A mezőgazdasági termelői árak szintje októberben 9,9 százalékkal elmaradt a 2003 októberitől - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 14 443, 46 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,09 százalékos erősödés. Az MTI által megkérdezett szakértők vegyes irányú ármozgásokra számítanak csütörtökön. A Nova Banka megvásárlásáról szóló bejelentés kapcsán az OTP-papírok mozogahatnak jelentősebb mértékben.
Az erős magyar forint, amit a magas kamat idéz elő, károkat okoz az exportnak, és a beáramló olcsó import a helyi cégeket sújtja - jelentette ki Draskovics Tibor magyar pénzügyminiszter a Reutersnak.
Véget értek a 17 napja tartó tüntetések Ukrajna-szerte, miután Viktor Juscsenko megállapodott Leonyid Kucsma államfővel az alkotmánymódosításról. Ennek nyomán jelentősen bővül a parlament jogköre.
Mindenképpen újraindulok 2006-ban - mondta Demszky Gábor abban az interjúban, amelyet a csütörtökön megjelent Figyelőben olvashatnak Budapest főpolgármesterével.
Biztonsági okai vannak, hogy a magyar katonák a jövőre induló iraki NATO-misszióban nem szállítási, hanem őrzés-védelmi feladatokat vállalnak - jelentette ki Juhász Ferenc honvédelmi miniszter reggel egy televíziós interjúban.
Jelentősen átrendeződött néhány év alatt a pályakezdő munkanélküliek iskolai végzettség szerinti összetétele, egyre nehezebb elhelyezkedni nyolc általános iskolával - derül ki az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány gondozásában megjelent tanulmánykötetből.
Elemzők szerint az Európai Unió májusi bővítése után jelentősen felértékelődött a térség a befektetők körében és ennek köszönhetően az utóbbi időben jelentős kereslet mutatkozik a kelet-európai államkötvények piacán.
Számos hazai nagyvállalat beszünteti termelését az év utolsó hetében, amely egyébként – a korábbi évekkel ellentétben – teljes munkahétnek számít - olvasható a Napi Gazdaságban.
Kijevben az ellenzéki tüntetők feloldották a kormány székházának blokádját röviddel azután, hogy az ukrán törvényhozás feloszlatta a központi választási bizottságot, módosította az alkotmányt és a választási törvényt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 12,98 pontos emelkedéssel, 14 430 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán, ez a keddi záró értékhez képest 0,09 százalékos erősödés. A csúcs jórészt a Matáv jelentős, 3,5 milliárdos forgalmának volt köszönhető.
Az OTP Bank Rt.-é lett a horvát Nova Banka. A szerződéseket kedden aláírták, a 236 millió eurós vételárat jövőre fizetik ki a hetedik legnagyobb horvát bankért.
Ezúttal Oroszország második számú távközlési vállalatáról, a VimpelComról derült ki, hogy a kamatokkal és a várható büntetéssel együtt 4,4 milliárd rubel (157 millió dollár) adótartozása van még 2001-ből.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB), Jelentés a pénzügyi stabilitásról című elemzésében kiemelte; a hazai bankoknak jövedelmezőségük megtartása érdekében jelentős hatékonyságjavító lépéseket kell tenniük.
Megkezdődött a 4-es metró építése a Baross téri megálló első szakaszával a héten, ami mintegy 300 milliárd forintba kerül majd - jelentette ki a főpolgármester a Keleti pályaudvarnál.
Draskovics Tibor az előirányzottól elmaradó adóbevételek miatt csökkentette az APEH dolgozói év végi jutalmát, akik így 2 heti fizetésüknek megfelelő jutalomban részesülhetnek - a törvény szerint adható 2 havi helyett.
A hazai pénzintézetek nem maradtak el a Bázel II egyezmény kockázatkezelési követelményeire való felkészülésben, sőt némelyik nagyobb bank már bonyolultabb rendszerek bevezetése révén akar versenyelőnyhöz jutni.
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága támogatta azt a modósító indítványt mely szerint a nyugdíjemelés összege az öregségi, rokkantsági és baleseti rokkantsági teljes nyugellátások esetében nem lehet kevesebb havi 1800 forintnál.