Gyurcsány Ferencet posztjában, ha megdönteni nem is tudja.
Egy szocialista alpolgármester öccsét vádolják azzal, hogy megvert egy népszavazási plakátot kiragasztó fideszes önkormányzati képviselőt péntekre virradó éjszaka Szombathelyen.
Erős baloldalról beszélt, és kártyatrükkel szórakoztatta nyugdíjas hallgatóságát Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök Kecskeméten csak úgy emlegette Orbán Viktort: Kossuth Lajos reinkarnációja.
A magyar sajtóállapotokat szemlélve keserűen fakad ki Paul Lendvai az ÉS hasábjain A magyar sajtó – kívülről és belülről cím alatt, Bécsből szemlélve a helyzetet.
Egy héttel a népszavazás előtt ismét nőtt valamelyest a szavazók részvételi hajlandósága, igaz, főleg a nemmel szavazók körében - áll a Medián legfrissebb felmérésében.
Draskovics Tibor azt ígéri, hogy a rendőrség biztosítani fogja a békés ünneplés lehetőségét március 15-én, és ezt követően is. A rendvédelmi szervek március 9-től készülnek a rend biztosítására, a biztonsági kockáztnak megfelelően.
Azt várom, hogy rövidesen minden egyes rendőrnek ne csak kötelessége legyen, de személyes ügye és érdeke is, hogy a saját területén a mainál sokkal nagyobb rendet tartson - jelentette ki Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter.
Az MDF március 9-e estéjét a Parlamentben tölti, mert olyan kérdések miatt lesz népszavazás, amelyekről az országgyűlési képviselőknek kellett volna felelős döntést hozniuk - közölte Dávid Ibolya, az MDF elnöke.
A Zuschlag János és társai ellen folyó bűnügynek újabb gyanúsítottja van; a kiskunhalasi férfit bűnpártolással gyanúsítja az ügyészség - közölte Szabó Ferenc megyei főügyészhelyettes. A nyomozás érdekeire való hivatkozással több információt nem adott az ügyről.
A Magyar Honvédség őrnagyaként szerelt le 2003-ban a Magyar Gárda jelenlegi főkapitánya, Dósa István, aki Usztics Mátyás színészt váltotta a szervezet élén – értesült a HVG.
Hiány alakulhat ki tavasszal több fagyasztott hűtőipari termékből a hazai piacon a tavalyi aszály miatt. Elsősorban a zöldborsó-, spenót-, tök- és egreskészletek merülhetnek ki idő előtt – írta a Világgazdaság.
Budapest a 49. legkedveltebb lakóhely a külföldön élő üzletemberek körében - derül ki 254 metropolisra kiterjedő felméréséből. Ezzel a magyar főváros került az egyik legkedvezőbb helyre az új EU-tagállamok között – írta a Világgazdaság.