Belföld

Ötmilliárd forint jutna a kollégiumokra

admin
admin

2008. 03. 07. 13:55

Az oktatási tárca tervei szerint 2009-ben és 2010-ben ötmilliárd forintot fordítanak közoktatási kollégiumfejlesztésekre az Új tudás, új iskola program keretében - közölte Hiller István.

Az ötmilliárd forint két részre oszlik: 1,2 milliárd forintot fordítanak kollégiumi programokra, 3,8 milliárd forintot pedig infrastrukturális fejlesztésekre. Ezekre az összegekre pályázatokat írnak ki – mondta el az oktatási tárca vezetője. A 60 ezer közoktatási kollégiumi férőhelynek az elkövetkező években a felét tervezik felújítani. A tárca vezetője biztosra ígérte legalább 20 ezer kollégiumi férőhely megújítását 2010-ig. Az elkövetkező hetekben kollégiumi munkacsoport tekinti át a részleteket.

Horváth István, a Kollégiumi Szövetség elnöke örömét fejezte ki, hogy figyelem irányult a közoktatási kollégiumokra. Ha a funkcióját be tudja tölteni, a kollégium az esélyteremtés, az integráció, a tehetségmentés nagyon fontos bázisa lehet – nyilatkozta.

A tárca háttéranyaga szerint a kollégiumi program keretében az Arany János Plusz Programra, ami az ugyanilyen nevű tehetséggondozásban résztvevő diákokat segíti 2009-ben, 240 millió forintot, 2010-ben pedig 720 millió forintot fordítanak majd.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Mother holding her newborn baby after labor in the hospital.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.